Fegyházbüntetést kapott a pszichésen sérült emberek ingatlanjait megszerző férfi

Jogerősen hét és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy zalai férfit, aki pszichésen sérült emberek tízmilliókat erő ingatlanjait szerezte meg csalárd módon – közölte a törvényszék szóvivője.

Beznicza Árpád a pénteken hozott döntésről elmondta: a férfi 2010-től súlyos alkoholizmusban vagy más betegségben szenvedő, elesett emberekkel lépett kapcsolatba, s miután a bizalmukba férkőzött, számukra előnytelen ügyletekre bírta rá őket. Így szerezte meg egy legalább 24 millió forintot érő gyenesdiási ház tulajdonjogát is.
Az alkoholizáló életmódot folytató, rendszeres gyógykezelés alatt álló sértettnél először szobát bérelt, majd megegyezett vele, hogy 10 millió forintért megveszi az ingatlanát. Az adásvételt ügyvéd előtt, szerződésben is rögzítették, amely szerint a sértett holtig tartó haszonélvezettel rendelkezett, de a vádlott később rábírta, hogy mondjon le erről hárommillió forint ellenében.
A vádlott sem ezt az összeget, sem az ingatlan vételárát nem fizette meg. A megszerzett ingatlant 2011-ben 26 millió forintért tovább értékesítette.
A másik esetben egy zalaegerszegi, szintén pszichés- és alkoholproblémákkal küzdő sértettet – akit kezdetben élelmiszerrel, kisebb kölcsönökkel támogatott – arra vett rá, hogy ötmillió forintos jelzálogjogot jegyeztessen be egy kölcsön fedezeteként, ilyen hitele azonban nem volt.
Egy ugyancsak alkoholproblémákkal küzdő hévízi férfinak a 35 millió forintot erő házát először nyolcmilliós jelzáloggal terhelte meg, majd 10,5 millió forintért megvette tőle az ennek többszörösét érő ingatlant. A vádlott fiktív dokumentumok segítségével hozzájutott egy másik hévízi házhoz is, amelyhez úgy szerzett hitelt, hogy egy azóta elhunyt férfit vett rá hamis munkáltatói igazolás megszerzésével egy 15,5 milliós kölcsön felvételére.
A vádlott ügyét elsőfokon a Keszthelyi Járásbíróság tárgyalta, és a férfit négyrendbeli csalás bűntettében (ebből egy kísérlet), valamint három rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében mint bűnsegédet mondta ki bűnösnek 2015 októberében. Mindezért hét és fél év fegyházbüntetést kapott, majd fellebbezése miatt került ügye a Zalaegerszegi Törvényszék elé.
A bíróság az egyik közokirat-hamisítás minősítését megváltoztatva végül helybenhagyta a büntetést, ami így jogerőssé vált.

magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás