Bújj, bújj zöld ág

Őseink hite szerint, húsvét idején ünnepeljük a természet ébredését. Eredetileg a napéjegyenlőséghez köthetőek a télűző, szerelem, termékenység teremtő szertartásaink, de a kereszténység felvételével az időpont kissé eltoldóott.

Az ünnepkör időpontját 325-ben határozta meg a niceai zsinat, a napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapot kijelölve.

Legismertebb és legegyszerűbb szokás húsvéthétfőn a locsolkodás, a férfiak ilyenkor sorra járták a házakat és különböző énekek, versek kíséretében locsolták meg (termékenyítették meg) a nekik ezért cserébe piros tojást (érett petesejtet) adó lányokat.

Mára kissé feledésbe merült másik húsvéti népszokásunk, a kiszehajtás. Egy szalmabábút többnyire menyecskének öltöztettek. A kisze a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítője, amelyet a lányok énekelve végigvittek a falun, majd pedig vízbe hajítottak vagy elégettek.
A kisze öltöztetéséhez és viteléhez különböző hiedelmek fűződtek: aki öltözteti vagy elsőnek felkapja, nemsokára férjhez megy, vagy ha véletlenül visszafordul a banya, akkor joggal lehet tartani attól, hogy visszajön a betegség a faluba, vagy rosszra fordul az idő. Miután levetkőztették és vízbe hajították, a lányok vizes szalmacsomóval dörgölték az arcukat, hogy ne legyenek szeplősek, és hogy egészségesek maradjanak.

A kiszehajtás után sok helyen a villőzés következett. A lányok villőnek nevezett faágakkal járták a házakat, ezeket a faágakat felszalagozták, olykor kifújt tojással díszítették. A kisze kivitele a tél kivitelét, a villő behozatala pedig a tavasz behozatalát jelképezte.

husvethetfo 1

A zöldágjárás a természet megújulását jelképező énekes játék volt, a kakaslövés pedig farsanghoz, lakodalmakhoz és aratáshoz is köthető népi szokás, de a húsvét egyik jellegzetességének is számított.
Népi játékok, táncok, énekek, a teljesség igénye nélkül:
Ulicskázás, hajujvárazás, karikázás, cickomozás, szinazálás, mancsozás, sajbózás, fogócskázás, csülközés, köcsögdobálás…

Egyik ismert gyermekdalunk ma is őrzi a természet ébredésének ősi ünnepét.

Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske
Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta…

Forrás: Fehérholló Öskü, Karabaksa

magyarno.com


Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tündérek mai üzenete

hét ápr 6 , 2015
Boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Biztosítva van egy szerencsés kimenetel. Engedj el minden aggodalmaskodást és légy biztos abban, hogy végül minden megoldódik. Ez egy biztató üzenet, amely azt jelzi, hogy a „film”, amelynek mostanában főszereplője vagy nagyon jól végződik. A kínosnak tűnő helyzetek csodálatos módon megoldódnak. A félreértések megbocsátást […]