Ezerhétszáz otthonra tűztek ki nemzeti lobogót önkormányzati támogatással Hódmezővásárhelyen

 

 

 

 

 

 

 

A nemzeti ünnep alkalmából ezerhétszáz otthonra tűztek ki az önkormányzat által adományozott magyar lobogót Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta Göbl Vilmos sajtóreferens az MTI-t.

Az alföldi város közgyűlése 2012 májusában kérte a város lakóit, hogy a nemzeti ünnepeken tűzzék ki házukra a magyar lobogót. Az önkormányzat a lobogózáshoz segítséget is nyújt: igény esetén az önkormányzati tulajdonú szociális foglalkoztatóban készült nemzetiszínű lobogót, zászlórudat és tartószerkezetet, illetve annak felszerelését is ingyenesen biztosítja minden kérelmezőnek.

magyar zaszlo
A döntés óta eltelt kevesebb mint egy év alatt csaknem 1700 hódmezővásárhelyi háztartás igényelt zászlót, így – mivel a társasházak egy zászlót kérnek – március 15-én minden tizedik hódmezővásárhelyi házon az önkormányzat által biztosított lobogó hirdeti a nemzet ünnepét. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulóján több ezer hódmezővásárhelyi ingatlanon loboghat a magyar zászló, mert sok házban már korábban is volt, többen pedig maguk szerezték be az az önkormányzat kérése után – közölte a sajtóreferens.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Március 15. - Az égiek közbeszóltak?

pén márc 15 , 2013
              Számos politikai rendezvényt tartottak volna szerte az országban. 1848 március 15-e a nemzeti identitás jelképe, amelyet tiportak, megaláztak, volt amikor megpróbálták tudatunkból kitörölni. Napjainkra a szabadságért folytatott ellenállás nemzeti mitológiává vált. Ma elnéptelenedett a Múzeumkert, Március 15. tér, a főváros és vidék számos […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás