Bálint gazda: A leander délről jött, nálunk maradt

 

 

 

 

 

 

 

 

Van egy bokor vagy fácska, amelynek a látványa – túlzás nélkül mondom – szervesen hozzátartozik a magyar tanyák, falvak, városok házainak, középületeinek a környezetéhez.

Ez a leander, amely Dél-Európa meleg, déli tájairól érkezett hozzánk, de csinos formájával, szép és tartós virágzásával megkedveltette magát. Ma már itthon van nálunk, családtag lett.

leander2

Mit kell tudni a leanderről?

Zárt, fagymentes, védett helyen várja a kikeletet, de a 2-3 fokos átmeneti fagyot károsodás nélkül elviseli. Mihelyt tavaszodik, állítsuk a szabadba, északi széltől védett, meleg, napos helyre, mert márciusban is teleltetőben tartva elkezdenek a levelei hullani! Tavasszal a kisebb, könnyen mozgatható növényeket nappalra szabadba állíthatjuk, feltéve, hogy éjszakára védett, fagymentes helyre tudjuk őket menekíteni. Ősszel szabadítsuk meg az elszáradt virágoktól és addig hagyjuk kint helyén, amíg a hideg idő végleg ránk nem köszön. Virágzásában késő őszig gyönyörködhetünk.

Kikeletkor messük vissza a hajtásait, mert az új hajtások gazdagabban fognak virágozni. Ha a gyökerek már nagyon átszőtték a földjét, akkor át kell ültetni nagyobb edénybe, tápdús, agyagos földbe. Ezt 3-4 évente tervbe kell venni és el kell végezni!

Pajzstetű ellen mit tegyünk?

Ha a levelek fonákén apró, kerek foltokat észlelünk, akkor a növényt a pajzstetvek támadták meg, ami a ritkán szellőztetett, meleg és párás levegőjű teleltetőben gyakran előfordul. Ezek a kártevők roppant gyorsan szaporodnak és elszívják a levelek hasznos nedveit, ezért mielőbb védekezni kell ellenük. Vannak, akik vállalkoznak arra, hogy fogkefével letisztítják a leveleket. Ez azonban hosszadalmas, keserves feladat. Jobb, ha permetlevet készítünk rovarölő szerből és ebbe még tapadást fokozó szappanlevet is keverünk, majd ezzel megpermetezzük a szenvedő növényt.

leander 3

Hogyan ápoljuk?

A leander meleget, napsütést, bőséges öntözést és sok tápanyagot kedvel. Hetente egyszer öntözzük meg tápoldattal, ezt bőséges virágzással fogja meghálálni.

A leander könnyen szaporítható. Legegyszerűbb, ha a visszametszett hajtásból dugványt vágunk és azt vízzel megtöltött edényben, meleg helyen tartva meggyökereztetjük. Ez 6-8 hét alatt történik meg, utána a növényke, földbe ültetve gyorsan növekedik és a második évben már bőven virágzó bokorrá terebélyesedik.

Vigyázat: a leander minden része mérgező, megenni nem ajánlatos!

 

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás