Felvidék – Először választottak felvidéki szépségkirálynőt

Először választottak felvidéki szépségkirálynőt a hétvégén. A Felvidék Szépe nevet viselő verseny – amelyre Szlovákiában élő magyarul beszélő lányok nevezhettek – révkomáromi döntőjét, egy 22 éves patasi egyetemista, Vasmera Katalin nyerte – tájékoztatta az MTI-t Varga Péter a verseny főszervezője hétfőn.

Varga Péter az MTI-nek elmondta: a Felvidék Szépe az első olyan országos szépségverseny volt Felvidéken, amelyet kifejezetten magyar vagy magyarul beszélő lányok számára szerveztek. Hozzátette: a versenyt hagyományteremtő céllal hozták létre, jövőre ismét megrendezik, s az új évad keretében zajló válogatásokra már az idén ősszel sor kerül.

Vasmera Katalin, az első felvidéki magyar szépségverseny győztese
Vasmera Katalin, az első felvidéki magyar szépségverseny győztese

A verseny a Komáromi Jókai Színházban szombaton megrendezett döntőjében összesen 20 lány közül kellett választania a nemzetközi összetételű zsűrinek. A döntősök közül, 18 lány a verseny öt helyszínen megrendezett válogatásainak során került kiválasztásra, ketten pedig a Szabad Újság felvidéki magyar lap olvasóinak versenyéből illetve a rendezvény Facebook profilján megrendezett internetes szavazás alapján kerültek a fináléba.

Vasmera Katalin, az első felvidéki magyar szépségverseny győztese, a neki járó koronán és egyéb értékes díjakon kívül lehetőséget nyert arra is, hogy részt vegyen a magyar Szépségkirálynő versenyen is. “Külön öröm számunkra, hogy így lehetőség nyílt arra, hogy egy felvidéki magyar lány is bekerülhessen Magyarország legnevesebb szépségversenyének döntőjébe” – mondta az MTI-nek Varga Péter főszervező.
A Felvidék Szépe döntőjéről készült felvételt a Duna Televízió is műsorára tűzi, március 30-án vasárnap este.

Címlapfotó: Vasmera Katalin, Felvidék szépe

Fotók: kraliktv

(MTI)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

1 thought on “Felvidék – Először választottak felvidéki szépségkirálynőt

  1. Nagyon jó ötlet, és még női szemmel is jól választottak. A folytatás se maradjon el, hiszen a változatos szépségű magyar lányok bárhol a világban megállják helyüket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás