Csipetnyi Grúzia - egy eldugott bányavárosban

Akkor sem tudtunk túl sokat a Szovjetúnió tagállamairól, amikor itthon is a kommunista időket éltük. Az információ sem akkor, sem most nem áramlik. Nem divat a volt tagállamok boldogulásával foglalkozni, némelyek nyomorúságát közreadni. A pazar, nyugati fényűzés elhomályosítja a mindennapjaiért küzdő államok hétköznapjait.

A Szovjetúnió felbomlása után, Sztálin lélekvesztői ma is működnek Grúziában. A villamos kötélpályát az 50-es években építették, Grúzia Szovjetúnióhoz csatlakozását követően. A bányászok halált megvető bátorsággal, ma is használják a rozsdás kabinokat.

Akinek van bátorsága a rozsdás kis kabinból lenézni, annak Csiatura a grúz kis bányászváros egykor mérnöki pontossággal megépített megépített látványa tárul a szeme elé.

A bányavárosban dolgozóknak a 18 órás műszak letelte után ma sem marad más, mint a korabeli felvonó használata. A villamosításra és a felvonó megépítésére a szélszőséges földrajzi viszonyok miatt volt szükség, a kötélpálya az eredeti kabinokkal Csiatura városát köti össze a bányával. A grúz városka bányászai ma is a mangán kitermelésével keresik kenyerüket, a mangán feldolgozását pedig hatalmas ipari komplexumok napi 24 órán át végzik.

Ma is ugyanazok a kabinok folyók és mély szakadékok felett szállítják utasaikat.

Csiatura fénykorában, a Szovjet birodalom idején, a mangán előállítása a világ mangán termelésének 60%-át tette ki. Ebben az időben, hozzávetőlegesen négyezer bányász dolgozott itt, hogy a tervteljesítés előírásainak megfeleljen.