Erdély felé haladva – Szolnok térségében idén megkezdődik az M4-es autópálya építése

 

 

 

 

 

 

Évtizedes adósság törlesztéseként várhatóan ebben az évben megkezdődik az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építése, lényegesen javítva ezzel Szolnok és térsége közúti közlekedésének színvonalát – jelentette ki Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester, országgyűlési képviselő a települést érintő fejlesztési tervekről a város vállalkozóinak Hozam Klubjában szerdán tartott előadásában.

Ebben az útban rengeteg energia van, sok politikus elmondta már, hogy a „mi időnkben biztosan lesz új 4-es út”, de most megvan rá a pénz, és ennek a szakasznak meg kell valósulni 2016-ig – fogalmazott a polgármester. Ez a fejlesztés egyben azt is jelenti, hogy meglesz a városi körgyűrű, és a tranzitforgalomban résztvevők kikerülhetik Szolnokot – tette hozzá.
Szalay Ferenc jelezte, hogy nagy előrelépés a kínai citromsavgyár szolnoki megépítése. Ez a gyár 400 embernek ad majd munkát, és mindazoknak a mezőgazdasági termelőknek, akik alapanyagként az évi 120 ezer tonna kukoricát megtermelik – mondta.
A turisztikai vonzerővel járó beruházások közül a Reptár nevű projektet emelte ki. Ennek a keretében a Szolnoki Helikopter Bázison lévő repülőmúzeum gépeit költöztetik új helyre, az Indóház útra. A kiállítóhelyet látványos technikai elemekkel, így például interaktív eszközökkel szerelik fel, és ezzel együtt az elhanyagolt terület teljes átépítése is megtörténik – jegyezte meg.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Székelyföld - Pálos szerzetesek érkeztek tegnap a Hargitára

pén febr 1 , 2013
                                                                                                                                                                                                                                                                                                               Egyházi és világi elöljárók köszöntötték tegnap este az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok két képviselőjét, Bátor Botondot és Balla Barnabást, akik két hónapra Székelyföldre érkeztek, és a hargitafürdői Szent László Központban lesz szállásuk. A szerénységükről és alázatosságukról ismert pálosok – egyelőre […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás