Átalakul a legkisebb magyar Suzuki

 

 

 

 

 

 

 

 

A Suzuki Splash a Swift és az Alto között egy kicsit háttérbe szorult ugyan, de a Suzuki most megpróbálja ismét az előtérbe tolni. A modellciklus közepén esedékes frissítést persze nem vitték túlzásba, de a kiskocsi azért kapott egy új hűtőmaszkot, amely a Kizashiéra emlékeztet.

A gyáriak egyelőre csak néhány fotót közöltek így csak annyit tudunk biztosan, ami ezeken látszik. Ugyan a hűtőmaszk cseréje a leglátványosabb változás, de úgy néz ki, igazítottak a lökhárítókon, a motorháztetőn és a lámpák színezésén is. Belül nem látszik jelentős változtatás, bár nem hasonlítottuk össze milliméterről milliméterre a régiével. Valószínű, hogy a két motor, az ezres háromhengeres és az 1,2 literes négyhengeres marad, legfeljebb a fogyasztásukat próbálják méginkább visszafogni.

Úgy tudjuk, a felújított Splash hivatalos bemutatójára csak júniusban kerül sor – várhatóan akkortájt kezdenek átállni a gyártására is. Az persze így sem biztos, hogy a típus, amely méretben mind a Swifthez, mind az Altóhoz túlzottan közel áll, a változtatások nyomán képes lesz javítani a Suzuki eladási mutatóin.

forráa totalcar.hu

magyartudat.hu

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Falusi turizmus – hatvan minősített szálláshely Szabolcsban

csü máj 24 , 2012
          Már hatvan szálláshely működik a falusi turizmus keretében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – hangzott el Baktalórántházán csütörtökön azon a konferencián, amelyen az idegenforgalom vidékfejlesztő hatásait elemezték a szakemberek. Hanusz Árpád, az országban elsőként, 1992-ben alakult Falusi Turizmus Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke elmondta: a hatvan minősített szálláshelyen több […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás