Lelkünk irányítja fizikai valóságunkat és nem fordítva .Az csak illúzió, hogy fizikai szintünkről tudnánk befolyásolni a legmagasabb és Legintelligensebb Energiánkat. Mai világunk az emberi idegrendszert hiszi a Léleknek…..de az idegrendszerünk is éppolyan szintű szervünk mint testünk bármelyik része. Lelkünk korlátlan hatalma teheti meg, hogy megszülessünk, hogy szenvedjünk, hogy az elfogadott […]

Katolikus püspökök felszólították az angol kormányt, hogy foglalkozzon a hegyes konyhai kések betiltásával, mivel emelkedett a késekkel elkövetett bűncselekmények száma. A javaslatot némi zavar és sok vicc fogadta. Az egyházi vezetők, a rendőrség, az áldozatok és pszichiáterek támogatásával, nyílt levelet írtak a kormánynak, azzal érvelve, hogy a háztartási késeket lekerekített […]

A környezet pusztítást a népirtással egyenértékű bűncselekménynek kell tekinteni – közölte egy radikális brit ügyvéd a Munkáspárt konferenciáján, és felszólított a hús és a tejtermékek törvényben való betiltására, akárcsak a beltéri dohányzásra vonatkozóan. „Úgy gondolom, hogy amikor megvizsgáljuk a húsfogyasztás bolygót sújtó következményeit, nem hiába gondoljuk, hogy egy napon ez […]

Az arcvonások elemzése olyan ősi képesség, amellyel minden nőnek tanácsos lenne rendelkeznie, hogy ne kelljen értékes időt pazarolnia sikertelen randevúkra. Olvasson tovább és meg fog lepődni, mennyi mindent meg lehet tudni egyetlen pillantásból. Az alábbiakban arról olvashat, mit árul el az arc formája, a homlok, a szem, a szemöldök és […]

A stroke nagyobb kockázatával nézhetnek szembe a vegetáriánus és a vegán étrend követői egy nagy szabású új kutatás szerint.     A British Medical Journal aktuális számában ismertetett tanulmány 48 ezer ember adatait elemezte az étrendet és az egészséget vizsgáló hosszú távú, nagy létszámú oxfordi vizsgálat (EPIC-Oxford) segítségével.    Az 1993 és 2001 között […]

Egy fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az ablakon. Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a mellette lévő ülésre. Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt: – Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton […]

Vajon az első őszi hónap, és a Szűz jegyében járó Nap miként befolyásolja az életünket? Előrejelzés csillag jegyenként! Az Oroszlán hava után, amelyet a pihenés, feltöltődés jellemzett, következik a Szűz hava, amely nevét az Aratószűzről kapta, és már ez is elárulja, hogy e jegy szülöttei szorgalmasak, rendszeretők, és szívesen képeznek […]

Minden munkahelyi kapcsolatban elérkezik a pont, amikor dönteni kell: vagy nyilvánosságra hozzuk a viszonyt, vagy sunyin titkolózva töltjük az előttünk álló közös időszakot. Biztos, ami biztos, most adunk egy kis kapaszkodót, hogy könnyebben tudj dönteni. Gyakran álmodozunk róla, mennyivel kényelmesebb lenne egész nap együtt lenni, közös íróasztalnál melózni, a húzósabb […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás