Hét végén tartják a Havas Boldogasszony napi búcsút Szeged-Alsóvároson

 

 

 

 

 

 

 

A Sebestyén Albert kolozsvári káplán által a papi és szerzetesi hivatásokért celebrálta szent misével kezdődik szombaton délután a Dél-Alföld legnagyobb és legrégebbi helyi vallási ünnepe, a Szeged-alsóvárosi ferences templom Havas Boldogasszony napi nagybúcsúja – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A szegedi ferences templom anyatemploma a római S. Maria Maggiore-bazilika, ahol a középkortól szokás volt, hogy augusztus 5-én mise közben hófehér rózsaszirmokat hullajtottak a hívek közé, így az ünnepen a népnyelvben rajta ragadt a Havas Boldogasszony elnevezés. Szeged-Alsóvároson hagyományosan augusztus első vasárnapján és az azt megelőző szombaton tartják a nagybúcsút.
A teológia tanítása szerint a búcsú Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó büntetések elengedése, melyet a keresztény hívő, aki megfelelően felkészült és teljesítette a kiszabott föltételeket, elnyer önmaga számára az egyház segítségével.

Országos búcsú rendeznek Alsóvároson
A több mint ötszázéves múltra visszatekintő Szeged-alsóvárosi búcsú régi időktől kezdve a helybéliek és a városból elszármazottak fontos találkozóhelye. A XVIII. században Szeged megmaradt magyarsága ötvennél több délvidéki, törökök által feldúlt falvat telepített újra, így Havas Boldogasszony napja a hazatérés ünnepévé is vált. A XIX. századtól kezdve már nemcsak a Délvidékről, hanem az ekkor kialakult Szeged környéki tanyavilágból is érkeztek a búcsúba és rokonlátogatóba zarándokok. Mind a mai napig sok Szegedről elszármazott család szervezi úgy nyári szabadságát, hogy az ünnepre hazalátogathasson Alsóvárosra.


A búcsú szombaton délután ifjúsági misével kezdődik, majd zenei áhítattal folytatódik, a templom orgonáját Csanádi László szólaltatja meg. Lesz görög katolikus szent liturgia, este a Mátyás téren keresztutat tartanak, a rendház belső udvarán tartandó szentségimádást pedig a közösség fiataljai vezetik majd. Az első nap a halottakért mondott éjféli misével zárul.
Az ünnep csúcspontja a családokért tartott szentmise és körmenet vasárnap délelőtt, melyet Majnek Antal munkácsi megyéspüspök celebrál. Misét mondanak az idősekért, a betegekért, az ápolókért, az édesanyákért, édesapákért, a program vasárnap este Gyulay Endre püspök záró miséjével fejeződik be.


Az idei búcsú annyiban mindenképp különleges, hogy Szeged legjelentősebb műemléke, az alsóvárosi ferences templom és rendház megszépülve várja az ünnepre érkező híveket. A több mint fél évezredes épületegyüttesét az elmúlt évben felújították, a ferences kolostorban szeptemberben látogatóközpont nyílik.

A szentmise után érdemes Pécs nevezetességeivel megismerkedni (ld. Pécs és a Zsolnay-negyed – igazi mesevilág).

MTI/noknek.magyartudat.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Meglepő település magas hegyek közt

csü aug 2 , 2012
              Shaanxi (kínai: 陕西, pinjin: Shǎnxī, magyar átírás szerint: Senhszi) a Kínai Népköztársaság északi tartománya. Tartományi székhelye és legnagyobb városa Xi’an. Xi’an közelében találhatók a kínai piramisok, amelyekről későbbi cikkünkben teszünk majd említést. A hegyek között kolostorok és egy igazi elvarázsolt világ várja az […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás