Felvidék – Kanadában fogvatartott magyarok

 

 

 

 

 

 

Hazaérkezett az a két felvidéki, zselízi magyar fiatal Kanadából, akiket az ottani bevándorlási hivatal két hónapig fogva tartott, mert nem hitték el nekik, hogy turisták.

Az egyik fiú édesanyját akarta meglátogatni. Hiába volt pénzük, meghívójuk, visszaútra szóló repülőjegyük, a kanadai hatóságok illegális bevándorlóknak tekintették őket: nem léphettek be az országba, de haza sem mehettek.
A szlovák külügyminisztérium diplomáciai jegyzékben tiltakozott a zselízi fiatalemberekkel szemben alkalmazott bánásmód ellen. A két fiatal csak egy közös karácsonyt akart az egyikük édesanyjával, Torontóban. Ebből azonban egy menekülttáborban töltött, megvalósult rémálom lett.

Vasárnap megbilincselve vitték ki őket a torontói reptérre, ahonnét az Amszterdamba repültek, onnan pedig Budapestre.
“Az egyetlen vád az volt ellenünk, hogy nincs nálunk elegendő költőpénz, és így nem tudjuk bizonyítani, hogy igazi turisták vagyunk” – mondta Budapestre érkezve a repülőtéren a Duna Televíziónak nyilatkozva Szabó Gyula. “Ez napi 150 dollár lett volna – 60 napon át” – Éder Zoltán.

Az édesanya, Éder Ildikó tájékoztatása szerint a “A bírósági döntés szerint lehetőséget kaptak a bejövetelre turistaként, de ők már nem éltek ezzel a lehetőséggel, a kanadai vendéglátásból ennyi elég volt”. A bírósági eljárás folytatódhat. a fiatalemberek jogi lépéseket terveznek, az ügy a kanadai legfelsőbb bíróságon és a strasbourgi nemzetközi bíróságon folytatódhat.
Az ügy még nem zárult le. A szlovák külügyminisztérium sajtófőnöke, Renáta Goldírová elmondta: “a két szlovák állampolgár esetében megsértették az alapvető emberi jogokat. Ez ellen hivatalosan is tiltakoztunk. A diplomáciai jegyzékben választ követelünk Kanadától, ettől tesszük függővé további lépéseinket.

 

felvidek.ma

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Egy erkély téli törzsvendégei

ked jan 15 , 2013
              Egy szolnoki társasház erkélyét szívesen látogatják a széncinegék és a feketerigók. No, nem önzetlenül!   A madarak élvezik a szélmentes – múlt héten még hómentes – pihenőhelyet és boldogan csipegetnek a vendégváró almából, a pirítatlan napraforgómagból. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás