Falusi lakáskultúra Szentendrén

 

 

 

 

 

 

 

A falusi lakáskultúra 1945 és 1980 közötti változását követi nyomon a szentendrei Skanzen Galéria szombattól látható új kiállítása, amely a falusi otthonokban is megjelenő típusbútorokon keresztül mutatja be a 20. századi magyar falu jelentős társadalmi átalakulását – mondta el az MTI-nek Sári Zsolt, a kiállítás kurátora.

A tárlaton a bútorok mellett megjelennek a gyárak, a tervezők, a reklámozó lapok, a televízió és természetesen a bútorokat használó ember is.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum legújabb időszaki kiállításával kapcsolatban Sári Zsolt hangsúlyozta, nem „retró kiállítást” akartak létrehozni, a Szentendre után Nyíregyházán majd Csíkszeredán látható kiállítás a falusi kockaházak – sátortetős egyenépületek – négy helyiségén keresztül jeleníti meg a múlt századi magyar falu nagy társadalmi változását.
Sajátosan alakult a tisztaszoba szerepe – kezdte a virtuális tárlatvezetést a kurátor. A hagyományosnak tekintett paraszti tisztaszoba nem tűnt el a kockaházzal, sőt megerősödött.


„Alapvetően határozta meg a szobahasználatot a televízió megjelenése, elterjedésével szerepe átalakul, és a városi minta követésében ez a szoba már falun is egyre inkább nappalivá válik.”
Más „történetet” mesél a konyha – folytatta Sári Zsolt. Az ideológia szerint a „szocialista embertípus” számára nem kell nagy konyha, hiszen majd vendéglőbe jár, mirelitet használ, és nem kell nagy családi, közösségi életet élni sem – aminek eddig a konyha volt a helyszíne. „Ez a törekvés azonban nem ért célba a kockaházakkal, például a nyári konyhák hihetetlen módon elterjednek ebben az időszakban” – mutatott rá a kurátor. Újdonságot jelentett a fürdőszoba megjelenése, ami szintén megváltoztatta a lakáskultúrát, mint ahogy a gyerekszoba megjelenése is. A hatvanas-hetvenes évek bútorgyártása, kereskedelme kerül fókuszba a Fogyasztásra serkentő manipulátorok című részében, ahol a „kultikus” bútorok közül helyet kap a Kanizsa ülőgarnitúra, a Panni szekrényfal és az első igazi magyar típusbútor, a Gábriel szék, de kitérnek a Domus mint önálló lakberendezési vállalat színrelépésére és a média egyre nagyobb szerepére. „A hatvanas-hetvenes évektől megjelenik a televízió mint mintaadó felület, és az első magyar lakberendezési magazin, a Lakáskultúra.”
A fogyasztás, a presztízs, a női szerep, a lakás és a családidea kapcsolata tükröződik többek között a nippek, vázák, dísztárgyak, a különböző díszpárnák és természetesen a státusztárgyak, a lemezjátszó, a színes televízió, valamint a falra felkerülő családi fotókon keresztül a Lássátok, megengedhetem magamnak címet viselő részben.
A tárlat egyetlen enteriőrje interaktív térként kap szerepet – emelte ki Sári Zsolt -, ahol a látogatók korabeli bútorok között olvasgathatnak, nézhetnek filmet.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Zala Megyei Levéltár, a Sóstói Múzeumfalu, valamint a Csíki Székely Múzeum együttműködésében és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló kiállítás 2013. április végig látható.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Őskori, Árpád-kori és késő középkori település nyomaira bukkantak Nagymágocson

csü nov 8 , 2012
          Őskori, Árpád-kori és késő középkori település nyomaira bukkantak Csongrád megyében, a nagymágocsi szennyvíztelep előkészítő munkája kapcsán indított feltárás során – közölte Béres Mária ásatásvezető régész az MTI-vel csütörtökön. A szakember elmondta, a szennyvíztelep helyszíne már 1999 óta ismert régészeti lelőhely, így a beruházás tervezésénél számoltak […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás