Bármikor hungarikum lehet a kürtőskalács

 

Bármikor hungarikum lehet a kürtőskalács – közölte a földművelésügyi tárca, hozzátéve, hogy kizárólag a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület mulasztása, hogy még nem jegyezték be hagyományos különleges termékként.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtöki közleménye szerint ugyanis a kürtőskalács hagyományához nem méltó és hiányos előterjesztéssel nem foglalkozhatott a Hungarikum Bizottság.
A FM közleményben arra reagált, hogy a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület kifejtette, hogy a kürtőskalácsnak, mint hagyományos különleges terméknek a bejegyzését a Magyar Eredetvédelmi Tanács elutasította.
Az FM jelezte: a kérelem nem felelt meg a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek. A kürtőskalács elnevezés ugyanis termékfajtát jelöl, az adott termékcsoport általános jellemzőjére utal. Ezt az elnevezést ezen termékek gyártása és forgalmazása során széleskörűen használják, ezért az idevonatkozó uniós rendelet miatt nem jegyeztethető be – áll a közleményben.
A tájékoztatás szerint emellett a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület által benyújtott dokumentumok nem bizonyítják egyértelműen azt, hogy a szaktestület jogosult-e arra, hogy kérje a kürtőskalács hagyományos különleges termékként való bejegyzését.
A minisztérium kitér arra is, hogy a Hungarikum Bizottság többször felhívta a szaktestület figyelmét a hiányos iratok, adatok pótlására. Ezt még mindig megtehetik és akkor semmi akadálya nem lesz annak, hogy a kürtőskalácsot a hungarikumok között üdvözölhessük – tartalmazza a tárca tájékoztatása.
Kurtoskalacs1Ugyanakkor a  Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület székelyföldi tagjai azt mérlegelik, hogy romániai hagyományos különleges termékként jegyeztessék be a kürtőskalácsot az Európai Unióban – tudatta  közleményében a szaktestület elnöksége csütörtökön.
A szaktestület azért mérlegeli ezt a lehetőséget, mert közölése szerint a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium elutasította a székely-magyar ételkülönlegesség hagyományos különleges termékként történő bejegyzésének a támogatását.
A tárca elutasító határozatát a szaktestület a bíróságon támadta meg.

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Szőke Gábor Miklós csodaszarvas szobrát kapta ajándékba Nyizsnyij Novgorod

pén jún 13 , 2014
Szőke Gábor Miklós magyar képzőművész monumentális csodaszarvas szobra díszíti immár Nyizsnyij Novgorod folyóparti sétányát. A különleges, rozsdamentes fémlapokból készült alkotást, amelyet csütörtökön avattak fel, a délkelet-oroszországi nagyvárosban működő magyar tiszteletbeli konzuli hivatal ajándékozta a városnak. „Figyelem, a szobor éles darabokból áll, veszélyes rá felkapaszkodni!” – olvasható az 5 méter magas […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás