Esterházy-emlékünnepséget tartottak a morvaországi Mírovban

Életének vezérelve volt segíteni másoknak, a kisebbségbe került szlovákiai magyaroknak.
Esterházy Jánosra, a szlovákiai magyarság két világháború közötti, illetve a második világháború alatti vezető politikusára emlékeztek szombaton a morvaországi Mírovban, halálának színhelyén csehországi, szlovákiai és a magyarországi magyarok.

Az idén 18. alkalommal megtartott emlékünnepséget a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége (CSMMSZ), valamint a helyi önkormányzati szervek rendezték közösen.
A mírovi egykori rabtemetőben megtartott megemlékezésen elhangzott magyar, cseh és lengyel nyelvű beszédekben Esterházy Jánost és életművét méltatták. Jan Janku, Esterházy egykori rabtársa, személyes emlékeit idézte fel a nehéz időkből.
A mírovi emlékünnepséget megelőzően Olmützben (Olomouc) a Szent Vencel-katedrálisban szentmisét mutattak be Esterházy János tiszteletére; ezt Zsidó János esperes-plébános celebrálta, akinek egy lengyel pap segédkezett.
Zsidó János prédikációjában felidézte Esterházy János életének legfontosabb állomásait. „Életének vezérelve volt segíteni másoknak, a kisebbségbe került szlovákiai magyaroknak” – szögezte le az esperes.
A megemlékezésen a csehországi és a szlovákiai magyar szervezetek, a prágai magyar nagykövetség, valamint a magyarországi magyarok képviselői koszorúkat és virágokat helyeztek el a volt rabtemetőben lévő jelképes síremléknél. Ugyancsak virágokat helyeztek el a síremléknél az Esterházy-család tagjai, az ostravai lengyel konzul, valamint Mírov polgármestere is.
A megemlékezésre ezúttal több tucatnyi Nyitra-vidéki magyar is Mírovba érkezett. Esterházy Nyitraújlakon (Velké Záluzie) született.
Esterházy János a két világháború közötti időszakban, majd a második világháború idején küzdött a szlovákiai magyarok megmaradásáért és jogaiért. A második világháborúban, az akkori fasiszta szlovák állam törvényhozásában – a szlovák parlament egyetlen magyar képviselőjeként – nem szavazta meg a zsidók deportálását elrendelő törvénytervezetet.
esterhazy-janos1A második világháború után letartóztatták, majd a csehszlovák hatóságok átadták a szovjet titkosszolgálatnak. A szlovák Nemzeti Bíróság 1947-ben halálra ítélte, a vád szerint a fasizmussal való együttműködésért. Elnöki kegyelemben részesült, és életfogytiglani büntetést kapott. Az 1955-ös általános amnesztia során a büntetését 25 évre csökkentették.
A súlyosan beteg Esterházy a mírovi várbörtönben halt meg 1957. március 8-án. Mivel 2007 őszéig nem volt köztudott, hol temették el, illetve hová kerültek hamvai, a csehországi magyarok 1998-ban magyarországi segítséggel jelképes síremléket állítottak neki a helyi rabtemetőben.
Cseh történészek – az Esterházy család kérésének eleget téve – kiderítették, hogy Esterházy János urnája a prágai Motol köztemető közös sírjában található. Neve 2011 őszén felkerült a motoli emlékműre.
Esterházy Jánost eddig sem Szlovákia, sem Csehország nem volt hajlandó rehabilitálni, így papíron továbbra is háborús bűnösként tartják nyilván.

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Újra jár a vonat Lepsény és Szántód-Kőröshegy között

szo jún 13 , 2015
Vasárnap újraindul a vonatközlekedés Lepsény és Szántód-Kőröshegy között. Június 20-án, a nyári menetrend életbelépésével újabb járatok indulnak a Balaton felé. A menetjegyek áráról és a menetrendekről itt tájékozódhatnak.     HozzászólásPowered by Facebook Comments Kapcsolódó: A magyar ősvallás tudó papjai Szőke Gábor Miklós csodaszarvas szobrát kapta ajándékba Nyizsnyij Novgorod Délvidék- […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás