Két olimpiai bajnok aranyérmében játszott szerepet, mégsem kapott kitüntetést London után. A Gyurta Dánielt 13 éve tanító, Risztov Évát is segítő Széles Sándor útja sosem volt sima a magyar úszás világában, ám erős ellenszélben is talpon maradt.
„Nem volt könnyű dolguk, mert sokszor bántották őket, rendre szerették volna szétválasztani Szélest és Gyurtát. Ők viszont ragaszkodtak egymáshoz, és úgy tűnik, kifizetődött. Széles fedezte fel Gyurta Danit, aki még gyerek volt, amikor elkezdtek együtt dolgozni. Bemutatta őt Széchy Tamásnak, és az öreg rábólintott. Látta, hogy tényleg tehetséges” – mesélte a hajdani úszó, Szabó József Gyurta Dániel olimpiai aranyérme után a kezdetekről.
Széles Sándor annak a fiatal csapatnak volt a tagja, melyből Verrasztó Zoltán és Hargitay András indult Széchy Tamás edzősködésével. Miután abbahagyta az úszást, elfogadta az öttusázók invitálását. Amikor kiderült, hogy az öttusa és a Testnevelési Főiskola nem fér meg egymás mellett, Széchy visszahívta maga mellé edzőnek. Húsz évet húzott le a mester mellett.
Sok gyermek átment már a keze alatt, amikor a Gyurta szülők elvitték hozzá nagyobbik fiukat a Komjádi uszodába. Az azóta eltelt 13 és fél évben sok mindent megértek egymás mellett. A 15 éves Dániel olimpiai ezüstjét követő, mély gödröt hozó években csak a család és néhány jó barát hitt továbbra is bennük. Gyurta három évvel ezelőtti vébégyőzelme óta aztán újra az egész ország.
”Amikor aranyat nyertünk, éreztem a sok szurkoló szeretetét, de olyan gáncsoskodást is, amire nem számítottam” – mondta Széles, miután a londoni sikert többen rosszízűen kikezdték. A finnyáskodóknak nincs más válasz, mint hogy edző és tanítványa új célokra készül. November óta már az UTE színeiben, egészen a 2016-os olimpiáig.
„Ennél feljebb nem lehet jutni”
Most tért vissza a munkába azután, hogy egy ideig betegeskedett. Jelzett a szervezete?
Erős utolsó négy-öt évem volt, de mondhatnék harmincötöt is, tele feszültséggel, frusztrációval, elvárással. Sosem volt sima az utam, állandó ellenszélben és hófúvásban kellett dolgoznom. London után is tudomásul kellett vennem, hogy nem mindenki örült a sikerünknek.
Például Aczél Endre, aki Gyurta Dániel olimpiai aranyáról azt írta a Népszabadságban: ha 210 méter lett volna a táv, akkor az angol úszó győz…
Az a pálya 200 méteres volt, amelyen Dani világcsúccsal nyert.
Minek tudja be a fanyalgásokat?
Furcsa helyzet ez. Azok a sportvezetők, akik nem szurkoltak nekünk, a mi eredményünkből élnek. Megtanultam már, hogy erős ellenszélben hogyan erősítsem meg a lábamat, és dőljek jobban előre ahhoz, hogy talpon maradva továbbhaladjak. Ez a sportág annyira edzőfüggő, hogy nem lehet könnyen lecserélni, bármennyire is szeretnék egyesek.
A Gyurta család kitart ön mellett, és ez a lényeg, nem?
Szomorú, hogy hányszor feltették már nekem ezt a kérdést. Többről van szó. Mi 13 éve együtt élünk, és emberileg is bármikor bármiben számíthatunk egymásra. Mint a betegségem alatt, amikor mindennap hívtak, és megnyugtattak, hogy semmi sem fontosabb, mint a gyógyulásom.
Amikor Dániel athéni ezüstérme után jött a nagy hullámvölgy, és mindenki leírta őt, akkor is kitartottak egymás mellett.
Dani jobban magára vállalta a kudarcot, amikor a 2006-os budapesti úszó Eb-n még a döntőbe sem jutott be. Azt mondta, ne marcangoljam magam, mert ő szúrta el. Ez persze nem teljesen igaz. Egy edzőnek is vállalnia kell, ha valamit nem jól csinál.
Nem lehetett könnyű a világranglista nyolcvanvalahanyadik helyéről visszaverekednie magát Gyurtának, de közben ön rájött, hogy min kell változtatni.
Kollégáimmal tudtuk, hogy ki tudjuk rángatni a gödörből. Sok tanítvány és sok tapasztalat után tudtam, hogy mi várható még tőle. Rájöttem, hogy a serdülőkori hormonváltozás miatt nagyobb lett Dani izomzata, a csontozata pedig nehezebb. Úgy gondoltam, áramvonalasabb lesz a teste, ha leszedünk az izmából. Megtaláltuk az optimális súlyát és az új technikáját.
Hogyan osztják meg a munkát Kovácshegyi Ferenccel és Virth Balázzsal?
Feri elsősorban a szárazföldi edzés, a felkészítés egyik fontos részének specialistája, Balázs pedig olyan „mindenes”, képzett edző, akivel a fiatalsága miatt a gyerekek jobban megbeszélik a dolgaikat. Jó kis csapat vagyunk így hármasban, bár már amiatt is támadtak minket, hogy a három edző túl sok.
Hogy lehet a következő négy évnek nekiindulni ekkora ellenszélben? Azzal a tudattal, hogy az ön munkáját nem ismerték el úgy kitüntetéssel, mint a többi sikeres edzőét?
Ha tudja az ember, hogy ennél feljebb nem lehet jutni, de lejjebb igen, nehéz a motiváció. Ám jó érzés folyamatosan jó eredményt elérni, ha felismernek az utcán, vagy ha évtizedek után végre gond nélkül el tudod tartani a családodat. Motivál, hogy a kis Gyurtát, Gergelyt felkészíthetem 1500 méteren, s hogy benne is ugyanúgy látom tíz kilométeres távon a siker lehetőségét, mint ahogy Risztov Évában láttam. Az ifi Eb-n ezüstöt szerzett, rendkívül szorgalmas Kiss Nikolettától is várok még eredményeket. A 21 éves Gyurta Dani sem érte be annyival, amit elért, hanem 100 mellen is próbálkozik, a két aranyérmet pedig többnek tartja, mint az egyet.
hetivalasz/magyarno.com
Powered by Facebook Comments