Hétfőn véget ér a tanév, kezdődik a vakáció

Hétfőn véget ér a 2014/15-ös tanév, és megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. A diákok az idén is számos tábor közül választhatnak a szünet idejére.

Az általános iskolákban 760 ezer, a szakiskolákban 106 ezer, a speciális szakiskolában 8200, a gimnáziumokban 188 ezer, a szakközépiskolákban 205 ezer tanuló számára zárul hivatalosan is a tanév hétfőn.

A diákok az idén is számos nyári tábor, programlehetőség közül válogathatnak. A taborfigyelo.hu adatai szerint egy egyhetes átlagos napközis tábor ára 18-20 ezer forint, a szintén egyhetes, átlagos “ottalvós” táborért pedig 30-35 ezer forintot kell fizetni. Tóth Béla, a portál képviseletében korábban elmondta: tavaly óta nem emelkedtek a táboroztatás költségei.

A rendőrség a közelgő nyári vakációval kapcsolatban azt kérte, hogy a szülők fokozottabban figyeljenek a gyerekekre. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) autópálya-felügyeleti és baleset-megelőzési osztályának vezetője, Kiss Csaba korábban elmondta: évente mintegy 1500 balesetben sérülnek meg gyerekek, ezek 30 százaléka nyáron következik be. Hangsúlyozta: fel kell készíteni a gyerekeket mindenféle veszélyhelyzetre, amely a gyalogos és a kerékpáros közlekedés közben, illetve a tömegközlekedési eszközök használata során bekövetkezhet.

Sok diák munkát vállal a szünidő alatt. Az egyszerűbb irodai munkák mellett a nyári fesztiválokon, strandokon is szívesen dolgoznak a vakáció idején a fiatalok, akiknek a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉsz) szakemberei azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint iskolaszövetkezeten keresztül vállaljanak munkát.

(MTI)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Tündérek a tó vizén

vas jún 14 , 2015
Tavirózsával találkozhatunk úton-útfélen, de ha mindig csodálni akarjuk az éppen virágzó példányokat, tányéron kínálják magukat saját kertünkben is. Nagyobb házaknál, aki megteheti, létrehozhat saját kerti tavacskát. Ennek a tavirózsa lehet a legszebb éke, június és augusztus között, szinte egész nyáron át csodálhatjuk. A tökéletesre teremtett virágok nappal „nyitva tartanak”, éjszakára […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás