A leggyorsabb számítógépet is kenterbe veri Pataki Feri bácsi (92), az ország zsenije.
– 92 év, ez rémes! – kiáltott fel Feri bácsi a születésnapi torta láttán. – Lássuk csak, az szökőnapokkal együtt összesen 33 603 nap. Te jó ég, hogy elszaladt az idő!
Pataki Ferencről már gyerekkorában kiderült, hogy különleges viszonyban van a számokkal. – Hét éves voltam, amikor bevezették a forintot, és az átváltás bizony nem volt egyszerű – kezdte történetét a zseni. – Csak hallgattam, ahogyan a szüleim számolgatják a boltban: egy fillér 125 korona. Én rávágtam azonnal: két fillér pedig 250 korona! Aztán a vásárlóknak segítettem átszámolni, mi mennyit ér.
Amint kisiskolás lett, a tehetséges fiút a híres Lakner Artúr gyermekszínházban léptették fel, majd sorra következtek a külföldi meghívások. – Életem során több tízezer fellépésem volt. Fejben osztottam-szoroztam akár a tizenkét jegyű számokat is – mesélte a művész. – A számológép még akkor sem tudott megelőzni a számolásban, ha előnyt adtam neki.
Feri bácsit különleges képessége 92 évesen sem hagyja cserben: a legkülönfélébb matematikai műveletek elvégzésére kértük fel, amelyekre ő játszi könnyedséggel vágta rá a választ.
A világhírű művész elárulta: tehetségét egyik gyermeke sem örökölte. – A lányaim nagy koponyák, de valósággal menekültek a számolástól – nevetett.
Úgy tűnik, a fejszámoló-tudomány együtt jár a határozott egyéniséggel is: Pataki Ferenc akkor sem lacafacázott, amikor az életébe betoppant a szerelem.– Épp autót szereltem, amikor elém toppant egy gyönyörű nő – emlékezett vissza a számok géniusza. – Azonnal meghívtam vacsorázni, táncolni. Amikor este hazakísértem, azt mondtam neki: „Ha te engem holnap délben felhívsz, én feleségül veszlek!” És képzeljék, felhívott. Azóta is ő az életem párja.
Feri bácsi varázslata az olvasóknak: – Írd le a cipőd méretét, és tedd mellé a kilogrammban mért testtömegede! – Az így kapott négyjegyű számot szorozd meg 2-vel! – Az eredményhez adj hozzá 40-et! – Ezt a számot szorozd meg 50-nel! – Adj hozzá 13-at! – Ebből az összegből vond ki a négyjegyű születési évszámodat! – Így egy hatjegyű számot kaptál: az első két szám a cipőméreted, a második kettő a testtömeged, az utolsó kettő pedig megmutatja, hány éves vagy éppen. |
Címlapfotó: Korponai Tamás
(Netbulvár)
magyarno.com
Powered by Facebook Comments