Az ima és az átok egy tőről fakadnak

 

 

 

 

 

 

Amikor bajba kerül az ember, akkor is imádkozni kezd, ha ateista, amikor pedig dühös, úgy szalad ki száján az átok, hogy eszébe sem jut, szavai valójában negatív imák, és könnyen valóra válhatnak. Mert az átok és az ima egy tőről fakadnak.

Ugyan, ki ne gondolt volna már arra, hogy „de jó volna varázsolni”. Nem kell ahhoz parapszichológusnak, boszorkánynak vagy varázslónak lenni, hogy átvigyük az akaratunkat másokra, vagy egyszerűen az akarat erejével elérjük azt, amit szeretnénk. Elég nagyon erősen akarni, és megtörténik.

„Akarom – mindenáron!” – tanítja a vágyak realizálásának legegyszerűbb módszerét a Titok című bestseller. Amióta ez a kis könyv elindult hódító útjára, egyre többen határozzák el: igenis élni fognak a bennük rejlő varázserővel, az akarattal, és elérik legrejtettebb vágyaikat is. És egyre többen tapasztalják azt, hogy „működik”. Mégsem árt az óvatosság.

Egy fiatal lány nagyon-nagyon vágyott már arra, hogy végre a maga ura legyen, ne kelljen a szüleitől függnie. Ne a papától kelljen elkunyerálni az autót, ha kirándulni akar a barátnőjével, vagy egyedül. Sétái közben mindig megállt a domboldalon egy ház előtt, és arra gondolt: „én is ilyen szép házat szeretnék!”

Minden este úgy hajtotta álomra a fejét, hogy elképzelte: sok pénze van, autója, övé a domboldali ház? „Nekem ez kell! Bármi áron!”  És egy év múlva minden kívánsága teljesült. Mégsem tudott örülni a megvalósulásnak. Mert nagy árat fizetett érte. A szüleit egy őrült kamionos lesodorta az autópályáról, a kocsijuk felgyulladt, mindketten azonnal meghaltak. A lány örökölt mindent: házat, autót, bankbetétet? A maga ura lehetett. A szónak akkor van mágikus ereje, ha felruházzák vele. Ha a kívánsággal negatív energiát (áldás esetében pozitív energiát) sugároznak magukból, maguk köré. Angol és amerikai egyetemi kutatók sok vizsgálódás után hivatalosan is publikálták: „a hit nem csupán az örök kárhozattól véd, de a földi életet is meghosszabbítja”.

Mielőtt ezt kijelentették, több ezer betegre kiterjedő felmérést végeztek, ami során egészséges emberek, profi imádkozók, papok, szerzetesek, apácák (imádkoztak egy-egy számukra ismeretlen infarktus utáni állapotban lévő betegért. A kontrollcsoportba pedig ugyanolyan betegek százait sorolták, akikért senki nem imádkozott. És kiderült, hogy lényegesen kevesebben haltak meg azok közül, akikért imádkoztak. A skót egyetemi klinikán részben olyan idős embereket vizsgáltak, akik soha nem jártak templomba, a kontrollcsoportban azokat figyelték, akik legalább hetente egyszer elmentek imádkozni a misére. És kiderült, hogy a templomba járó vallásos öregek szervezetének ellenálló képessége a fertőzésekkel szemben magasabb volt, mint a nem imádkozóké.

ima 2

Mi az ima?

A jól megfogalmazott ima valójában pozitív jókívánság. És itt valójában minden szón hangsúly van. Azt ugyanis már tudományos kísérletekkel is sikerült alátámasztani, hogy az akarat ereje csodákra képes. Az ima pedig valójában a koncentrálás egyik nagyon erős formája, amikor csak egy dolog lebeg az imádkozó szeme előtt: az óhajtott cél. Ezt a célt meditálással, erős koncentrálással a nem hívők is elérhetik. A pozitív energia gerjesztése és másokra történő átvitele ugyanis nekik is segít. A tudósok az ima gyógyító ereje (a ma már mérhető) pozitív energia gerjesztésében rejlik.

Az imádkozik helyesen, aki az elérendő célt nagyon pontosan megfogalmazza. „Istenem, add, hogy meggyógyuljak?” Vagy „Meg kell gyógyulnom? segít a terápia, segítenek az orvosok, segít az akaraterőm, segítenek az égiek?” Viszont aligha hoz gyógyulást, ha valaki azért imádkozik, hogy „Istenem, add, hogy ne haljak meg?” Nem halhatok meg?” A „nem”-szó negatív töltete ugyanis kioltja a pozitív energiákat, ahogy a halál gondolata is.

Amerikai tudósok egyetemi hallgatók körében végeztek felmérést, és kiderült, hogy akik a tétel kihúzása előtt nagyon erősen arra koncentráltak, hogy melyik tételt nem szeretnék kihúzni, mert azt nem igazán tudják – szinte majdnem mindnyájan épp a rettegett tételért nyúltak. Sokkal jobban jártak volna, ha arra koncentrálnak, amit tudnak, és azt akarták volna kihúzni. Vajon aki egy nős férfiba szerelmes, és azért imádkozik, hogy kedvese hagyja ott a családját a kedvéért, csak a saját boldogságára gondol, eszébe sem jut, hogy ezzel másokat tesz tönkre. Azt pedig elképzelni sem tudja, hogy egyszer majd tőle is „elimádkozza” valaki a végre megszerzett kedvest. Vagy ami talán rosszabb: az egykori feleség átka teszi boldogtalanná az együtt töltött éveket.

astronet.hu/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás