Család már egy szülő és gyermek kapcsolata is

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                    A családok és a szociálisan rászorulók védelmére fókuszál a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) – mondta Harrach Péter miskolci sajtótájékoztatóján csütörtökön.

A KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője úgy fogalmazott: a családok védelméről szóló sarkalatos törvény egyebek mellett azt is kimondja: család már egy szülő és gyermek kapcsolata is.


A KDNP úgy gondolja, hogy a magyar valóságot figyelembe kell venni, az egyszülős család is család – tette hozzá, megjegyezve: a gyermek számára ugyanakkor a legegészségesebb környezet a szülők és a testvérek közössége.
Elmondta azt is: a polgári törvénykönyv most készülő módosításában a család jogi kérdései is szerepelnek.
A KDNP álláspontja az, hogy a legkisebb családot is családnak kell tekinteni – jelentette ki.
Harrach Péter úgy fogalmazott: minden gyermek egyformán fontos, ám a párkapcsolatokat tekintve különbséget kell tenni. A házasság jogi eszközökkel körülírt és rendezett kapcsolat, az élettársi kapcsolat pedig szabad, kötöttségektől mentes életforma – hívta fel a figyelmet.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post Nemzetközi betlehemes találkozó péntektől Győrben
Next post A sámánok ébredeznek rokonainknál is

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás