Duplájára hízna a füleki vár

 

 

 

 

 

 

 

Az egyébként sem éppen kicsi, nagyobbrészt romvár méretnövekedéséhez nem építeni, hanem ásni fognak, hiszen az alsóvárból ma még szinte semmi sem látható.

Már két éve tevékenykedünk, hogy előkészítsük az alsóvár remélhetőleg teljes régészeti feltárását, majd műemléki bemutatását. A közép- és kora újkori falak a ma várudvarnak nevezett, beépítetlen, rendezvények megtartására használt plató alatt helyezkednek el. Ennek az udvarnak a szélén, attól négy méterrel alacsonyabb talajszinten indítottunk néhány szondázó árkot, de még újabb négy méteres mélységben sem jutottunk el a déli várfal alsó alapozásáig. Vagyis akár több szintes épületek maradványai is viszonylagos épségben lehetnek a vastag feltöltés alatt” – mondta el a műemlékem.hu magazinnak Agócs Attila, a füleki vármúzeum igazgatója. Hozzátette: eddig a Szlovák Tudományos Akadémia szakembereivel közösen végeztek előzetes kutatást, idén pedig egy határon átnyúló pályázat jóvoltából az ELTE régészhallgatóinak is lehetőségük lesz bekapcsolódni a terület részleges feltárásába.

fuleki_var 2

A füleki vár a történelmi Nógrád megye legnagyobb közép- és kora újkori erőssége volt. Igen korai a kővárak között, hiszen a várhegy tetején az első várat még a tatárjárás előtt kezdte el építeni a Kacsics-nemzetség. Ezután királyi birtok lett, majd a Perényiek kapták meg, de Mátyás visszavette, aztán a 16. század derekán a Bebekekhez került. Ekkorra tehető a nagyobb kiépítése is: a vulkáni csúcsról lefelé terjeszkedett a vár, így került sor a középső és az alsóvár kiépítésére is. A török korban sokáig végvárként használták – bár 1554-ben a törökök csellel bevették és 1593-ig a kezükön is maradt –, s annyira jól védhetőnek és biztonságosnak tartották, hogy a 17. században ide költöztették több vármegye, így Nógrád, Pest és Heves levéltárát is.

Füleket a legnagyobb csapás 1682-ben érte, amikor a felső-magyarországi hadjárat során felvonult ellene az Ibrahim pasa budai seregeiből, Thököly Imre kurucaiból és I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem csapataiból összeállt közös haderő. A várat ostrom alá vették, majd miután elfoglalták, nagyrészt felgyújtották, miközben a várost is szinte a földdel tették egyenlővé. Az ostrom során pusztult el a levéltár anyaga is, ami a magyar középkor-kutatás pótolhatatlan vesztesége. A későbbiekben az immár romvárnak nem jutott hadi szerep, a mai Bebek-torony is azért maradt meg viszonylagos épségben, mert magtárként használták.

fuleki_var 3

Az egykori alsóvár gigantikus méreteit jól érzékelteti, hogy egyik bástyája kétszer, két és félszer nagyobb alapterületű volt, amint a Bebek-torony” – tette hozzá Agócs Attila. Az igazgató úgy véli, hogy ennek a bástyának és a déli falnak (amely a vár mostani bejárata irányába vezet) a feltárása és bemutatása lehetne az első ütem, amelyet a többi alsóvári építmény kutatása követne. Nagy szerencse, hogy a területet egyáltalán nem építették be, így az a vármúzeum tulajdonában van.

A feltárással és helyreállítással kétszeresére nőne a füleki vár alapterülete. A romantikus romvár és a vármúzeum ugyancsak vonzó turistacélpont, ahová – bár Szlovákiában, a határtól néhány kilométerre található – Magyarországról érkezik a látogatók többsége.

 

Forrás:muemlekem.hu

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Figyeljetek apukák! Ajándék Anyák Napjára - Talplenyomat só-liszt sütőgyurmából

csü ápr 25 , 2013
                                                                                                                                                                                                                                                                       Kicsi gyermekünknek segíthetünk kedves ajándékot készíteni Anyák Napjára. A kéz és tappancs lenyomat elkészítése egyszerű, mégis igen mutatós és örök életű ajándék. Szépséges dekoráció lehet az otthon bármely pontján. Falra akasztva, vagy polcra állítva egyaránt mutatós. Egyszerű, kreatív művelet. Elkészít+megsüt+kifest=egy délután alatt kész […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás