Különös jelek arra utalnak, hogy a Földtől 22 fényév távolságra létezik egy földszerű világ. Kutatók állítása szerint a Gliese 581d olyan bolygó, amely idegen élet létezését feltételezi.

A 2010-ben felfedezett Gliese_581d bolygó modellje - Fotó: Queen Mary University of London
A 2010-ben felfedezett Gliese_581d bolygó modellje – Fotó: Queen Mary University of London

Már 2010-ben felfedezték a sziklás, Földnél kétszer nagyobb bolygót, amely titokzatos jeleket bocsát ki. Csillagászok később  elvetették a Gliese 581d létezését, most azonban, a legújabb tanulmány állítása szerint, a 2014-es vizsgálat “nem megfelelő adat-elemzésen” alapszik.

Tavaly, a Pennsylvania State University kutatói szerint, a Gliese 581d – és társa, a Gliese 581g – észlelése egyszerűen fény okozta trükkön alapszik, új brit kutatók azonban a Pennsylvania csapat kutatási eredményeit elvetik.

A Gliese 581 (a fényes csillag közepén látható), három másik felfedezett bolygóval, amelyek közül csak a Gliese 581-en léteznek az élet feltételei - Fotó: Queen Mary University of London
A Gliese 581 (a fényes csillag közepén látható), három másik felfedezett bolygóval, amelyek közül csak a Gliese 581-en léteznek az élet feltételei – Fotó: Queen Mary University of London

A legújabb kutatások szerint a Gliese 581d a Goldilocks zónában létező naprendszer része. A bolygó kedvező adottságai, levegő, hőmérséklet, víz, stb. mind az élet létezését feltételezik.

Hasonló cikkek:

http://magyarno.com/a-nasa-fold-szeru-bolygokat-fedezett-fel/

http://magyarno.com/a-legnagyobb-bolygok-vedik-a-foldet/

Forrás: Daily Mail

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Previous post A Vitézi Rend élelmiszert gyűjt a kárpátaljai magyaroknak
Next post József Attila: Mikor az uccán átment a kedves

One thought on “Gliese 581d, a lakható bolygó”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük