Felvidék – Tucatnyi egyéni induló, illetve együttes szerzett arany minősítést a “Tavaszi szél vizet áraszt…” című népdal- és népzenei versenyen

 

 

 

 

 

A szlovákiai magyarság egyik legnagyobb múltra visszatekintő népdal- és népzenei versenyének döntőjét Lukanényén rendezték szombat este. A döntőt A. Nagy László, a szlovák kormány kisebbségügyi biztosa nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy fontos feladat megőrizni a népzenei hagyományokat a következő generációk számára.

A versenyen a hagyományőrzők öt kategóriában indulhattak: külön mérhették össze tudásukat a szólóénekesek, az éneklőcsoportok, a népi hangszeren játszó szólisták, a népi hangszeren játszó együttesek, illetve az ifjú szólisták. A döntőt megelőző három válogatón közel másfél ezer hagyományőrző vett részt, közülük 24 szólista, illetve énekes csoport jutott be a fináléba.


A döntőbe jutottak a “Tavaszi szél vizet áraszt…” versenyminősítéseit és a magyarországi KÓTA, vagyis a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének minősítéseit nyerhették el. A minősítések odaítéléséről döntést hozó szakmai zsűri elnöki tisztét az idén Birinyi József népzenész és népzenekutató, a Hungarikum Szövetség elnöke töltötte be.
A versenyen az idén arany besorolású minősítést nyert a Lukanényei Citerazenekar, a Padányi Népdalkör, a békei Cimbora Férfi Daloskör, a dunaszerdahelyi Tiszta Forrás Népdalkör, a Csallóközkürti Népdalkör, a bélyi Beyle Vegyes Énekescsoport, a vásárúti Dalárda, a Zsérei Hagyományőrző Csoport, az őrösi Kőkút Éneklőcsoport, a Százdi Citerazenekar, a Szepsi Asszonykórus, a Helembai Őszirózsák csoport, a békei Búzavirág Női Dalos Kör, valamint az Alsóbodoki Hagyományőrző Asszonykórus, amelynek vezetője Holec Ilona szólóénekesként is megkapta a verseny arany minősítését.
A döntőben a KÓTA is több arany minősítést osztott ki. A szervezet legmagasabb elismerését, az úgynevezett Aranypávát a békei Cimbora Férfi Daloskör, a Csallóközkürti Népdalkör és a vásárúti Dalárda kapta meg.
A “Tavaszi szél vizet áraszt…” versenyt még az 1970-es években alapította a szlovákiai magyarság legnagyobb kulturális szervezete, a CSEMADOK. A rendezvényt – amely időközben kategóriáján belül a legnagyobb ilyen versennyé nőtte ki magát – 2002-től a Minority Polgári Társulás szervezi meg minden páros évben. A versenyt az idén megújult formában, új helyszíneken rendezték meg.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás