Délvidék – Vajdaság kormánya a régi és elhagyott házak felvásárlását tervezi

 

 

 

 

 

 

 

 

Miroslav Vasin, tartományi gazdasági titkár ma bejelentette, hogy a vajdasági kormány a jövő évtől kezdve megvalósítja a régi és elhagyott házak felvásárlásának programját a vajdasági falvakban. A házakat fiatal házaspároknak adományozzák majd, azzal a céllal, hogy „új életet leheljenek” a tartomány falvaiba.

tanya 2

Vasin a Duna menti németek küldöttségével való tárgyalás során elmondta: Vajdaságban ma „rengeteg” elhagyott ház van, amelyeket, udvarral együtt, öt-tízezer euróért meg lehet venni. „Megpróbáljuk előteremteni a pénzt, és igyekszünk az elhagyott házakból előnyt kovácsolni.

 

A cél az, hogy az állam felvásárolja, renoválja és a falusi életmódot választó fiatal házaspároknak adományozza ezeket a házakat – bérmentve, 10 éves használatra, s amennyiben úgy döntenek, hogy ott maradnának, akkor megtaláljuk a módját, hogy megvásárolják a házakat” – pontosított Vasin.

 

Kérdés, hogy ezt a nemes kezdeményezést valóban nemes szándék vezérli e? Hiszen az utóbbi években számos koszovói cigány családot telepítettek be, többségében magyar falvakba, olyan stróman cégeken keresztül, akik 3-4 ezer euróért vásárolták meg a kiüresedett házakat. Sőt, nem is olyan távoli emlék még az, amikor a ma is hatalmon lévő szocialista párt, vagy épp a ma kormányzó politikai erő jogelődeinek támogatásával, hogyan árasztotta el több százezer menekült a Délvidéket.

 

Így hát nem ártana, ha a szerbiai magyar közösség vezető politikusai óvó tekintetüket vetnék erre a nyilatkozatra és utánajárnának a kezdeményezés lebonyolítási módszereinek.

(Délhír)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post Mentett állatok
Next post Erdély – Diákszínjátszó találkozó Torockón

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás