Árvíz – Szombaton megérkeztek Esztergomba és munkába is álltak erdélyi testvéreink

 

 

 

 

 

 

 

 

Megérkeztek Esztergomba és munkába is álltak azok az erdélyi önkéntesek, akik a Duna áradása elleni védekezésben segítenek. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében több autóbusznyi önkéntes segít a magyar testvéreknek a gáton.

Esztergom 1

Székelyföldről két busz indult el péntek éjjel Magyarországra. Útközben útba ejtették azokat a településeket ahonnan további önkéntesek csatlakoztak a csoporthoz. Hosszú és fárasztó út után a hetven önkéntes helyi idő szerint délután 2 órakor érkezett meg Esztergom belvárosába, közel a Mária Valéria hídhoz.

Csibi Zoltán, csíkszentimrei önkormányzati képviselő, az önkéntes csapat szervezője, aki ugyancsak a helyszínen tartózkodik a Magyar Tudat kérdésére válaszolva elmondta: a helyiek nagy szeretettel, örömmel és tapssal fogadták őket, vízzel és pogácsával lettek megkínálva. „Amint megérkeztünk rögtön munkához is láttunk, folyamatosan pakoljuk a zsákokat homokkal. A vízállás rendkívül magas és még mindig emelkedik a vízszint. A tetőzést itt Esztergomba éjjelre várják, addig körülbelül még 12-18 centimétert fog emelkedni a Duna. Sokan dolgoznak a gátakon rajtunk kívül, katonák, rendőrök, diákok, tűzoltók” – számolt be helyszínről Csibi Zoltán.

A hosszú utazás és a kemény munka után nem sok pihenésre számíthatnak. Éjszaka is készenlétben várják a riasztást az Esztergomi Ferences Gimnázium tornatermében.

A Partiumból is két busz indult Magyarországra. Az egyik Nagybányáról Szatmárnémeti érintésével, ahonnan további önkéntesek csatlakoztak a csapathoz.  A másik busz Nagyváradról indult szombat hajnalban a bihari önkéntesekkel. A partiumiak Dunabogdánynál segítenek az árvíz elleni védekezésben

Az Erdély Mentőcsoport vasárnap indul segíteni az anyaországi bajba jutottakon.

 

magyarno.com

 

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás