Dr. Papp Lajos: Volt egy álmom… Ébredj magyar!

 

 

 

 

 

 

“Évek óta érlelődött bennem egy gondolat, egy álom: létrehozni egy pártot, ami a nevében párt ugyan, a választási törvények okán, de mégis más. Nemzeti Értékek Pártja. NÉP. “

Nemzeti értékeinket megőrző, új nemzeti értékeket teremtő emberek gyülekezete. Álmom volt, hogy azt a szellemiséget vigyük vissza az Országgyűlésbe, ami Széchenyi idejében volt. Önzetlen, a Nemzetükért áldozatra is képes honfitársak képviseljék az Ország és egyben Kárpát-Haza érdekeit.

Az ország dolgait a Parlamentben a pártok intézik. Hiába kiabálunk, mi drukkerek a pálya széléről, a futballmeccset csak akkor tudjuk befolyásolni, ha játékosok vagy bírók vagyunk.

„A mindenkori állam által biztosított képviselői díjazást, jövedelmet, a képviselő köteles elkülönített számlára utalni, melyet Böjte Csaba ferences szerzetes rendelkezésére bocsát. Az összeg felhasználásáról Böjte Csaba mindenkoron egy személyben dönt.

Ezért minden képviselői mandátumra jelentkezőnek, illetve családjának rendelkezni kell olyan állandó jövedelemmel, amely biztosítja önmaga és családja számára a képviselői munkájával járó kereset kiesést.”
(Részlet a képviselőjelöltekre és a képviselőkre vonatkozó pártszabályokból)

De hogyan is várhatnék ekkora áldozatot, hogyan is tehetném, hogy a párt képviselői és családjának életlehetőségeit súlyosan veszélyeztessem, még ha a cél igen nemes is.

Én gyógyító ember vagyok. Előttem minden ember egyforma. Vezetői munkám során is az volt a legnagyobb hibám, hogy egyetlen munkatársamat sem távolítottam el állásából, még akkor sem, ha súlyos hibát követtet el.

Bűnömül rótták fel annak idején a bíróságon: „Az elbocsátást kezdeményező alperesi kör ez idáig egyetlen cáfolhatatlan érveként fenntartotta:Papp Lajos eddig szokatlan munkamódszert követelt meg, ami azért is sértő, mert a folyosói pletykák terjesztőit a szakmai konferenciákon szembesítette állításaikkal, amely cselekedetével megalázta munkatársait. Ezen túlmenően, kitartóan szuggerálta beosztottjait, hogy ezzel kényszerítse őket igazmondásra, ami elősegítette a rossz munkahelyi légkör kialakítását.”

( Zalatáj 1998. április 1.)

Olyan országban élünk, ahol az igazmondás bűn, a hazugság erény.  A néhány éve létrehozott Kárpát-Haza Nemzetőrség kudarcba fulladása is megálljt parancsol. Nem volt kétszáz ember, aki értette, megértette volna és vállalta, képviselte volna azt a szellemiséget, amire a Kárpát-Haza Nemzetőrség létrejött. Pedig „csak” a szeretet és tízparancsolat szellemében tevékenykedtünk.

Hiszek a magyar emberekben. Hiszek a szeretet és jóság hatalmában. Gyülekezzünk! Készülődjünk! Hiszek abban, hogy visszatérve őseink szellemiségéhez, az álomból nemsokára valóság válhat. Az alábbiakban közlöm álmaimat.

Álmodjunk együtt, de lassan ébredezzünk!

Ébredj Magyar!

Nemzeti Értékek Pártja

NÉP

 

Dr. Papp Lajos

emeritus professzor

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás