Gyöngyösi kutatók dolgoznak drónnal egy NASA-programban

 

 

 

 

 

 

 

A sekély tengervízben található biomasszát tanulmányozzák automatikus légi távérzékeléssel a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola (KRF) kutatói, a NASA úgynevezett ROSES projektjének keretében.

Az amerikai űrkutatási hivatal azt követően hívta meg a főiskolát a programba, hogy az ENSZ regionális távérzékelési hivatalt hozott létre az intézményben – közölte Bíró Tibor, a főiskola rektorhelyettese. Mint elmondta: a 2015-ben záruló projektnek az a célja, hogy tanulmányozza, miként lehet pilóta nélküli repülőre, úgynevezett drónra szerelt szenzorokkal távérzékelési tudományos kutatást végezni.

A floridai bázisú programban a KRF négy kutatója vesz részt. Ők szaktanácsokkal segítették a szenzorok integrálását, illetve a főiskolán folyamatosan elemzik és értékelik a drónok segítségével készített légi felvételeket – ismertette a rektorhelyettes. Emlékeztetett arra, hogy a főiskola szakemberei a világ legelismertebb távérzékelési, vagyis hiperspektrális szakértői közé tartoznak. A KRF korábban már közreműködött a sarkköri klímakutatásban, a mexikói-öbölbeli olaj- és a magyar vörösiszap-katasztrófák környezeti hatásainak felmérésében.

Mindennek elismeréseképpen nyitott úgynevezett hiperspektrális technikával készülő műholdas és légi felvételeket elemző központot az ENSZ Világűrirodája (UNOOSA) az elmúlt év februárjában az intézményben.

A Magyarországon egyedülálló központ feladata a távérzékelés felhasználásával a katasztrófahelyzetek megelőzése, illetve a bekövetkezett környezeti katasztrófák következményeinek légi állapotfelmérése. Ezen felül kiemelt cél az ezzel kapcsolatos tudás átadása a fejlődő országok számára – idézte fel Bíró Tibor.

 

Címlapfotó: A NASA által fejlesztett drón a hurrikánkutatásban is részt vesz.
Fotó: NASA

ng/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A divat ismétli önmagát

pén nov 9 , 2012
                                                                                                                                                                                                                                                                                               Sokan emlékszünk még a 70-es, 80-as évek szoknya divatjára. És most megint itt van. Csak éppen a neve alkalmazkodott a divatos szlenghez. Ma ugyanis nem „szűk”, hanem „ceruza” szoknyának titulálják. Nézzük, csak! Más különbségeket is felfedezhetünk, például a szoknya hossza, a hölgyek tartása, […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás