Egyiptomi, vagy ősmagyar tudomány?

 

 

 

 

 

 

 

 

A koponyalékelés ősi egyiptomi orvoslás gyakorlata volt. Antropológiai tanulmányok kutatásai mellett Mika Waltari Szinuhe című igen izgalmas regényében   is olvashatunk erről a gyógymódról. Megdöbbentő és egyben érdeklődést felkeltő az orvosi beavatkozás, hiszen a beteg állapotának kimenete a lékelés után egyértelmű volt.

Eddig úgy tudtuk, a koponyalékelés ősi egyiptomi tudomány volt. Napjainkban azonban kiderült, az ősmagyarok éppen úgy lékeltek koponyát, mint orvostársaik Egyiptomban!  Bernert Zsolt antropológus cikke számol be az érdekes magyar leletről.

“Az ősmagyarságot változatos embertani megjelenés jellemezte a csontmaradványok tanúsága szerint. Az europidok és az europomongoloidok különböző típusai egyaránt előfordultak közöttük, ezért honfoglaló típusról nem szerencsés beszélnünk. Antropológiai szempontból legjellemzőbb sajátosságukknak a koponyalékelés (trepanáció) gyakorlatát kell megjelölnünk. Ugyanis a Kárpát-medence teljes területéről, az összes régészeti időszakból sem került elő annyi trepanált koponya, mint a magyar honfoglalók temetőiből.

Az élő emberen végzett trepanációnak két típusát szokás elkülöníteni:

1. A sebészi (valódi) trepanáció, amely során eltávolítottak egy csontdarabot az agykoponyából. Ez a beavatkozás egy, vagy több koponyacsontot teljes vastagságában érintett és végső soron a koponyaüreg megnyitását eredményezte. A beavatkozás bizonyos esetekben pl.: trauma vagy annak következtében fellépő koponyaűri nyomás fokozódásakor életmentő volt.

A sebészi trepanáció végzőjének pontos anatómiai ismeretei lehettek, de a fájdalom- és vérzéscsillapítást, valamint a seb elfertőződésének megakadályozását is meg kellett oldania.

A korabeli gyógyítók szakértelmét nem vitathatjuk, mert az esetek nagyobbik részében a gyógyulás reakciómentes volt. A megfigyelhető remek gyógyulási arányt a “nyugati” orvostudomány a XX. század közepéig nem tudta megközelíteni sem. Egyes problémás esetekben, mint pl.: a Vörs, Majori-dűlő 102. sírnál, ahol a sérülés a homloküregeket is érintette, ezáltal utat nyitott az orrüreg felöli fertőződésnek, a halál persze elkerülhetetlen volt. A trepanációt hamarosan követő halál némelykor a trepanáció extrém nagy méretével függhetett össze.

A koponyahiányos területet gyakran a fejfedőbe varrt fémlemezzel fedték, amiről leggyakrabban a koponya elszíneződése árulkodik. Kis számban a fémlap is előkerült. Ennek kapcsán megemlítem, hogy a fejfedő megemelésével együttjáró fejbiccentéses üdvözlés abban az időszakban a másik iránti bizalom egyértelmű kifejezése volt (ha egyáltalán így köszöntötték egymást akkoriban).
2. A jelképes (szimbolikus) trepanáció nem hatol át az agykoponyát alkotó csont belső rétegén, így nem nyitja meg a koponyaüreget, csak a csont külső rétegeire terjed ki.

A szakirodalomból több mint 200 jelképes trepanációs koponya  ismert. A trepanációs esetek több mint ¾ részét a Kárpát-medence területéről írták le. A többi esetet pedig a Volga folyó környékéről, a Kaukázusból, az Észak–Pontusi régióból és Bulgária területéről ismerjük.

A jelképes (szimbolikus) trepanációnál leggyakrabban kör vagy elliptikus formákat vésnek, kaparnak valamely koponyacsont felületébe. Az esetek kis százalékában a jelképes trepanáció ún. szilvamag alakú.

Röviden összefoglalom, amit a jelképes trepanációkról tudok, ezek a megfigyelések 720 honfoglaláskori koponya vizsgálatán alapulnak:

– A Kárpát-medence területén a jelképes trepanáció gyakorlása kizárólagosan a honfoglaló magyarokhoz köthető, leszámítva néhány késő avarkori esetet.

– A jelképes trepanáció készítésekor az esetek többségében egy éles szerszámmal karcoltak bele a koponyába. Néhány esetben azonban a megfigyelt kör alakú formák annyira szabályosak voltak, hogy azt fúró segítségével alakíthatták ki.

– A jelképes trepanációk kivitelezésekor és az érintett területek fertőtlenítését bizonyosan nagy gondossággal és szakértelemmel végezték el, mivel az általam vizsgált koponyák között utólagos gyulladás nyomát csak nagyon ritkán lehetett megfigyelni

– A jelképes trepanáció általánosan elterjedt lehetett a 10. századi Kárpát-medence honfoglalóinak a körében, ugyanis a megvizsgált felnőtteknél (a honfoglaláskori temetőkben) összesen 12,5%-os gyakorisággal fordult elő.

– A jelképes trepanációk nemek közötti megoszlása viszonylagos kiegyensúlyozottságot mutat a férfiak enyhe fölényével. A férfiaknál 13,4%-os, a nőknél 11,5% gyakoriság figyelhető meg.

– A jelképes trepanációk életkorral emelkedő gyakorisága arra utal, hogy ezt a beavatkozást bármely életkorban (a gyermekkort leszámítva) elvégezthették.

– A megvizsgált gyermekek (84 egyén) és serdülők (43 egyén) között egyetlen jelképes trepanációt sem figyeltünk meg. A jelképes trepanáció a fiatal korúak körében tehát nagyon ritka lehetett (1% alatti). Az sem kizárható, hogy ezt a beavatkozási formát csak a felnőtteknél végezték el.

– A jelképes trepanációk a homlokcsonton vagy a falcsonton találhatók. Az esetek 80%-ban a bregmapont körüli 5 cm-es sugarú körön belül fordulnak elő. A fennmaradó 20% a falcsontok ezen körön kívül eső területein. Amennyiben kettő vagy több jelképes trepanáció fordult elő egy egyénen, azok rendszerint szabályos, szimmetrikus elhelyezkedést mutattak.

– A jelképes trepanációk átmérője leggyakrabban 8–14 mm közötti.

Míg a sebészi trepanációk orvosi célzata kézenfekvő (de sok esetben nem bizonyítható), a jelképes trepanációk széleskörű gyakorlatának magyarázata egyáltalán nem megoldott.”

 

Bernert Zsolt antropológus

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

3 thoughts on “Egyiptomi, vagy ősmagyar tudomány?

    1. "A korabeli gyógyítók szakértelmét nem vitathatjuk, mert az esetek nagyobbik részében a gyógyulás reakciómentes volt. A megfigyelhető remek gyógyulási arányt a “nyugati” orvostudomány a XX. század közepéig nem tudta megközelíteni sem."

    2. "- A jelképes trepanáció általánosan elterjedt lehetett a 10. századi Kárpát-medence honfoglalóinak a körében, ugyanis a megvizsgált felnőtteknél (a honfoglaláskori temetőkben) összesen 12,5%-os gyakorisággal fordult elő. "

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás