A kristálykoponyák – Összetételük nagy részében kvarc és egyéb kristályokból a mai napig megfejthetetlen technikával előállított emberi alkotások. Számtalan hipotézis született már arról, hogy emberi vagy földönkívüli alkotásokról van-e szó. Egyes feltételezések szerint földönkívüliek segítségével, emberi alkotásként hozták létre. A legősibb ilyen kristálykoponya mintegy kétezer éve készült, de találtak már mindössze száz éveset is. Napjainkban is előállítanak kristálykoponyákat, természetesen más célból, mint őseink.
A kristálykoponyák rendeltetése nem ismert, számos feltételezés él velük kapcsolatban. Vallási rítusok, varázslatok és egyéb szertartások kellékeinek tartják őket, sokan a földönkívüliekkel is összefüggésbe hozzák létezésüket. A fentiekből az is kiderül, hogy nem egyetlen kristálykoponya létezik, bár valóban a Mitchell-Hedges-féle az egyik legismertebb, legtökéletesebb, leglátványosabb darab.
F.A Mitchell-Hedges régész 1924-ben egy ősi maja város, Lubaantum (a mai Belize területén) feltárásán dolgozott, amikor vele lévő 17 éves Anna lánya valami csillogást vett észre. Egy kicsiny, de életnagyságú kristálykoponyát találtak, melyről hiányzott az állkapocscsonti rész. Ezt három hónappal később, a koponya többi részétől mintegy 7,5 méternyire találták meg. (A Mitchell-Hedges-féle koponya az egyetlen, amely két darabból áll, az összes többi esetében a fogakat csupán rávésték a tömör koponyára.) A kvarckristályból készült koponya tömege, 5,2 kg, 12,7 cm magas, 17,8 cm hosszú és 12,7 cm széles. Anatómiailag különösen élethű, csupán egy-két pontatlanság van rajta. A kerek szemgödör és lapos szemöldöki csontperem alapjában női koponyát formáz.
1970-ben Frank Dorland restaurátor engedélyt kapott, hogy alapos laboratóriumi vizsgálatnak vesse alá a kristálykoponyát. Kiderült, hogy az állkapocs és a koponya többi része ugyanabból a kvarckristály-tömbből származik. Nagy meglepetésre az is feltűnt, hogy az egész koponya a kvarc kristálytengelyének irányát figyelmen kívül hagyó módon készült, holott ez a tengely határozza meg, hogy a faragás során mekkora eséllyel reped meg a kristály. Dorland a legalaposabb mikroszkópos vizsgálattal sem fedezett fel karcolásnyomokat a koponyán, ami kizárja annak a lehetőségét, hogy fémeszközökkel munkálták volna meg. A fémtárgyak használata azért is kizárt, mert a kvarckristály Mohs-féle keménysége 7, amelynél az általunk ismert összes fém puhább. Az egyetlen ma elképzelhető anyag, amellyel megmunkálhatták volna, az a gyémánt.
Dorland elképzelése tehát, hogy a koponya készítői először gyémánttal gömbformát faragtak ki, majd a csiszolást, maratást, fényezést víz és homok oldatával végezték, megszámlálhatatlanul sok kezeléssel járt volna, amely óvatos becslések szerint is legalább 300 emberévnyi munkát jelent. Talán az ősi koponya faragók technikai felszereltsége fejlettebb volt a mainál? A Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya vagy egy mára már elfeledett eljárással készült, vagy több évszázadot is igénybe vett a létrehozása.
A koponya fényvezető- és visszaverő tulajdonságai is figyelemreméltóak. Fény útjába helyezve a kristály felragyog, a szemüregek pedig a többi résznél is fényesebben világítanak. Ez láthatóan nem véletlen, hanem nagyon is tudatos tervezés eredménye. Sokak szerint a kristálykoponyát valamilyen szertartás során fénysugár útjába helyezték, és így egészen misztikus látványt nyújtott. Számos tudományosan megmagyarázhatatlan jelenségről számolnak be azok, akik közel kerültek a Mitchell-Hedges-féle kristálykoponyához. Többen elmondták, hogy képes színét változtatni, hangot és illatot kibocsátani, szemüregébe nézve pedig némelyek régi épületeket, embereket láttak. A kristálykoponya olyan, mintha adatotokat tárolna egy más világról. A koponya szinte minden érzékszervre képes hatni, ami a mai nyugati természettudományos fogalmakkal nem magyarázható.
Életkorát tekintve, ez a koponya, a vizsgálatok szerint 2000 éves. A kor meghatározásának nem a koponya anyaga, hanem annak a földrétegnek a kora a mérvadó, ahol rábukkantak. Ez persze azonnal bizonytalanná teszi a keletkezés időpontját, azonban azt rögtön elvethetjük, hogy 300 évig csiszolgatták volna. Megállapították, hogy semmilyen karcolás nem található a felületén. Az előbbiek értelmében csakis olyan technológiával készítették, amit mi még nem ismerünk, de régen ismert volt. Peruban nagyon sok olyan Inka épületnek a maradványai megtalálhatóak, amelyek építési módja a mai napig ismeretlen.
Figyelemre méltó azoknak a mestereknek a munkája, akik saját kezűleg falakat emeltek. Ezek a falak ugyanis nem hagyományos „kőrakás” falazatok, hanem precízen megmunkált kövek egymásba épített halmaza. Itt is tetten érhető az a laza, de mégis komoly technikai tudás, amit a kristálykoponya készítésekor alkalmaztak.
A koponyáról azt állítják, hogy anatómiailag pontos másolat, „egy-két eltéréssel”. Nincs egy-két eltérésről szó, csak tisztázni kellene, milyen emberi rasszhoz hasonlít leginkább. Nyilván megtették, csak valószínűleg kínosan érintene néhány tudományos feltételezést, leginkább az amerikai kontinens benépesedésével kapcsolatos ferdítéseket.
Olmék kultúra
Hivatalosan 1869-ben José Melgar régész vizsgálta meg az Olmék népcsoport ránk maradt emlékeit. A leletek tanulmányozása után kijelentette: “Meg voltam döbbenve: a szobor, mint művészi alkotás minden túlzás nélkül fenséges. Ami a legjobban meglepett, hogy nyilvánvalóan etióp embertípust ábrázol. Tényleg megdöbbentő!” Etióp embertípus, azaz, afrikai jelenlét a történelem előtti Amerikában? Olyannyira felkavaró volt a gondolat a korabeli euro-centrista gondolatvilágú amerikai akadémia számára, hogy 77 évig, igen, 77 évig nem került sor a szenzációs lelet szakszerű feltárására – még kevésbé a sajtóban való ismertetésére.
Végül a húszas-harmincas években az olmék archeológia atyja, Matthew Stirling a Smithsonian Institution és a National Geographic Society hivatalos megbízásából vállalkozott az olmék lelőhelyek felkutatására, ahol felügyelete alatt végül is összesen 16 gigantikus méretű fejet tártak fel. (A legnagyobb fejet Veracruzban találták, amely kb. 20 tonna súlyú és 3,4 méter magas.) A régészeti szenzáció ellenére szakmai körökben megdöbbenést és zajos felháborodást váltott ki, hogy Stirling cáfolat helyett megerősítette Melgar 75 évvel korábbi véleményezését: “A hatalmas méretek ellenére a megmunkálás finom és biztos kézre utal nem beszélve az ismeretlen technikáról. A vonások határozottak, ugyanakkor szembeötlően negroid jellegűek.
Visszatérve a kristálykoponyához, valószínű, hogy nem azért készítették, mert az ősi indiánoknak nagyon tetszett, ahogy áttör rajta a fény és egy fáklyával megvilágítva, éjszakánként szépen világít a szeme. Több mint valószínű, hogy adathordozó szerepet töltött be és kellene, hogy most is töltsön be. Ez valószínűbbnek látszik, minthogy valamilyen vallási célból bálványozták volna. A mai számítástechnika a kristályalapú adattárolás irányába kezd elmozdulni. (Talán a végén utolérjük az őseinket.)
Amint kiforr ez az új technológia, képesek lesznek adatot rögzíteni, majd azt onnan visszaolvasni egy nagy tisztaságú kristályból. Ha ezzel az új technológiával megvizsgálnák a kristálykoponyákat, minden bizonnyal kiderülne, hogy adattároló szerepet töltöttek, és töltenek be ma is.
Van egy ősi legenda, mely szerint 13 ilyen koponya létezik. Ezek feltételezhetően képesek a „beszédre”. Információkat tartalmaznak az emberiség eredetéről, és a világegyetem rejtélyeiről. De ez a tudás csak akkor válik hozzáférhetővé, ha mind a 13 előkerül és az emberiség elér egy bizonyos magasabb fejlettségi szintet.
Összefoglalva, ezek a koponyák is épp olyan emlékei a múltunknak, mint az ókori izzók, repülőgép modellek, amikről azt állítják: semmi különös nincs ezekben a tárgyakban, hiszen csak valószínűleg rituális eszközök voltak. Aztán majd szép lassan lehull a lepel, és kiderül milyen nagyszerű világban élhettek őseink akik igenis a mindennapi életükben használták ezeket a tárgyakat.
(eoldal)
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
