
A múlt századokban grófok, nemesek itt lopták az első csókot, de a cselédek is a platánfa alatt várták meg hódolóikat, míg a 21. század elején a tinédzserek MP3 lejátszóval, mobiltelefonnal, laptoppal ülnek le a fa alatti padokra egy-egy találkozás, randevú alkalmával. Versek, szerelmes levelek, festmények ihletője is ez a fa, pajkos legények erőpróbájának helyszíne, cserfes lánykák, pletykás lányok, asszonyok kihallgatója, esküvői fotózások, városi ünnepségek háttere.
A kórustalálkozók népdalait ugyanolyan szótlanul hallgatja a platán, mint ahogy szelíden tűri a rockfesztiválok hangzavarát. Régen bálokat is tartottak a gyönyörű fa árnyékában, napjainkban azonban ez megszűnt, az értékes növényfajta egészségének védelme érdekében. Gyermekek kedvelt játszóhelye, óvodások, iskolások őszi falevél és termény gyűjtőhelyeként is szolgál az őszi időszakban minden pompát felülmúlóan díszelgő fa. Időskorúak kedvelt pihenő, beszélgető helye.
Az öreg fa mesélt nekem…
Így kezdte mondókáját: – Én 500 éves vagyok. Engem a „kicsike hercegkisasszonyom” ültetett-csak így hívtam őt, igazából Alexa volt a neve-4 éves korában, anyukája emlékére, aki meghalt. Egyedül ő tudott a bűverőmről. Nekem mindent elmesélt. Megéreztem minden örömét, bánatát. Kifelé egy vidám, cserfes, örökmozgó lányka volt. Én viszont mindig éreztem egy tompán nyomasztó érzést. Tudtam, hogy ez az anyukája elvesztésének fájdalma. Ám 13 éves lehetett, amikor megváltozott. Kezdett nőiesebb lenni, jobban odafigyelt arra; hogy néz ki. Ritkábban jött el hozzám. Egyik látogatásakor furcsa érzésem támadt. Miután elment, sokat gondolkodtam ezen. Rájöttem, ennek a neve: szerelem…- köhögött-… Idős vagyok én már, és fáradt. Nem tudom most folytatni. Ha a következő 125 évet is megélem, megígérem, elmesélem a folytatást…
A sokat megélt matuzsálem méltán rászolgál már egy kis törődésre, ápolásra, hiszen ő sosem panaszkodik, pedig sebei emberi szem számára is láthatóak, melyeket az idő és a felelőtlen, meggondolatlan emberek ejtettek, okoztak közvetlenül, vagy közvetve.
evfaja/magyarno.com
Powered by Facebook Comments