Hegyek a víz mélyén

 

 

 

 

 

 

 

Százezernyi hegy tornyosul a tengerek mélyén, de alig néhányat vehettek szemügyre a tengerbiológusok. Pedig odalent nyüzsög az élet, rengeteg hal lakozik a kőkorallok, szivacsok labirintusában.

A fenékhegy általában a tenger aljzatából kiemelkedő vulkán; csak azért marad rejtve, mert formálódása, növekedése végére sem töri át a víz tükrét (ha megtenné, már szigetnek neveznénk). Bolygónk tengereinek mélyén mintegy százezer víz alatti hegy éri el vagy haladja meg a kilométeres magasságot. Ha az alacsonyabbakat is hozzájuk vesszük, Földünk fenékhegyeinek száma az egymilliót is meghaladhatja.

Az egymillióból eddig alig néhányat vehettek szemügyre, csupán néhány százat tanulmányoztak alaposabban a tengerbiológusok. Fura módon részletesebb térképeink vannak a Mars felszínéről, mint az óceáni aljzat egynémely vidékeiről. Pedig odalent nyüzsög az élet, rengeteg hal lakozik a kőkorallok, szivacsok, tengerilegyezők labirintusában (egyik különleges képviselőjük a száz évet is megérő atlanti tükörhal).

A fenékhegyek sok-sok lakója vár még fölfedezésre; bízvást akad közöttük, amely még nem is sejtett, gyógyhatású vegyülettel ajándékozza majd meg az emberiséget – talán a daganatbetegségek hathatós ellenszere is ott rejtőzik a mélyben.

 

ng.hu/Gregory S. Stone/magyarno.com

Fotók: Brian Skerry

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Békés Gábor: Magyar ballada

szo okt 27 , 2012
            Keletről jöttünk: mert ottan vertek: Hét magyari törzsek sátorfát szedtek! Új hazát kerestünk, hirdettük gőggel, Egyek voltunk futó menekülőkkel! Vereckén magunk átverekedtük, Ojtoz majd a szoros, reménykedtünk Jöttünk büszkén egy új hazába: —besétáltunk Kárpát-kalickába!— Mert bíz hamar észre kellett venni, —innen tovább nincsen hova […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás