Árpád kori temetőt tártak fel Szekszárdon

 

 

 

 

 

 

Korábban nem ismert, viszonylag nagy kiterjedésű, Árpád-kori temetőt tártak fel a Wosinsky Mór Múzeum régészei Szekszárdon, a Béla király tér rekonstrukciója során.

Az ásatáson, amely Vizi Márta vezetésével jelenleg is zajlik, eddig ötven sír került felszínre a vármegyeháza és a belvárosi katolikus templom közötti területen – mondta az MTI-nek Ódor János Gábor, a múzeum igazgatója.
Az eddigi ismeretek szerint a 11. századi bencés apátság környékén az apátság építésének idején, 1060 körül kezdődtek a temetkezések – tette hozzá. Az már egy évvel ezelőtt, a vármegyeháza területén végzett kutatások során kiderült, hogy nagyobb kiterjedésű és korábbi temetőről lehet szó, a most előkerült sírokból arra következtetnek, hogy feltehetően 10. század végi, 11. század eleji temetkezési hely lehetett.


A félszáz sír leletanyaga szegényes, a csontok mellett néhány érem és a kor jellegzetes ékszere, az S végű karika példányai kerültek elő. Azt egyelőre nem tudni, pogány vagy keresztény szokás szerint temetkeztek-e, de nagy valószínűséggel az államalapításkor itt élt magyarok soros elrendezésű, akár 200-300 sírt tartalmazó pogány temetője volt itt.


A nagy valószínűséggel bronz ékszerek arról tanúskodnak, hogy nem gazdag közösség élt itt, a leletanyagból tipikusnak mondható, falusias település képe rajzolódik ki. Szekszárd felemelkedése az I. Béla (1060-1063) alapította bencés apátsághoz köthető – mondta Ódor János Gábor.
A történeti hagyomány szerint az egykori bencés apátságban temették el az alapító uralkodót. A múzeum igazgatója ezzel kapcsolatban megjegyezte: eddig nem került elő a királysír bizonyítható nyoma, és ennek nincs is sok esélye, mert a terület már jól fel van tárva.
Az 1960-as években végzett feltárások nyomán korábban azt feltételezték, hogy I. Bélát az apátsághoz kapcsolódó kápolnában temették el, a 2011-ben folyt kutatások ezt azonban kizárták. Feltételezések szerint nem a kápolnában, hanem az apátság egy díszsírhelyén nyugodhatott az Árpád-házi uralkodó.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

MAGYAR nemzeti önTUDAT

pén nov 23 , 2012
                Egy népet nemzetté az ő történelmi tudata emeli, ha van történelmi tudat, van nemzet, s e tudat hiányáért hazánkban a Magyar Tudományos Akadémia a bűnös. Hazánk történészei minden írásukba azt a tévhitet keltik, hogy Európának nincs és nem is volt ókora Kárpát […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás