Felvidék – Ötven éves a kassai Új Nemzedék

 

 

 

 

 

 

 

Az egykori Új Nemzedék tánccsoport 50 éve alakult Kassán. Ebből az alkalomból december 1-jén ünnepi találkozóra és műsorra kerül sor a Dohány u. (Strojárenská) 1. szám alatti kultúrteremben 16.00 órai kezdettel.

A Csemadok kassai szervezete értesíti az ÚJ NEMZEDÉK Együttes és Klub több, egymást követő generációjának tagjait, akik 1961/62-től a tánccsoportban, énekkarban, irodalmi színpadban és klubban tevékenykedtek, hogy a csoport megalakulásának 50. évfordulója alkalmából jelentkezzenek.


A megnyitó után az Árvácska Együttes lép fel, majd a Csámborgó Zenekar és az Új Nemzedék Énekkar, mely ma Csermely Kórusként aratja babérjait. Ezt követi a régi táncosok műsora. Az elmúlt 50 évre Szakáll László és Kolár Péter emlékezik vissza. Ezután meglepetések következnek és a tánccsoport, énekkar, irodalmi színpad és klubtagok baráti találkozója.
A találkozóra szervezési okok miatt előre kell jelentkezni. Ha valaki előzetes bejelentkezés nélkül, csak közvetlenül a műsor előtt tud megjelenni, természetesen azt is szeretettel várják, de nem biztos, hogy szavatolni tudnak számára minden szolgáltatást, ami a korábban jelentkezetteket megilleti.
Jelentkezéskor fejenként 5 Euró részvételi díjat kérnek, ami az ellátást fedezi majd. A társasági összejövetelt „batyus bál” formájában rendezik, ezért a résztvevők sós és édes apró süteményekkel, „üdítőkkel” is emelhetik az est fényét.

Jelentkezni a következő címeken lehet:
Elektronikus cím: kolar@kassacsemadok.eu Ezt a címet a spam robotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. titkarsag@kassacsemadok.eu Ezt a címet a spam robotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Levelezési cím: Csemadok VV, 040 01 Košice-Kassa, Kováčska 38.
Telefon: 00421 55 6221313, Fax.: 55 6221312, mobil.: 00421905456680, 0905 347258
A tudnivalókat kérésre írásban is megküldik.

BZ/Felvidék.ma/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Bolygók együttállása - A katolikusok véleménye az asztrológiáról

vas nov 18 , 2012
              Kevesen tudják, hogy ősi kultúránkra támaszkodva a magyar királyok udvarában is voltak asztrológusok. Erről az első feljegyzések II. András idejéből valók, IV.Béla pedig a tatárok elleni hadjáratok során használta a tudományt. Napjainkban azonban elbulvárosodott ez a terület, nincs olyan magazin, aminek az utolsó […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás