Gyermekkorom kedvenc képeskönyve volt Az én babáim. Már a szerző nevére sem emlékszem, de arra pontosan, hogy milyen sokat lapozgattam. A kemény fedeles könyvecske „lakóinak” arca, gyönyörű ruhája kislányként elbűvölt. Hosszú percekig csak ültem és nézegettem a szép babák arcát, megpróbáltam tekintetükből mindenféle mesét kiolvasni. Reménytelenül szerettem volna kezembe venni, szép hajukat fésülgetni, ruhájukat rendezgetni, a képek viszont csak nem keltek életre… maradt tehát a vágyakozás a szép babák után.
Valószínűleg ennek a gyerekkori élménynek köszönhetem, hogy felnőtt fejjel elhatároztam, itthon és a nagyvilágban, bármerre járok, beszerzek egy babát. Csak úgy, emlékként. (Már csak azért is, mert a Jóisten két fiúgyermekkel áldott meg, játékbaba tehát szóba se jöhetett.) A nappali egyik polcát gondolatban már el is kezdtem rendezgetni a bájos és számomra oly kedves játékokkal, mindhiába. Sajnos az élet forgatagában egyetlen babát sikerült beszereznem és megtartanom, így hát marad az irántuk érzett különös csodálat és az alkotóik mély tisztelete.
Az én rajongásom, szeretetem a játékbabák iránt töretlen. A mai kislányokat viszont sajnálom. Nekik már csak a sok rikító színű, fantáziátlan műanyag tömegcikként gyártott nőbaba jut. Igényes helyeken azért ma is fel lehet kutatni szép babákat.
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
