Délvidék- Emánueltelep, egy fokozatosan asszimilálódó és kihaló magyar falu

Emánueltelep Dél-Bánságban, Kevevára Községben, Kevevárától 18 km-re északkeletre, a Delibláti-homokpuszta déli peremén fekszik. A települést 1893-ban alapították, amikor a hatóságok szőlőket telepítettek erre a vidékre. A szőlőskerteket megművelni hivatott telepesek magyarok (zömében bukovinai székelyek) és németek voltak.
A nevét Emánuel Sándor akkori kevevári járásbíróról kapta.
Az I. világháború során a szőlősök többsége elpusztult, de még 1928-ban állt romokban 10 nagy szőlőskert.
emanuel-telepUgyanakkor az I. világháború, és a vele járó trianoni békediktátum a magyar telepeseket nem csak gazdaságilag, hanem az önazonosság megőrzése szempontjából is erősen sújtotta, ugyanis, a falu nem önálló község (mai szerbiai szóhasználattal helyi közösség), hanem közigazgatásilag a szomszédos, szerb többségű Dunadombóhoz tartozik, a gyerekek a dunadombói általános iskolába (szerb tagozatokba) íratják és a halottakat is a dunadombói temetőben temetik.
emanuel-telep3Ez az állapot, amely egyébként a Trianon előtti időszakból származik, erősen közrejátszott ahhoz, hogy az itteni magyarság – templom, iskola és hagyományőrző egyesület – asszimilálódjon.
emanuel-telep4A népszámlálási adatok nemzeti hovatartozásokra vonatkozó részét 1961-től bírjuk követni (1961-ig az Emánueltelepre vonatkozó adatokat dunadombói adatokkal együtt publikálták), amikor az 192 lakosból 145-en vallották magukat magyarnak (75,52 %). 1971-ben 241-en lakták, ebből 126 (52,3 %) magyar, 1981-ben 168 lakosból 115 (68,4 %) vallotta magát magyarnak, míg 1991-ben 109 lakosból 60 (55,04 %). Az abszolút magyar többség a 2002. évi népszámláláson veszett el, amikor a 180 lakosból 62 (mindössze 34,44 %) magyart írtak össze. De a létszámcsökkenésnél sokkal nagyobb tragédia a magyar nyelv teljes mértékű kihalása.
emanuel-telep5A faluban járva, néhány falubelit megkérdeztem, hogy beszél-e magyarul, vannak-e egyáltalán magyarul beszélők a faluban. De válasz helyett csodálkozó tekintetekkel találkoztam: Miért kérdezem, hogyan is jut eszembe ilyet kérdezni?
Hogy van-e visszaút, lehet-e ezt a tendenciát megfordítani – erre sajnos tudom a választ, de inkább meghagyom magamnak.

Erdei Iván Márk

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

1 thought on “Délvidék- Emánueltelep, egy fokozatosan asszimilálódó és kihaló magyar falu

  1. Csodalkozunk? Elöbb utóbb,az eletösztön mindent felülir.Legfontosabb a tuleles,
    az utódokat biztonsagosabb helyre vinni…
    A magyar elmegy,beolvad,,,nem azert,mert nincs benne hazaszeretet..igenis van….
    A Tarsadalom,a Politika magara hagyyja öket,magunkra hagynak minket,,
    az elet minden területén….es mar halalosan faradtak vagyunk harcolni…..
    vegtelenul szomoru….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás