Csodálatos Magyarország – kiállítás Moszkvában

 

 

 

 

 

 

Szvetlana Maleta akvarelljeiből Csodálatos Magyarország címmel nyílik kiállítás vasárnap a Moszkvai Magyar Kulturális Központban, az eseményről országos sajtótermékek is hírt adtak.

A tárlattal az a cél, hogy az orosz turistáknak másképp, új módon mutassák be a „vén Európát” – írta az eseményt beharangozva  a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.
A Rosszija 1 állami televíziós csatorna is beszámolt a készülő rendezvényről, amely az „Európa készen áll a találkozóra” elnevezésű európai uniós projekt része, és amellyel szeretnék bővíteni a kontinensről kialakult turisztikai képet.
Szvetlana Maleta 15 lírikus, könnyed vonalvezetésű alkotása Budapest és Pécs ismert és kevésbé ismert, a művésznek kedves helyeit mutatja be.
A Moszkvai Magyar Kulturális Központban – a Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozata keretében – a kiállítás megnyitóját követően a látogatók Lehár Ferenc és Kálmán Imre operettjeiből hallanak részleteket orosz művészek előadásában.


Az esten a Kaposvári Egyetem művészeti karának elsőéves színház szakos hallgatói is fellépnek. A „Valahol, valamikor – Etűdök, jelenetek” címmel irodalmi-zenei összeállítással kedveskednek a moszkvai közönségnek.

A kaposvári diákok a Moszkvai Művészszínház (MHAT) meghívására  érkeztek az orosz fővárosba, és a neves színházzal fennálló együttműködés keretében egyhetes szakmai kurzuson vesznek részt.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A magyar lakosság az oroszokról

szo jan 26 , 2013
            Két felmérés (2006, 2012) eredményei Az ELTE Ruszisztikai Központ által megrendelt első TÁRKI Zrt. által végzett kutatás az un. OMNIBUSZ-vizsgálat keretében, 1033 fős, reprezentatív mintán készült, amely nemi, életkori, iskolai végzettségi és település-típusú metszetekben az országos arányokat követte. A megkérdezésre 2006. szeptember közepén került […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás