
Osram LED technológia gondoskodik a szolárház világításáról
Megkezdődött a visszaszámlálás a madridi Solar Decathlon Europe nemzetközi versenyben, ahol Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Odooproject csapatának lehetősége nyílik rá, hogy a többi 19 nívós nemzetközi egyetem hallgatóival ringbe szálljon. A magyar diákok által közel 2 évig tervezett és a nyár végén felépített napenergiával működő könnyűszerkezetű lakóépület LED-es világítását az Osram biztosította.
Az ODOO-t négy modulra osztva túlméretes kamionokon 8 napon át szállították Madridba a Villa Solarba, a verseny helyszínére, ahol 29 diák és oktató váltott műszakokban vett részt a magyar szolárház összeszerelésben. A Solar Decathlon Europe nemzetközi innovációs verseny hivatalos programja szeptember 13-án a megnyitóval veszi kezdetét, ahol a hónap végéig az Odooprojectet tíz szempont alapján fogják értékelni: építészet, épületszerkezet, energiamérleg, épületüzemeltetés, komfort, kommunikáció és társadalmi felelősségvállalás, iparosíthatóság, innováció és fenntarthatóság. (ld. korábbi cikkünkben: Napház a Műegyetemen – 60 diák közel két évig dolgozott a házon!)
A fenntartható építészet feladatai közé tartozott az energiahatékony technológiák integrálása is. Az Osram jóvoltából az Odú-ban olyan LED megoldásokat alkalmaztak, amelyek önmagukban, illetve továbbfejlesztett változatokban bármely családi házban kivitelezhetőek. A LED termékek legfontosabb előnyei, hogy lámpatest nélkül beépíthetőek, fényerejük szabályozható, káprázatmentes, kellemes színhőmérséklet érhető el, amely a látáskomfortot szolgálja. Üzemeltetésük egyszerű, és hosszú élettartamuk a „zöld gondolkodást” szolgálják, hiszen hulladék csak hosszú évek után keletkezik.
„Bár a Solar Decathlon verseny több éves múltra tekint vissza, a világítási megoldások csak most kezdenek hangsúlyt kapni, így a BME által elkészített pályamunka jelentős része lett a világítás. Az egyik szempont a napelemekkel nehezen megtermelt energia hatékony felhasználása volt, a másik a belsőépítészeti elképzelésekhez való illeszkedés. A tiszta teret nem akarták megzavarni lámpatestek látványával, de arra is ügyeltek, hogy a nappali „egy nagy tér” hangulatát az este folyamán különböző térrészek megvilágításával, bensőségesen szét tudják bontani. Ennek elérésére a speciálisan ehhez a projecthez gyártott fa, sávos álmennyezet nútjaiba rejtett LED-sávok bizonyultak a legjobb megoldásnak. Mivel a központi épületfelügyelet segítségével valamennyi beépített LED-es eszköz szabályozható, akár egy halvány alapvilágítás egy erős asztalvilágítással is kiegészíthető. Ez nem csak költséghatékony, de kellemes hangulati elemként is szolgál” – mondta Baktai Gábor, az Osram Magyarország Solution managere.
„A ház világításának megtervezésénél fontos szempontként szerepelt az energiahatékonyság, a komfortérzet növelése és a fény, mint építészeti és térrendezési elem használata. A világítási rendszert a LED technológiára alapoztuk, hiszen ez a legígéretesebb jelenleg a területen. Az építészeti tervezésnél kiemelten fontosnak tartottuk, hogy a fényforrások szabályozással a teljes tér homogén világításától a térfunkciók szerinti kiemelésig jól variálhatóak legyenek, és ne csupán a hagyományos izzók helyettesítéseként szolgáljanak. Így a fő fényforrást az Osram támogatásával biztosított speciálisan LED szalagokat az álmennyezetbe integráltuk, minimalizálva az árnyékot és elérve, hogy kitűnően bevilágítsuk a teret, megvilágítsuk a falakat és növeljük a komfortérzetet. Az energiatakarékos Osram LED technológia legfontosabb előnye, hogy élettartamban felülmúlja a hagyományos fényforrásokat, amellett, hogy kevesebb hőt termel” – mondta Nagy Orsolya, a magyar egyetemi csapat ODOO project kommunikációjáért felelős szakembere.
A munkaasztal, és a konyha világítása szintén ilyen LED-ekkel került kialakításra, amelyeknél 2 féle teljesítményű LED-es modulokat alkalmaztak. A napfény hasznosításának egy fontos része, hogy nyáron az élettér kiegészüljön a külső terasszal, amit egy funkcionálisan berendezett fallal határoltak le. A falba is LED-es megoldásokat építettek be, csak kültéri, vízvédett kivitelben, a házon belül a fürdőszobában használthoz hasonlóan.
Az Odú ház megépítése, kivitelezése és otthonossá varázslása teljes egészében hazai szponzorok segítségével jöhetett létre. A Siemens Zrt., a project megvalósulásának főszponzoraként az anyagi támogatás mellett számos terméket biztosított kedvezményesen, amelyek az energiahatékonyságot maximalizáló épület-automatizálásban voltak nélkülözhetetlenek.
A verseny alkalmával, az összesített eredményen kívül az egyes versenyszámokban egyenként is győzteseket hirdetnek. Ezen felül külön díjak – pl.: közönségdíj – is gazdára találnak majd. A helyszíni mérések, a projekt két éves működése során leadott, jelenleg közel 1500 oldal hosszúságú dokumentációs anyag, a madridi szereplés és az eddigi projektaktivitások alkotják majd az értékelések alapját.
A verseny során közönségszavazatát bárki leadhatja az alábbi linken a kedvenc szolárházára:
http://www.sdeurope.org/?page_id=7119%3Fpage_id%3D7119&lang=en
Solar Decathlon Europe
A Solar Decathlon egy egyetemek közötti nemzetközi innovációs verseny, amely az energia-hatékony megoldások és zöldtechnológiák társadalmi és piaci támogatottságának erősítését célozza. A résztvevő csapatok feladata, hogy kizárólag napenergiát hasznosító, energia-hatékony, könnyűszerkezetes lakóépületet tervezzenek meg és építsenek fel.
Az Amerikai Energetikai Minisztérium szervezésében először 2002-ben rendeztek Solar Decathlont, amelynek mára Washington mellett Madrid és Kína is otthont ad. Magyar csapat most vehet részt első alkalommal a nemzetközi megmérettetésen, a Solar Decathlon Europe-on. A verseny utolsó fázisában, 2012. szeptember első két hetében, Madridban állította fel a résztvevő 20 egyetemi csapat – köztük az ODOO Project – saját pályaművét, amelyet 10 szempont (építészet, épületszerkezet, energiamérleg, épületüzemeltetés, komfort, kommunikáció és társadalmi felelősségvállalás, iparosíthatóság, innováció és fenntarthatóság) alapján értékel majd a zsűri.
A házat szeptember 14. és 29. között folyamatosan ellenőrzik, minden nap díjazva az adott kategóriában legjobbnak talált pályamunkát, az összetett verseny győztesét szeptember 30-án hirdetik ki a záróeseményen.
További információk: http://www.sdeurope.org
ODOO Project
A 2010 nyarán alakult csapatban a BME majdnem minden kara képviselteti magát. A versenyen való induláshoz négy témakörben kellett meggyőzniük a 2010-ben beadott pályázatban a Solar Decathlon Europe szervezőit a projekt megvalósíthatóságáról: Terv és Innováció, Finanszírozás, Projektintegráció és Projektszervezés.
Az ODOO Project célja nemcsak a versenyre való felkészülés és a szolárház megalkotása, hanem ahhoz kapcsolódóan az energia- és környezettudatosság terjesztésében is szerepet kíván játszani. Fontos cél az is, hogy a magyar piacon életképes innovatív megoldásokat hozzon létre.
A Project megvalósításán közel két éven át 60 diák dolgozott: köztük építészmérnökök, gépészmérnökök, villamosmérnökök, mechatronikiai mérnökök, környezetmérnökök, gazdasági és kommunikációs képzésben résztvevők, termék-tervezők, fotósok és videósok.
ODOO ház
A szolárház magyarországi viszonyok között éves szinten kétszer, madridi körülmények között pedig közel háromszor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt. Az utóbbi esetben így például még egy elektromos autó számára is biztosíthat napi 70 kilométernyi menetidőt.
Az elektromos áramot a ház napelemekből nyeri, amelyek egyben a tető és a fal burkolataként is szolgálnak. Ezzel az esztétikus megoldással szerves részei a ház megjelenésének. A tető napelemei nyáron, magas napállásnál, míg a fal télen, vagy reggeli órákban, alacsony napállásnál termeli az energiát.
A hűtést, fűtést, illetve a meleg vizet is a nap energiája biztosítja. Ebben fontos szerepet játszik a padlóba és a mennyezetbe épített csőrendszer, amely nyáron a belső térbe jutott hőt elvezeti, télen pedig összegyűjti és a délutáni, esti órákban visszaadja. Természetesen ehhez a bejutó fény szabályozására is szükség van: az ODOO rendkívül jól képes védekezni a napsugarak ellen a nyári időszakban, télen viszont a lehető legtöbb fényt engedi be a házba. Az energiahatékonyságot a napenergia hasznosítása, a burkolatok és árnyékolás mellett az automatizálási rendszer maximalizálja, amely egyben komfortosabbá és biztonságosabbá is teszi az épületet.
Osram/Sárközi Andrea/magyarno.com
Powered by Facebook Comments