Idegen érdekek szolgálatában: A tatárok és törökök elleni háborúink

A tatár és török támadások okainak vizsgálata kiderítette, hogy ezeket a magyar királyság irányításába való idegen beavatkozások váltották ki.

A tatárok és törökök elleni háborúk nem magyar érdekeket szolgáltak, hanem főleg nyugatiakat, elsősorban vatikáni és Habsburg érdekeket.

Tény, hogy a tatárok és a törökök nem Magyarországot akarták megtámadni, hanem a velünk is mindig ellenséges nyugatot.

Az is tény, hogy a tatárok és a törökök több ízben ajánlottak szövetséget Magyarországnak, de mivel az idegen érdekek befolyása döntő volt a magyar ügyek irányításában, ezen idegen érdekek országunkat keleti turáni testvérnépeink ellen fordították, és ezzel rendkívül nagy károkat okoztak Magyarországnak.

Elképzelhető, hogy sokkal előnyösebb helyzetben lennénk ma, ha akkor uralkodóink elfogadják a tatár és török szövetségi ajánlatokat, mert akkor az egy olyan hatalmi csoportosulást hozott volna létre, amelynek még egy egyesült Európa sem tudott volna ellenállni, és akkor nem Magyarország pusztult volna.

torokokEgészen másképpen alakulhatott volna a világtörténelem, ha a középkori magyar királyság a tatárokkal és törökökkel együtt lép fel a közös ellenség ellen.

Csak gondoljunk a lehetőségekre: megsemmisíthettük volna a Habsburgokat, a németek és oroszok nem tudtak volna hatalmas birodalmakat létrehozni a turáni népek rovására, Magyarország nem került volna idegen uralkodók alá és nem lett volna feldarabolva, a magyar nép nem pusztult volna és nem lett volna tömeges idegen betelepítés, nem lett volna első világháború és nem lett volna Trianon, nem lett volna második világháború és kommunizmus sem, és ma még létezhetett volna egy hatalmas és egységes nagy Magyarország, 50-60 millió magyarral.

De nem így lett, mert az ezredik év óta csak egyre erősödött az idegen befolyás Magyarországon.

Az idegen és ellenséges hatalmaknak egy gyenge és megosztott Magyarország kellett, amelyet majd könnyebben le lehet igázni, és amely még kapóra is jött nekik, mert ki tudták használni a tatár és török terjeszkedés megakadályozására.

Az alábbiakban néhány tanulmányból idézünk e kérdésre vonatkozóan, írja a Hun-Magyar.

Magyar Nő Magazin

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

6 thoughts on “Idegen érdekek szolgálatában: A tatárok és törökök elleni háborúink

  1. …akkor melyik vallás lett volna az uralkodó M.o. on….akkor meg lett volna vallás háború….az emberek leleményesek, ha háborúról van szó….

  2. Persze, és a törökök minket, mint szövetségest kezeltek volna, sőt! A magyarok meghódították volna az egész Földet (és persze az űrt is), és Pax Hungarica lenne az egész világegyetemben!
    Ennyi sületlenséget hogy lehet összehordani? A török bennünk nem szövetségest, hanem – mint a többi addig leigázott keresztény államban – alattvalót látott. Miközben a törököt, mint a legjobb barátot emlegeted, nézd meg, hány ember pusztult el a török és tatár dúlások közepette! Valamint nézd meg, mi lett a feltétlenül török-hű, "hős" Thököly Imrével! Mintha az oszmánok vasra verték volna egy kicsit…
    Nem azt mondom, hogy a Habsburgok alatt minden jól ment, sőt! De hogy egy a törökök által teljesen bekebelezett Magyarországgal rosszabbul jártunk volna, az biztos! Elég, ha egy pillantást vetsz a Balkán történetére.
    No és persze a Vatikán tényleg nagyon gonosz lehetett, mert képes volt szellemi és anyagi lehetőségeit feláldozni azért, hogy a keresztény királyságunk megmeneküljön az iszlámtól!
    Az utolsó bekezdés pedig teljesen történelmietlen, normálisan gondolkodó ember a magyarországi török hódoltságot és a kommunizmust nem veszi egy kalap alá.
    Kedves ismeretlen cikkíró, aki ily magasröptű történelmi utazásra hívtál minket, kérlek, mielőtt leírod (és nyilvánosságra hozod) a gondolataidat, kicsit jobban tájékozódj a hiteles (!) forrásokból!

    Ui: Szegény Hunyadi János és Zrínyi Miklós, ha ezt olvasták volna… Gondolom ők is csak a nyugati érdekeket akarták kiszolgálni…

    1. Annyit hozzá tennék, hogy a Szentszék (Vatikán 1929-ig nem létezik) nem csak, hogy hatalmas anyagi és szellemi erőfeszítéseket tett, és nem csak, hogy azért, hogy a királyság megmaradjon, hanem, hogy a hódoltsági rész anyagi, szellemi kultúrája le ne maradjon a nyugati gondolkodástól és kultúrától. A missziók nem csak térítettek, hanem nagyban próbálták emelni az akkori hódoltsági emberek életszínvonalát, iskolákat alapítottak! A korszakban alakul ki a magyar irodalmi nyelvezet, a zene és a képzőművészetek alapja, melynek mind keresztény gyökerei vannak. Nézzük már meg a Balkánt, ahová már nem érhetett el a katolikus egyház…150 év után majd' zökkenő "mentesen" tudtunk vissza integrálódni a nyugati civilizációba….ez sikerült a Szerbeknek? Bosnyákoknak? A Habsburg és "vatikáni" harcok nem ámblokk M.o-ért folytak, hanem a kereszténység utolsó védőbástyájának védelmezéséért!(ezért nem is lehettek magyar ellenesek…) A törökök hadi utánpótlásnak és adó-potenciálnak tekintettek minket kedves "magyar" "nő"!! Remek magyar nyelvű forrásgyűjteményeink vannak, kiváló szakemberek dolgoznak a korszakon, tessék O L V A S N I !!!! És ami a legfontosabb, a korszak magyar emberének esze ágában SEM volt holmi hitetlen kutyákkal cooperálni…a legutolsó földművestől a leghatalmasabb fejedelemig senki sem gondolta a török járom helyességét, nemhogy turáni birodalmat létrehozni…. ha hallja ezt a dübörgést, ez nem a négyes metró fúrópajzsa, hanem a korszak kiváló nemes és nemtelenjeinek a sírjukban való forgása, melyet ez a poszt idézett elő!

    2. Kiposztolta az egyik ismerősöm, és egy idő után nehezen viseli az ember ezt a mentális környezetszennyezést.

  3. Valóban nem létezik a történelemben feltételes mód, sok más alternatíva létezik pl. , ha a tatárok, a szövetség után jól érzik itt magukat, ma a Kárpát medence erős állama lenne, történelemkönyveikben pár soros utalással gepidákra, longobárdokre, magyarokra emlékezve. Miközben, a beolvadt népek genetikailag itt élnek közöttünk. Mindenesetre a nyugati hatalmak passzivitása bizonyítja korábbi nagyságunkat és azt, hogy a keleti támadásokat a gyengítésünkre használták.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ökotudatos öltözködés

hét febr 10 , 2020
Leárazásokkal csalogatnak, divathóbortokkal nógatnak vásárlásra a plázák. Ha a pénztárcánk engedné, havonta lecserélhetnénk a ruhatárunkat. A túlzott divatozás azonban környezetszennyező – figyelmeztetnek a fenntarthatóság hívei. Ha idén a kockás a divat, nem vehetek fel csíkosat, mert ciki? Kamaszként talán még elmegy, ha tartjuk magunkat az aktuális divatőrületekhez. Érettebb korban azonban már jobb, ha tudjuk, […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás