A népneveket használatuk szerint két nagy csoportba oszthatjuk. Az elsőbe az önelnevezések, a másodikba pedig azok az elnevezések tartoznak, amelyeket más népek használnak egy-egy nép megjelölésére. A magyarság nem ismerete azt eredményezte, hogy a görög-, az arab-, a latin-, a szláv és egyéb nyelveken író auktorok a magyarokat saját elnevezésükön túl más-más névvel illették.
Priszkosz rhétor 457-ben és Agathias onogur, Theohylaktosz Szimokkatta 558-ban umgroi, unniguroi, Jordanész 550 körül hunuguri, Georgiosz monachosz 842-ben és León grammatikosz turkoi, unnoi és ungroi, a Bíborbanszületett Konsztantín császár 950-ben pedig turkoi vagy szabartoi aszfaloi néven nevezte a magyarokat.
1. Türk (eredetileg truka, majd türkü) néven jelennek meg a magyarok a az 582-ben meghalt Agathiásznál, a VI. századi Maurikiosznál és Theophánész Bizantiosznál, 584-ben 584-ben Ménandrosznál, 904-ben VI. (Bölcs) León császárnál, 902-ben Aréthásznál, a Bíborbanszületett Konsztantín császárnál, 1075-ben Ibn Hajjánnál, al-Bakrinál a sok már arab forrásban. Ez azt bizonyítja, hogy a magyarokat Európában török népnek tartották.
2. Az onogur, ungar, hungarus, ungri, hungri név az onogur („tíz lovas”), azaz tíz törzsből álló népet jelentő névből származik. Paulus Orosius katalán szerzetesnél már 417-ben írt munkájában ezt olvassuk: „Pannónia európai ország, amit nemrég a hunok foglaltak el, ezt az országot a nép saját nyelvén Hungarianak nevezi”. Ungarus formában 731-736-ban Sankt Gallenben, 760-ban pedig Sestóban a magyarok útját már „Via Ungarorum„-nak nevezik. Hounger(us), hungae(us) és hungaru(us) alakban 761-ben Liptingenben, 793-ban hungri, hungarorum változatban, 797-809 között Wiessenburgban hungarus (Hungarius) formában, a VIII-IX. században ungerus és onger formában Kemptenben és 812-ben Wanger formában fordul elő. Az ungri nevet a 862-ben megjelent Annales Bertiniani-ban is olvassuk. A X. századtól kezdve az ungri alak a görögöknél ounggroi formában jelenik meg.
3. A madzsar nevet 930 táján Ibn Ruszta, a 982-983 között készült Hudúd al-álam című arab munka és 1050-1053 között írt Gardézi használja. A madzsar (madzsagar) elnevezés a türk származású kazároknak a magyarok elnevezésére használt népnév volt.
4. A magyar népnév ebben a formában, amely a magyarok önelnevezése volt forrásainkban viszonylag későn – a mongol korban – jelenik meg. Több szerző szerint a magyar népnév Megyerrel hozható kapcsolatba.
5. Szkítának egyes bizánci források nevezik a magyarokat, de ugyanezen névvel illetik az európai auktorok a hunokat, az avarokat, a kazárokat, a bolgárokat, a besenyőket, az úzokat, a kunokat vagy akár a mongolokat is, tehát így neveznek minden „igen távolról” – Belső-Ázsiából – származott Európába jutott népet. A szkítákra a szittya alakot a XVIII. század óta használják; ezt az elnevezést talán Dugonics Andrásnál olvassuk először.
6. Hunnak a X. század óta számos bizánci forrás nevezi a magyarokat, de ezzel a névvel illetik az eftalitákat, az akatírokat, a szabirokat, az onogurokat és a türköket is.
7. Avarnak a magyarokkal együtt számos Belső-Ázsiából Európába érkezett népet neveznek a források. VI (Bölcs) León császárnál pl. ezt olvassuk: „A szkíták, azaz az avarok…”
A magyarok őshazáját a források gyakran Dentumogernek nevezik, amely terület alatt az auktorok ismereteiknek megfelelően hol Levédiát, hol Belső-Ázsiát értik. Anonymus a magyarokat hetumogernek (hét törzsnek) nevezi.
Fotók: Feszty körkép
istvandr.kiszely/magyarno.com
Powered by Facebook Comments
