Az alaptörvény illusztrációi Szegeden

 

 

 

 

 

 

Érdeklődők a Képek történelmünk utolsó másfél századából – az alaptörvény illusztrációi című vándorkiállítás első állomásán a szegedi Fekete Házban 2012. augusztus 31-én.

 

Kerényi Imre az MTI-nek elmondta: színházi emberként pontosan tudja, hogy a száraz információ eladhatatlan. A jogi szövegnél nincs szárazabb, és a színházi életben azt tanulta, hogy „ilyenkor kell egy hordozórakéta, ami azt eladhatóvá” teszi. Erre a magyar festészet alkalmas, a kiállítás alkotásain keresztül az alaptörvény „mondatai és szövege elrepül az állampolgárokhoz”. Mint mondta, a tárlatot abban a reményben juttatják el az összes megyeszékhelyre, hogy a kiállítási helyszíneken az érdeklődők mellett, tanórák keretében, a fiatalok is megnézik majd a képeket és ilyen módon befogadhatják a közjogot.
Mint fogalmazott, számára az egyik legfontosabb alkotás Korényi János Lovasroham 2006. október 23. című képe, maga is szenvedő résztvevője volt az akkori eseménynek. Ezt az eseményt a festő nagyon jól megragadta – mondta Kerényi, hozzátéve: sajátos humora miatt például Kiss Tibor Trianon című képét is kedveli.

Korényi János Lovasroham

A vándorkiállításon a Magyar Nemzeti Galéria Hősök, királyok, szentek című kiállításának részét képező 16 új historikus festményt láthatja a közönség. Kerényi Imre korábban erről azt mondta: szerinte ezek a 150×108 centiméteres alkotások a magyar történelem utolsó 150 esztendejének metszéspontjait ábrázolják.
A kiállításon szerepel még a Magyarország múltja, jelene és jövője címmel 2011 szeptemberében kiírt országos gyermekrajzpályázat 30 díjazott alkotása, illetve 33 olyan kiadvány, amely az alaptörvény megismertetése és népszerűsítése céljából készült.
A tárlat minden megyeszékhelyen látható lesz egy-egy hónapig. Az óramutató járásával ellentétes úton haladva, Szeged után Békéscsaba, majd Debrecen következik. A turné 2014 áprilisában ér véget Budapesten, ahol a gyűjtemény elfoglalja végleges helyét a Parlamentben.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

noknek.magyartudat.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post Lelátni a Balaton fenekére: magyar tenger szezon után, fotók
Next post Megkezdődött a vadászati szezon a somogyi erdőkben

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás