Jóérzésű emberek, akiknek hálánkat és köszönetünket fejezzük ki. Bajba jutott embertársaink segítsége nem volt kérdés számukra. A kommunikáció szerkesztés nélkül az alábbi:
M3 kivezetőnél szállás , étel, gyerekesnek 2-3 fő.
Ha kell bárhova megyek segíteni bármikor.
Tel +3630/997-80-35
Budapest XIII. kerulet Beke ter kornyeke 2-3 fő elszállásolása. 00 36 20 5129988
Etyekről induló seggitőkhöz csatlakoznék.Tea, hólapát, néhány pléd és a két kezem. 30/984-4564 (bármikor hívhatnak)
Szállást, takarót, ételt, némi meleg ruhát tudunk adni Budapest VII.
kerületben maximum 4 fő számára (egy szobában egy nagy francia ágy +
egy matrac) pár napra! 0620 260 9430
Budapesten, a VII. kerületben szállást tudnánk biztosítani kisbabás családnak. Egy szabad francia ágyunk és járókánk van.Telefonszám: 06/30-849-8879
Szálláslehetőség Etyeken 4 főnek (elsősorban gyerekeseknek)
30/984-4564
Ha valaki Százhalombatta környékén még segítségre szorul, akkor szálláshelyet, ételt tudunk adni 2-3 főnek, mentésben segítünk. H.Mónika 70/258-65-92
BARANYA MEGYEI POLGÁRŐRSÉGI ÜGYELET +36303485164
Fejér megyében Kajászón(baracska és vál között) tudunk szállást biztosítani ma éjszakára pár embernek. Tel:06-30/7514676
Szállást tudok nyújtani a bajban jutottaknak 2 főre,akik Pesten ragadtak.
XI. ker. Műegyetem környéke. Bármikor hívhatnak!
30/382 5576
Budapest BAH-csomópont, Hegyalja út közelében takarót, dunyhát, 3-4 főnek szállást, gyerekeknek ruhát tudok adni.
Mennék Budapestről,Újpestről segíteni bármit!Van hólapátom,egy-két takaró!
Hívjon aki megy és fel tud venni!
+3630/207-9849
Nagykanizsán vagyok. Bepakolt mentő felszereléssel, várok. Ha kell segítség indulok. Autóval nem tudok menni csak személy autóm van. Ha közelből indul valakik terepjáróval, teherautóval, vegyenek fel a 7- úttól nem messze lakok a
Pliha Jácint
30/914-9188
Ha valaki Hódmezővásárhely környékéről menne valahova segíteni, akkor mennék én is vele/lük, de akár holnap az első vonattal felmennék Pestre is! Tel.: +36307216807
Budapesten lakom a M7 mellett, a 11. kerületben, szállást szívesen adok 2-3 embernek, meleg tea, étel. Bármikor hívhatnak: 06706695841
Debrecenben rekedt 2-3 embert el tudok szállásolni. Horváth Anna +36-70-314-82-19
Szállást tudok adni 1-4 főnek. Budán, ma este és holnap is.
Tel: 06 30 401 51 03
11. kerületben/Budapesten szállítás (viszonylag lokálisan csak, mert nem terepjáró), babacuccokkal ellátás (viszem is), önkéntesként segítés autóval, ha kell tetőcsomagtartóval- 06307098129 – P. Dávid
budapest, moszkva ter kornyeken szallast, meleg etelt, italt kinalunk az itt rekedteknek, kb ket fonek ill. gyermekes csaladoknak, 06309841222
Tatabányán szállást tudunk biztositani 4 főnek illetve ételt italt pelenkát 4-9 kg-ig. 06308559756 Anita
Török Gábor vagyok Budapestről, azon belül Budafokról és szeretnék segíteni a hóban rekedteknek.
Teafüvet, babatápszert, bébi ételt, szendvicset tudok felajánlani.
+36 30 447 3 667
Budapestről csatlakoznék önkéntes csapathoz,hólapátot tudok vinni vagy Budapesten rekedteknek meleg teát, némi ételt tudok vinni.
0620/5365264
Kisgyermekes családot, akik Bp-en ragadtak szívesen látunk az M3-as kivezető szakaszánál, étel, étel, szállás
0620-9173031
Zuglóban el tudunk szállásolni 3-4 fős családot. Ha kell Budapesten, illetve Budapest határáig el is tudok értük menni kocsival! Tel: 06209359419
Akik szeretnének segíteni, hívják ezt a két számot 06/20-373-30-23, 06/20-482-44-04,Ők gyűjtik össze a felajánlásokat, ételek-tea-takarók-egyebek! Őket felengedik az M1re, és így eljuttatják majd az utakon vesztegelőknek!
Szívesen nyújtanánk segítséget Siófokon a bajba jutottaknak. Kisgyerekeseknek szállást tudok
biztosítani. Pelenka, tápszer van.
Ha meleg teára, élelemre van valakinek szüksége jelentkezzen! Jó kis csapat alakult itt Siófokon
(facebookon) próbálunk segíteni, csak tudjuk hol van rá szükség. 06-30-294-27-25
Szívesen mennék az ország bármely pontjára segíteni a bajbajutottaknak.Számom: 06-20-493-81-78
Terepjáróval segítenék úton rekedteknek Budapest, M0 déli régiójában! M1 – M7 kivezetőre is ki tudok jutni.
Halásztelekről tudok indulni!
06703801120
Pestiek! Összegyűlt enni-innivaló szükséges holmi a bajbajutottaknak de személyautóval nem tudjuk kiszállítani!!! S.O.S. terepjárós jelentkezőt várunk, hogy minél előbb eljusson a rászorulóknak! Köszönettel:30/9737-920
Újabb segítő csoport indul Győrből!!!
Akinek szükségük van szendvicsekre, meleg teára, üdítőre, bébi ételekre,!!!!Hívja őket!!!
Megpróbálnak feljutni az autópályára is!!!
Osszátok meg minél többen!
Tel.:06-30/303-7963 (Hajnalka Török)
Ha valaki hévíz – Keszthely – Gyenesdiás környékén bajba került, megyek segíteni hóláncos terepjáróval!!!!! Imely István – 30 649-3584
Ha valaki az 1-es/ M1 Bicske lejárónál akadt el, de onnan le tud jönni Csabdira (Bicske mellett): tudunk biztosítani ételt, italt, bébiételt, ruhát, tisztálkodási lehetőséget.
Andi – 30.407.4400
Takaróval, élelemmel, vízzel tudunk segíteni Budapest környékén az úton rekedteknek, ha szükséges. Terepjáróval indulunk, ha hívtok! 06/20/ 340-2632
Ha valaki bárhol fel tud venni gyermekeket mi szívesen elszállásoljuk őket.Ne hagyjuk a hidegben őket még egy éjszakára.Tárnokon lakom.06307482699
Katka Kalas Pál
Szívesen befogadunk Pécsett rekedt 2-3 emberkét! bátran hívjanak! 20/775 8703
Etyeken lakom, szívesen befogadunk bajba jutottakat korlátozott létszámban, meleg étel, tea, ágy, kisgyereknek pelenka, tápszer, tejpép van, természetesen ingyen. 20/388-4152. Címet konkrét érdeklődőnek telefonon adok ki.
Győri Eto:
Az ETO Park az M1 120 km győri lehatójánál megnyitott! Konyhánkon már több, mint kétszázan ebédeltek, a Győri ETO FC ebédlőjében most újabb száz embert étkeztetünk. Folyamatosan érkeznek az autópálya felől az úton rekedt emberek. Klubunk maximálisan megtesz mindent, mindenkit kiszolgálunk. Meleg tea és zuhanyzási lehetőség is biztosított. Kérjük adjátok tovább, hogy az úton rekedt, átfagyott embereknek reményt adhassunk.
Bár kicsi a lakás, nagyon szívesen segítenénk elszállásolni egy Pest megyében rekedt kisgyermekes családot, akár 2 gyerekkel is. A hely kicsi, de a lakás meleg, az ételt megoldjuk, és az alvást is. Akinek jól jönne ez a lehetőség, hívjon nyugodtan: 20/492-2442
a APIDRA tipúsú inzulinnal tudunk segíteni a cukorbetegeken, akik valamelyik Fehérvári melegedőben vannak.,
HA KELL EL IS VISZEM!
06/30/4279555
Veszprémbenben szállást, kaját, jó szót tudunk biztosítani elakadt rászorulóknak! Hívjatok bizalommal: 70/375-7870Prókai György
14 kerben tudunk szállást adni Budapestre visszafordított kisgyermekes családnak. 06-20-296-8446
Légyszi, a térképre is tegyétek fel.
Gödöllőn szállást tudunk felajánlani megakadt gyerekes családnak. cím: REGINA Ház (2100 Gödöllő, Röges u. 66.) telefon:30 246 3062 (Milánkovics Kinga)
Értesítjük azokat az útviszony miatt elakadt embereket akik a 82-es cseszneki szakaszánál állnak hogy szükség szerint meleg teával étellel és szállással szívesen segítjük őket. Helyszín Csesznek Farkashegyi utca 8. (a 82-es buszmegállótól 50 méterre piros cseréptetős, két kőkéményes ház) Telefon: 30/9579814. Hegyi család.
Balatonfűzfőn be tudnék fogadni 10 embert, akik a hó miatt itt ragadtak. 20/596-7287. Kérek mindenkit ossza meg!
“Aki Mór-Székesfehérvár között ragadt a 81-es úton! A sárkeresztesi művelődési házat kinyitották. Oda lehet menni! Adjátok tovább az infót
Aki Etyekről útnak indulna segíteni, csatlakoznék. Étellel, itallal, pokrócokkal. Sajnos én nem rendelkezem megfelelő járművel. Ha valakinek csak átmeneti szállás kell, azt is megoldjuk.
+36-30-515-4700
Sziasztok! Szekesfehervaron 1-4 fo reszere meleg etelt, meleg italt, szállást tudunk biztosítani. Telefon:30-756-4885
KAPOSVÁR
Jason Mill üzenete: Kaposváron még mindig várom azokat, akiknek valahogy sikerült bejutni ide, de nem mernek, nem tudnak, nem akarnak továbbmenni. Kaja, tea van, alvási lehetőség, meleg lakás 3-4 ember simán elfér. Hívjatok nyugodtan: 06-70-637-0773
Öreg Pajta Vendégház
Sziasztók! Ha Orfü környékén van valakinek gondja vagy elakadt a z időjárás miatt, Teljesen nyugodtan keressen minket . 10-12 főt tudunk elhelyezni teljesen ingyen . Meleg étel ital stb . Gyerekeseknek főleg. (Orfü sásdtól 10 km.-re van ) . 06305547322 0672950139 Reméljük segitségül szolgál
Ha valakinek Ercsi közelében melegedőre van szüksége, hívja a +3630-275-8606 számot. A lámpás kereszteződésben tudnak fogadni embereket (kb. 20 embert).
“Martonvasaron tudunk szallast, forro italt es etelt biztositani. Hivjanak, ha a kozelben bajba jutottak, orommel segitunk!!! Az autopalya mellett lakunk. +36-20-822-5287 (Zsuzsanna Horváth)”
Szabó Annamária olvasónk információja: “Aki Mór-Székesfehérvár között ragadt a 81-es úton! A sárkeresztesi művelődési házat kinyitották. Oda lehet menni! Adjátok tovább az infót!”
Sziasztok,
Ha kell valakinek segitseg Pilisborosjenorol mennek, meleg italt, pokrocot tudok vinni. Fintor Mihaly: 06 70 667 0403
Ramszi Mona Ati Igriczi
Győr környékén aki elakadt 15 km-es körzetben, tudunk vinni meleg ételt, forró teát, takarókat.
06 20 416 30 71
Dunaújvárosban és környékén rekedteknek a belvárosban ággyal, étellel, itallal tudunk szolgálni. Elérhetőség:20/5534441
egítség a hóvihar miatt bajba jutottaknak: A Fiáker Panzió Turista szobáit a mai napon ingyenesen felajánlja a hóhelyzet miatt bajba jutottaknak. Kérlek osszátok meg, ezzel is segítsük embertársainkat!!! Szabad kapacitás miatt érdeklődés: 06-83/361-925
Cím: 8790, Zalaszentgrót, Eötvös K. u. 3.
(Koordináták: 46.9442, 17.0764)
Omiliak Zoltan
Aki a fovarosban ragadt, annak tudunk szallast es elelmet biztositani csepelen! 06704641964!!
Egri Mária
30/6826408 vagy 30/949 3292
18 perccel ezelőtt frissítve
Szücs Gáborék 96-os kmnél Győrhöz közel, étel-ital nélkül, tegnap délután óta egy helyben!
Katalin Kelemen
Sasadi útnál lakom, szívesen küldenék ennivalót, meleg ruhát, takarót a bajba jutottaknak. Ha valaki megy erről autóval, átadnám neki.
Kelemen Katalin 06303052219
Sziasztok!
Tatán be tudunk fogadni éjszakára egy 2-3 (ha nem gond a földön alvás esetleg 4) fős családot. Ha esetleg pici babával vannak babakaja, pelus, stb. van itthon, azt is tudunk adni.
Tel.: 06307606081
Bak Mónika Álmos Tamásné
A XVI. kerületi Waldorf iskolát ki tudjuk nyitni,melegedőt, teát, némi ennivalót tudunk biztosítani. Szükség esetén ezt a számot kérjük hívni: 20/291-1003. Személy szerint Csömörről tudok elindulni személyautóval, ha a közelben bárkinek segítségére lehetek, a fenti számon vagyok elérhető. Kucsinka Gabriella
Beáta Lakatos
Dunaharasztin és környékén fel tudok ajánlani segítséget. Terepjáró van, akinek kell valami hívjon. Ha marad a helyzet, lehet hogy kimegyünk Budára is segíteni! 0670/3647083
Ádám
Erika Kaszab
Győrben szállást, ételt tudunk biztosítani 4-5 személy részére.Győrön belül értük tudunk menni. 06-70-2970305
Sarolt Molnár
Akik Várpalotán elakadtak,szívesen segítek
elszállásolni 2-3 szemèlyt egy-kèt èjszakára!
06-20/254 -14-93 számon elèrtek
Gazda Judit
Mike-Kadarkút-Kaposvár térségében terepjárós segítséget tudunk felajánlani! Vontatni, árokból kihúzni…
+36 30 99 79 888
Mihály Deme (Önkéntes tűzoltó – Isaszeg)
Sziasztok!Osztásban mi is betudnánk segíteni!06706716535
Egyéb szállások:
Átmeneti szállások Komárom Esztergom megyében és környékén: Enying (Művelődési ház),
Polgárdi (Gondozási Központ)
Lepsény (Által…ános Iskola)
Fehérvárcsurgó (Művelődési Ház)
Csór (művelődési Ház), Lovasberény (Művelődési Ház)
Zámoly (Általános Iskola).
Komárom és Tatabánya esetében is a segélyt kérőket a város melegedőiben szállásolják el. További információ, segélykérés az önkormányzat ingyenes hívható zöld számán: 06-80-102-653
Székesfehérvár (Sziget Utcai Általános Iskola, Civil Központ (volt Technika Háza)
Szabadbattyán műv ház
Siófok: Somogyi TISZK Baross Gábor Közép és Szakiskola
Móron a Wekerle Sándor Szabadidőközpontban, Kisigmándon a faluházban (Fő út 1.)
Nagyigmándon az általános iskolában (Fácán út 2/A) és Komáromban a Beőthy út 3. szám alatt
Bokodon az Erőműben a konferencia terem (a volt ebédlő felett)
Újabb segítő csoport indul Győrből!!!
Akinek szükségük van szendvicsekre, meleg teára, üdítőre, bébi ételekre,!!!!Hívja őket!!!
Megpróbálnak feljutni az autópályára is!!!
Osszátok meg minél többen!
Tel.:06-30/303-7963
Judit Törő
Szívesen megyek én is ha kellek és valaki elindult segíteni ápolónő vagyok Pestről a számom 06706738257
Továbbra is érvényben – Tatabányán, panellakásban négy fő részére szállás, éjszakára is. Autóm nincs, de ha bármi egyébben tudok esetleg segíteni akkor is:
06702626303
Vollein Krisztina
Meleg étel,tea szállás és éjszakára befogadok szívesen bárkit aki bajba jutott.A mentésben is segítenék.
06305640329
Budapestről keresek terepjárós traktoros egyéb csoportot x Liter teával, némi melegétellel, eü-s alapismeretekkel, fizikai erővel (húzni tolni ásni emelni) . Személyautóval el tudok menni valameddig. Irjatok vagy hivjatok 06705349612
ha dombovarrol vagy a kornyekrol szerveznek csapatot ,
en is jonnek ha kell ember (egyhazaskozaron lakok) 30/5128326
Budapesten tudok szállást adni, ma este, holnap is, 1-3 főnek.70-608-7992
Tata kertvárosban vagyok, ha valakinek segítségre van szüksége, vagy indít kocsit a segítségre szorulóknak a közelből állok rendelkezésre!!! 06703341720
Kedves mindenki!
13.00.-tól várjuk Üzletünkben az úton maradottakat. Meleg teát, fűtött helyiséget, wc-használatot tudunk biztosítani.
Az üzlet címe: ABLAK-AJTÓ-PARKETTA SZAKÜZLET, GYŐR SZESZGYÁR U. 9. SHELL KÚT ÉS A SPAR KÖZÖTT!
Indul Pestről segítő csapat? Szívesen csatlakoznánk. 06308204336-os számon elértek.
Czétényi Balázs
Budapestről segítenék.
Hólapátot tudok vinni.
ha valaki megy hívjon!
06204005792
Ramszi Mona
Ilona Antal
fehérváriak vagyunk, terepjáró van, kinek segítsünk??? hívjatok! 70 25-25-921
Andrea Farkas
Nagy Viktória
Terepjáróval segítenék úton rekedteknek Budapest, M0 déli régiójában! M1 – M7 kivezetőre is ki tudok jutni.
Halásztelekről tudok indulni!
Osszátok meg!
06703801120
Budapesten tudok szállást adni, ma este, holnap is, 1-3 főnek.70-608-7992
Budapest – M7
Budapest – M1 Lojkó Gábor 6202114499 Budapest és a lezárt szakasz közötti szállításban segítek szívesen
Tatabánya 70/3670715 Takaró, tea, élelem, segítség
Budapest (VIII.) Halász Zoli 1081 Rákóczi út +3620 5681588 meleg étel, ital, tisztálkodási lehetőség, pihenés, kommunikációs családtagokkal
Budapest Török Eszti 1081 Blaha tér 20/5681-588 szállás, meleg étel és ital, kommunikáció családtagokkal
Mosonszentmiklós Krejcsa Helga 6203950895 szállás
Miskolc Varga István Zoltán 30/8133000 Ha segíteni megy valaki csatlakoznék. Fizikai munka, vagy gépkezelés
Galgamácsa Bp.-től 36 km Pétery Éva Panoráma Ltp. 6/5 30/45071713 Szállás, meleg étel, fürdési lehetőség max.4 személy részére.
81.sz.főút
Zámoly Bagotai Csaba Zámoly 0620/9962376 Fizikai munka akkor megyek..
81.sz.főút Boross Orsolya 06-30/541-6032
Tatabánya Bierbauer Zsolt +36 30 4236119 Fizikai munka, tea, kaja, szállás. Szállítást nem tudok vállalni.
Budapest Bárdi Gergő 6205516395 Egy kombi autóval indulnánk segíteni 4-en. Ételel,teával,takaróval! Ha bármi egyéb dologban segíteni tudunk jelezzék!
Székesfehérvár P. Melinda 30/5027708 2-3 embernek szállás, étel-ital, tisztálkodási lehetőség
Mány Jóna Dávid 30/5808325 étkezés, fürdés, szállás éjszakára
06-20-3311223
. TELEPÜLÉS NÉV TELEFONSZÁM MEGJEGYZÉS
. Budapest – M1 06703195762 vagy 06206634553 Csatlakoztunk plusz egy terepjàròval. 16:30-ig akinek van felajànlàsa (ètel, ital, takarò szignifikàns mennyisègben) Budapesten àtvesszük ès megyünk az angyalokkal az M1 felè!
. Budaörs – Budapest 20/944-2000 csatlakoznék bármilyen önkéntes csapathoz, ételt, italt, takarót osztani,segíteni bármiben.
. Budapest VII. Somogyi Arany Kisgyerekesek!!!! Ha valaki Budapesten ragadt és nincs hol aludnia, 2-3 főt szívesen látunk!
. Budapest – Budaörs 0630-8949-303 Van egy terepjáró szabadon, segítene az uriember, de nem tudja hova kellene menni az összegyűjtött dolgokért. Budapesten lakik és a vonzáskörzetébe tudna segíteni… pl Budaörs stb.. Ha van mit elvinni és tudjátok hova kell szóljatok!!! 0630-8949-303
. Budapest Lakó Mihály 6706216186 Terepjároval segitenék ahol kel
. Etyek Torma Róbert 30/515/4700
. Várpalota Szent István utca 14 Melegedő HungarySOS A Jó Szerencsét Művelődési Központban lehet segítséget, információt kérni!
Szintén: Nőtlen szállóban, Faller Jenő Szakközépiskolában
. Budaörs Terro 20/944-2000 Én is csatlakoznék bármilyen önkéntes csapathoz, ételt, italt, takarót osztani,segíteni bármiben. Budaörs vagy Budapest környékén tudok becsatlakozni.
. Vácszentlászló, Gödöllő, Budapest Rutz András 6209348948 Csatlakoznék önkéntes csapathoz. Budapest és környékén át tudok szálni egy mentésre alkalmasabb autóba
. Tárnok 6207753122 szállást tudok adni 2-3 fő+gyerek(ek)nek, étel-ital is akad.
. Székesfehérvár Novotel hotel szállás, takaró
. Tata Kunos Vera 6302178633 Melegedesi lehetőség, tea, etel. Kimenni senkiert nem tudunk.
. Budapest – Zugló 6209911446 Budapestről, ameddig kocsival kiengednek bennünket, viszünk ételt, meleg italt, pokrócot, meleg ruhát. Szóljatok, hol van rá szükség. Emellett Budapesten átutazó bajbajutottak figyelem (szükség esetén, ameddig tudunk, értetek is megyünk). Zugló vasútállomás mellett (14. kerület), Újvilág utca 33. alatt betérhetsz hozzánk egy teára, kv-ra, ételt is készítünk ha van rá igény, megmosdhatsz, pihenhetsz, feltöltheted a telefonod, akár itt is alhatsz, ha szükség van rá. Hívj: 06209911446 vagy 06204483737
. Budapest – VI. kerület Szilágyi Mihály 702370381 Csatlakoznék csoporthoz, segítek bármiben, bárhol, csak fel kell venni!
. Budapest 30/350-1734 Párommal csatlakoznánk önkéntes csapathoz, kétkezi munkára. Személyautónk van.
. Győr 6302033441 4-6 főnek szállás
. Győr ABLAK-AJTÓ-PARKETTA SZAKÜZLET GYŐR SZESZGYÁR U. 9. SHELL KÚT ÉS A SPAR KÖZÖTT 13.00.-tól várjuk Üzletünkben az úton maradottakat. Meleg teát, fűtött helyiséget, wc-használatot tudunk biztosítani.
. Martonvásár (Zsuzsanna Horváth) +36-20-822-5287 szallast, forro italt es etelt biztositani.
. Érd Horváth István +36-20-886-11-21 meleg tea, étel, melegedés, gyermekeseknek szállás
. Ercsi 3630-275-8606 melegedő kb 20 embernek
. Budapest VI. Ker. Kovács Gábor 0620/4224935 Bárkit, aki nem tud hazamenni várok, tea vagy kávé lesz!
. M1 Zsámbéki lejáro Viki 0630/9243-985 Meleg teát, meleg ételt, kávét, kisgyermeknek tápszert, gyermekruhát, tisztálkodási lehetőséget, szükség esetén ágyat, gyermekágyat tudunk biztosítani egy családnak!
Hívjatok bizalommal!
. Tatabánya Környe felőli vége Beus 30/532-3354 szállást, meleg ételt, fürdési lehetőséget biztosítani a környéken rekedt 3-4 főnek, kisgyermekes családnak. Tbánya belterületén értük is tudunk menni.
. 20/ 383 57 75! Traktor beizzítva, ha kell valakinek segítség az utakon
. Nádasdladány Fister Gergő 06-30/643-2139 Ha kell csatlakozok egy csapathoz két kezemmel amit tudok segítek lapátolni menteni akármi!!!!!!
. Budapest Ács DANESZ 1172 LISZT FERENC 6203400402 SZÁLLÁS 3 ember 3nap+AUTÓ 2200-/100km más: iT/elektronikai-munkát kb.8-16h tapKERESek 80%értek gogoago@gmail.com
. 6709772770 4 fiatalnak szállás kell Bábolnánál
. Balatonlelle Kozármisleny, Egerág, Újpetre körzetében 06/30 348 5164 személyi polgárőrség szállítást ajánl
. Tel.:06-30/303-7963 (Hajnalka Török) Akinek szükségük van szendvicsekre, meleg teára, üdítőre, bébi ételekre,!!!!Hívja őket!!!
. Ács környékén 06 70 3337239 a számom Megpróbálnak feljutni az autópályára is!!!
. Ács környékén Kátai Csaba +36 20 2934610 1db vízmolekula a tengerben: sajnos autóm (pláne terepjáróm), egyéb mentőeszközöm nincs, de meleg ruhám és lelkesedésem van. Ha valahol tudok segíteni, vagy önkéntes csapathoz csatlakozni, keressetek a +36 20 2934610 számon!
. Érd Horváth István #ERROR!
. Veszprém Várpalota Fehérvár Balatonfűzfő enying 6705032439 “Ha valaki Veszprém – Várpalota – Fehérvár – Balatonfűzfő, Kenese, Enying – illetve Veszprém környékén elakadt, segítségre szorul, akkor az alábbi számon hívjon: +36 70 503 24 39. Fél óra múlva már elérhető leszek, addigra végzünk a jelenlegi helyszínen!”
. Nádasdladány Jánni Mónika Szállást tudok 4-5 személynek biztosítani.Étel ital is van
. Budapest Rémán Izabella 20/555-0535 szállás 3-4 fő
. Biatorbágy és környéke 30/264-3028 Kisgyermekes családot befogadnánk Biatorbágyon, terepjáróval el is tudunk menni értük, ameddig az útviszonyok engedik! Biatorbágy és környéke 30/264-3028
. Budapest Kelemen Péter 0630/4567-940 vagy 0670/6242638 Csatlakoznék mentőcsapathoz az ország bármely területére.
. Tatabánya 06/20-917-2670 Ha valaki az M1 tatabányai vonalán veszteglő kisgyermekes családról tud, és esélyes hogy terepjáróval behozzam őket. Szívesen segítek. Meleg étellel, szálással. Itt is jelezhetitek és hívhattok is. 06/20-917-2670
. Nádasdladány Jánni Mónika 4-5 főnek szállás.Étel-ital.
. Csesznek Farkashegyi utca 8. (a 82-es buszmegállótól 50 méterre piros cseréptetős, két kőkéményes ház) Hegyi család 30/9579814 meleg tea, étel, szállás
. Budapest XXII Antal Katalin 20/803-1922 Szállást, ételt tudok biztosítani Budapesten ragadt 1-3 főnek , gyermekes családnak.
. Csesznek Hegyi család Farkashegyi utca 8. 30/9579814 meleg teával étellel és szállással szívesen segítjük őket.
. Budapesten Rémán Izabella 20/555-0535 szállást, fürdést, meleg ruhát, ételt-italt tudunk biztosítani. 3-4 felnöttnek vagy egy családnak
. Nádasdladány Szabó György +36 30 8322625 Hívjatok bátran hogyha a környéken el kell a segítség Idősek, illetve a hófogságában rekedteknek mentésében!
. Biatorbágy és környéke 06 20 9 573 007 szállás, étel, ital 4-6 főre
. Dunaújváros Weisz György 06 20 442 33 44 étel-ital
. Veszprém 30/3951681 önkéntes munka
. Bodajk Némethné Kristály Alexandra 30/8479703 !Étel,melegital,tápszer,pelenka,fürdési lehetőség,nappali melegedési lehetőség,telefontöltés,gyerekeknek ruha 0-3évig…stb.
. Budapest Szigeti Csaba 30-495-96-83 Mentés, önkéntes munka, csatlakoznék, ha valaki mostranában indul!
. Grébicspuszta segítség Szamosi 30 237 2260, de most nem elérhető Egy ismerősöm a Tatától 6-7 kilométerre lévő Grébicspusztán van, sokadmagával. A katonaság azt mondta menjenek Győr felé (egyébként oda szeretne eljutni), de nem tudnak. Tud valaki arrafelé valamilyen mentőakcióról? Esetleg már járható útról a közelben? Stb. Köszönöm!
. Budapest-M1-M7 Takács Gergely 06-70-420-1570 Csatlakozunk egy pick-up terepjáróval bármit szívesen elviszünk oda, ahol szükség van rá, vagy elhozunk valakit a szorult helyzetből.
. Tatabánya-Környe 30/532-3354 szállás, étel, ital 3-4 főre
. Budapest XIV. Blázer Frank 06-30-741-32-59 Jönnék segíteni bármiben amien lehet, fizikai munkát szívesen vállalok, szervezést elosztást bármit! Jogosítványom nincs. Kérlek hívjatok!
. SEGÍTSÉGET KÉR!!!!!!! Szilasi Imre 70/311006 Kisbér-Bakonysárkány közt
. Tatabánya 202627893 önkéntes munka
. Jászberény Ügyelet 30-9820504 segítség nyújtás
. Budapest Csenki Dóra 13. kerület 70/662 6933 meleg teát, kávét, melegedési lehetőséget tudunk biztosítani 2-3 fő részére!
. Budapest Bp.14.-ker 06-20-296-8446 szállás kisgyermekes családnak
. Budapest VI. kerület Rétallér Orsolya 06-20-91-32-322 Szállást tudnék nyújtani kb. 4 főnek, fürdési lehetőség, meleg ruhák, étel-ital is van.
. HERCEGHALOM BOBROVICS JÓZSEF SEGÍTSÉG KELL! +3630-999-8159 benzin kellenem étel,ital,takaró,szállás bármi
. Szigetszentmiklós 6208018426 tea, étel, mentés, egyéb…
Önkéntesek ha indulnak csatlakozom
. Dunaharaszti 06/706242638 Kérem, segítsen valaki abban, hogy hol lehet önkéntesnek jelentkezni. Felhívtam a vöröskeresztet, de azt mondták elegen vannak. Valakinek ötlete? A számom: 06/706242638,
Kelemen Péter
. Biatorbágy Kócsiné Lukács Piroska 30/264-3028 Kisgyermekes családot befogadnánk Biatorbágyon, terepjáróval el is tudunk menni értük, ameddig az útviszonyok engedik!
. Érd Tompa Johanna 20-9135435 befogadunk rászoruló családot (4fő), szállás, élelem
. Ingyenes Honvédségi Szám 06-80-102-653
(1) 474 1109 Ingyenesen az alábbi számot tudják hívni a hóban rekedt autósok: 06-80-102-653 !!!! (1) 474 1109 Honvédségi szám,próbálják meg ezt! AKI TUDJA AZ HÍVJA FEL AZOKAT AKI BAJBAN VANNAK ÉS ADJÁTOK MEG NEKIK EZEKET A SZÁMOKAT KÖSZÖNÖM!!!
. Kisgyermekes családot befogadnánk Biatorbágyon, terepjáróval el is tudunk menni értük, ameddig az útviszonyok engedik! Biatorbágy és környéke
étel, pelenka, ruha van!
. Budapest 6703330110 fuvar: pl gyógyszer stb
. mmmmmmmmmm 30 649-3584 Ha valaki hévíz – keszthely – gyenesdiás környékén bajba került, megyek segíteni hóláncos terepjáróval!!!!! imely istván – 30 649-3584
. Siófok 06 20 328 5232 segítek
. Budapest Szilvi 6704140582 éntes munka
. Budapest ||. ker Dohány János 06-30-952-8201 Csapattal mennék segíteni bármilyen fizikai munkában és meleg teával tudok még szolgálni(amennyi csak kell)
. Bicske-Mány 6305808325 szállás-étel
. Nemesvámos 88782538 segítek!
. Budapest XI. Ker Herkely Dominica
Hanzely Zsolt Gazdagret 0630/5901557 csatlakoznank bármilyen önkéntes csapathoz, ételt, italt, takarót osztani,segíteni bármiben. Lapatolasban hotakaritasban segitunk
. Csabdi Andi 30.407.4400 étel-ital, tisztálkodás, ruha
. Siófok Vali 06-20-9564687
. Székesfehérvár Heiter család 6304192054 csatlakoznank bármilyen önkéntes csapathoz, ételt, italt, takarót osztani,segíteni bármiben. Lapatolasban hotakaritasban segitunk , 2,3 főnek estleg szállást tudunk biztosítani
. Hatvantól – Gödöllőig M3 Gergely Attila Segítek 06 20 823 5036 Meleg tea, Kávé, Szendvics, Takarok, Benzin. Kisgyermekes családnak átmeneti szállás 2 – 3 fő részére
. Győr Bokány Andrea Segítenénk!!! 0630/6298673 Meleg étel,ital,szállás 4 főnek,kisgyermekes családnak.Önkénteseknek segítenénk!!
. m1 90 km SEGÍTSÉGET VÁR!!! 0630 281 27 28 m1 90 km kö körül egy nagy sárga kamion az oldalán wabererses fel írta nincs enni és inni valoja ! tegnap ota ott ál valaki tudna rajta segiteni nagyon éhes ! tel 0630 281 27 28 ez a száma segitsetek neki !
. Budapest 11 ker Karolina 17. Pizza Casa Koller Ákos Pizza Casa 70 416 53 29 KERES VKIT AKI KIVINNÉ A PIZZÁKAT M1-M7-re
. KAPOSVÁR 30- 99 79 888 Mike-Kadarkút-Kaposvár térségében terepjárós segítséget tudunk felajánlani! Vontatni, árokból kihúzni…
+36 30 99 79 888
. Mike-Kadarkót-Kaposvár autómentés terepjáróval
. Kadarkút Bernáth András 6302369496 segítek
. Teljes terület Bertics Balázs kordinációs segítség! 0620/220-71-29
0630/9-333-667 kordinálásban információ kiadásban tudok segíteni
. 57-es út, AZ 5711-es út, Kozármisleny. Egerág, Újpetre körzetében hívhatóak vagyunk! SZEMELYI POLGÁRŐRSÉG 30/348-5164 Ha segítségre van szükség TEREPJÁRÓNK KÉSZENLÉTBEN AZ 57-es út, AZ 5711-es út, Kozármisleny. Egerág, Újpetre körzetében hívhatóak vagyunk!
. M1-es autópályán Budapest irányában a 110. kilométernél, SEGÍTSÉGET KÉRÜNK!!!!!!!! 3630-637-8534 SEGÍTSÉGET VÁRNAK A GYEREKEK, 13-14 ÉV:RUHA, ÉTEL-ITAL
. Gyöngyös Hoboli László, Szabó G. Krisztián 709416920 önkéntesként csatlakoznánk!
. AUTÓSOKNAK INGYEN HÍVHATÓ 06-80-102-653 SEGÍTSÉGNYÚJTÁS
. HONVÉDSÉG INGYEN HÍVHATÓ (1) 474 1109 SEGÍTSÉGNYÚJTÁS
. Tárnok Takács Eszter 6307482699 szállás,élelem kisgyermekesnek,kismamának
. Budaörs Nagy Tesco Budaörsön a Nagy Tesco kinyitott aki arra van a hóban rekedve oda be tudnak menni. Forró tea,meleg ételt a Vöröskereszt adja,de orvosok is érkeznek a helyszínre!
. Ercsi közelében 30-275-8606 Ha valakinek melegedőre van szüksége, A lámpás kereszteződésben tudnak fogadni embereket (kb. 20 embert).
. Budapest XI ker 30-643-4865 ingyen szállás 2 fő részére, meleg ital, étel
. Budapest XXI. M0 Gabi 30-521-5326 2 személy önkéntesen, kocsival !
. Budapest Péter 30-630-3657 önkéntesként csatlakoznék ruha étel osztásban, hóeltakarításban, bármiben ahol élőerő kell!!! akinek van autó terepjáró szívesen becsatlakozok!
. 8790, Zalaszentgrót, Eötvös K. u. 3. Fiáker Panzió Turista 06-83/361-925 segítünk szállással ingyen
. Martonvásár 06-30-468-54-91 szállás
. Pápai Kóter Turistaszálló szállás
. Szfvár-Agárd f fdss 6705500153a Székesfehérvár-Keletnél (Agárd) tér le az autópályáról, a közelben melegedő helyet tudunk nyújtani
. Vaszary János Általános Iskola 2890 Tata, Országgyűlés tér 4 szállás
. Bakonysárkány Bakonysárkányon melegedő hely a Faluházban Béke utca 102. található!
. Ősz Ferenc polgármester
. Bakonycsernye 0622/413-513 szállás
. Martonvásár és környéke Brunszvik – Beethoven Rendezvényszervező Központ és Könyvtár Gucsek István alpolgármeste 06-20-941-7968 szállás
. Dunavarsán Béki László 06-209-563-114 szállás
. Seregélyes, Széchenyi u. 1. művelődési ház melletti kisvendéglő szállás
. Győr Hollós Ádám 70/327-3790. szállás 3-4 főnek
. Győr Tóth Anikó ETO PARK mellett 30/2634470 Szállás 4 fő részére
. Bp.déli pu 20/956-8956 szállás 3-4 fő, kisbusszal való szállítás
. Budapest, 14 ker. Horváth Dávid 20/296-8446 Szállás KISGYERMEKES családnak (max. 3 fő). Pelenka, fürdető, minden van!
. Ács Körzetti megbízottak 20 220 0086, 30 351 64 22, 30 298 6792
. Ács Polgári védelem 06 80 102 653
. Polgármesteri Hivatal 06 34 385 121
. Biatorbágy Török Daniella 70/3621306 szállást 2-3 főnek, meleg enni- és innivalót tudunk biztosítani (macska van a lakásban)
. Bakonygyepes Szolnoki Erzsébet 30/2506519 Hívjon, ha bajba került. Étel, ital, szállás.
. Budapest XII. ker. Hegedűs Dóra BAH csomópont 20/9661636 Szállást és ellátást tudunk adni 3-4 fős családnak. Kocsival értük tudunk menni (ameddig lehet közlekedni)
. Bécs Pásztor János +36-30-265-6467
+43-676-696-6276 Ha valakinek közelebb van Bécs, szállást és ellátást tudok biztosítani 2-3 főre.
. öttevény csizik tímea öttevény fő ut 168 20/4192774 szállás,étel,meleg tea,tisztálkodás a bajba jutottaknak!!!

. Budapest II ker Kökösy Gábor 70/3828178 Kocsi hólánc pokróc szállás Budapesten kaja és innivaló ingyen, Terepjárósok mellé beszállnék menteni hólapáttal
. Budapest Csenki Dóra 13. kerület 70/662 6933 meleg teát, kávét, melegedési lehetőséget tudunk biztosítani 2-3 fő részére!
. Budapest Bp.14.-ker 06-20-296-8446 szállás kisgyermekes családnak
. Budapest VI. kerület Rétallér Orsolya 06-20-91-32-322 Szállást tudnék nyújtani kb. 4 főnek, fürdési lehetőség, meleg ruhák, étel-ital is van.
. HERCEGHALOM BOBROVICS JÓZSEF SEGÍTSÉG KELL! +3630-999-8159 benzin kellenem étel,ital,takaró,szállás bármi
. Szigetszentmiklós 6208018426 tea, étel, mentés, egyéb…
Önkéntesek ha indulnak csatlakozom
. Dunaharaszti 06/706242638 Kérem, segítsen valaki abban, hogy hol lehet önkéntesnek jelentkezni. Felhívtam a vöröskeresztet, de azt mondták elegen vannak. Valakinek ötlete? A számom: 06/706242638,
Kelemen Péter
. Biatorbágy Kócsiné Lukács Piroska 30/264-3028 Kisgyermekes családot befogadnánk Biatorbágyon, terepjáróval el is tudunk menni értük, ameddig az útviszonyok engedik!
. Érd Tompa Johanna 20-9135435 befogadunk rászoruló családot (4fő), szállás, élelem
. Ingyenes Honvédségi Szám 06-80-102-653
(1) 474 1109 Ingyenesen az alábbi számot tudják hívni a hóban rekedt autósok: 06-80-102-653 !!!! (1) 474 1109 Honvédségi szám,próbálják meg ezt! AKI TUDJA AZ HÍVJA FEL AZOKAT AKI BAJBAN VANNAK ÉS ADJÁTOK MEG NEKIK EZEKET A SZÁMOKAT KÖSZÖNÖM!!!
. Kisgyermekes családot befogadnánk Biatorbágyon, terepjáróval el is tudunk menni értük, ameddig az útviszonyok engedik! Biatorbágy és környéke
étel, pelenka, ruha van!
. Budapest 6703330110 fuvar: pl gyógyszer stb
. mmmmmmmmmm 30 649-3584 Ha valaki hévíz – keszthely – gyenesdiás környékén bajba került, megyek segíteni hóláncos terepjáróval!!!!! imely istván – 30 649-3584
. Siófok 06 20 328 5232 segítek
. Budapest Szilvi 6704140582 éntes munka
. Budapest ||. ker Dohány János 06-30-952-8201 Csapattal mennék segíteni bármilyen fizikai munkában és meleg teával tudok még szolgálni(amennyi csak kell)
. Bicske-Mány 6305808325 szállás-étel
. Nemesvámos 88782538 segítek!
. Budapest XI. Ker Herkely Dominica
Hanzely Zsolt Gazdagret 0630/5901557 csatlakoznank bármilyen önkéntes csapathoz, ételt, italt, takarót osztani,segíteni bármiben. Lapatolasban hotakaritasban segitunk
. Csabdi Andi 30.407.4400 étel-ital, tisztálkodás, ruha
. Siófok Vali 06-20-9564687
. Székesfehérvár Heiter család 6304192054 csatlakoznank bármilyen önkéntes csapathoz, ételt, italt, takarót osztani,segíteni bármiben. Lapatolasban hotakaritasban segitunk , 2,3 főnek estleg szállást tudunk biztosítani
. Hatvantól – Gödöllőig M3 Gergely Attila Segítek 06 20 823 5036 Meleg tea, Kávé, Szendvics, Takarok, Benzin. Kisgyermekes családnak átmeneti szállás 2 – 3 fő részére
. Győr Bokány Andrea Segítenénk!!! 0630/6298673 Meleg étel,ital,szállás 4 főnek,kisgyermekes családnak.Önkénteseknek segítenénk!!
. m1 90 km SEGITSEGET VÁR!!! 0630 281 27 28 m1 90 km kö körül egy nagy sárga kamion az oldalán wabererses fel írta nincs enni és inni valoja ! tegnap ota ott ál valaki tudna rajta segiteni nagyon éhes ! tel 0630 281 27 28 ez a száma segitsetek neki !
. Budapest 11 ker Karolina 17. Pizza Casa Koller Ákos Pizza Casa 70 416 53 29 KERES VKIT AKI KIVINNÉ A PIZZÁKAT M1-M7-re
. KAPOSVÁR 30- 99 79 888 Mike-Kadarkút-Kaposvár térségében terepjárós segítséget tudunk felajánlani! Vontatni, árokból kihúzni…
+36 30 99 79 888
. Mike-Kadarkót-Kaposvár autómentés terepjáróval
. Kadarkút Bernáth András 6302369496 segítek
. Teljes terület Bertics Balázs kordinációs segítség! 0620/220-71-29
0630/9-333-667 kordinálásban információ kiadásban tudok segíteni
. 57-es út, AZ 5711-es út, Kozármisleny. Egerág, Újpetre körzetében hívhatóak vagyunk! SZEMELYI POLGÁRŐRSÉG 30/348-5164 Ha segítségre van szükség TEREPJÁRÓNK KÉSZENLÉTBEN AZ 57-es út, AZ 5711-es út, Kozármisleny. Egerág, Újpetre körzetében hívhatóak vagyunk!
. M1-es autópályán Budapest irányában a 110. kilométernél, SEGÍTSÉGET KÉRÜNK!!!!!!!! 3630-637-8534 SEGÍTSÉGET VÁRNAK A GYEREKEK, 13-14 ÉV:RUHA, ÉTEL-ITAL
. Gyöngyös Hoboli László, Szabó G. Krisztián 709416920 önkéntesként csatlakoznánk!
. AUTÓSOKNAK INGYEN HÍVHATÓ 06-80-102-653 SEGÍTSÉGNYÚJTÁS
. HONVÉDSÉG INGYEN HÍVHATÓ (1) 474 1109 SEGÍTSÉGNYÚJTÁS
. Tárnok Takács Eszter 6307482699 szállás,élelem kisgyermekesnek,kismamának
. Budaörs Nagy Tesco Budaörsön a Nagy Tesco kinyitott aki arra van a hóban rekedve oda be tudnak menni. Forró tea,meleg ételt a Vöröskereszt adja,de orvosok is érkeznek a helyszínre!
. Ercsi közelében 30-275-8606 Ha valakinek melegedőre van szüksége, A lámpás kereszteződésben tudnak fogadni embereket (kb. 20 embert).
. Budapest XI ker 30-643-4865 ingyen szállás 2 fő részére, meleg ital, étel
. Budapest XXI. M0 Gabi 30-521-5326 2 személy önkéntesen, kocsival !
. Budapest Péter 30-630-3657 önkéntesként csatlakoznék ruha étel osztásban, hóeltakarításban, bármiben ahol élőerő kell!!! akinek van autó terepjáró szívesen becsatlakozok!
. 8790, Zalaszentgrót, Eötvös K. u. 3. Fiáker Panzió Turista 06-83/361-925 segítünk szállással ingyen
. Martonvásár 06-30-468-54-91 szállás
. Pápai Kóter Turistaszálló szállás
. Szfvár-Agárd f fdss 6705500153a Székesfehérvár-Keletnél (Agárd) tér le az autópályáról, a közelben melegedő helyet tudunk nyújtani
. Vaszary János Általános Iskola 2890 Tata, Országgyűlés tér 4 szállás
. Bakonysárkány Bakonysárkányon melegedő hely a Faluházban Béke utca 102. található!
. Ősz Ferenc polgármester
. Bakonycsernye 0622/413-513 szállás
. Martonvásár és környéke Brunszvik – Beethoven Rendezvényszervező Központ és Könyvtár Gucsek István alpolgármeste 06-20-941-7968 szállás
. Dunavarsán Béki László 06-209-563-114 szállás
. Seregélyes, Széchenyi u. 1. művelődési ház melletti kisvendéglő szállás
. Győr Hollós Ádám 70/327-3790. szállás 3-4 főnek
. Győr Tóth Anikó ETO PARK mellett 30/2634470 Szállás 4 fő részére
. Bp.déli pu 20/956-8956 szállás 3-4 fő, kisbusszal való szállítás
. Budapest, 14 ker. Horváth Dávid 20/296-8446 Szállás KISGYERMEKES családnak (max. 3 fő). Pelenka, fürdető, minden van!
. Ács Körzetti megbízottak 20 220 0086, 30 351 64 22, 30 298 6792
. Ács Polgári védelem 06 80 102 653
. Polgármesteri Hivatal 06 34 385 121
. Biatorbágy Török Daniella 70/3621306 szállást 2-3 főnek, meleg enni- és innivalót tudunk biztosítani (macska van a lakásban)
. Bakonygyepes Szolnoki Erzsébet 30/2506519 Hívjon, ha bajba került. Étel, ital, szállás.
. Budapest XII. ker. Hegedűs Dóra BAH csomópont 20/9661636 Szállást és ellátást tudunk adni 3-4 fős családnak. Kocsival értük tudunk menni (ameddig lehet közlekedni)
. Bécs Pásztor János +36-30-265-6467
+43-676-696-6276 Ha valakinek közelebb van Bécs, szállást és ellátást tudok biztosítani 2-3 főre.
. öttevény csizik tímea öttevény fő ut 168 20/4192774 szállás,étel,meleg tea,tisztálkodás a bajba jutottaknak!!!
AKIKNEK SEGÍTSÉGRE LENNE SZÜKSÉGE:
Hátha eljut a hír valakihez aki tud segíteni ! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
06 70 3337239 a számom
SOS, nagyon sürgősen segítség kellene!
Kérem minden ismerősömet, hogy akinek van Ács környékén ismerőse, barátja, aki tudna szállást adni, segíteni, jelentkezzen!
6 éves unokaöcsém az édesapjával már tegnap este 19 h óta van az M1 89-es kilométernél, hatalmas hófal mindenhol, nagyon sokan rekedtek ott. Az üzemanyag kifogyva, többen elindulnak gyalog, mert ha még egy éjszakát kell ott tölteni, megfagynak. Segítsetek légyszi, hátha valaki tud segíteni!!
———————————————
Polonkai Mónika:
Sziasztok .. Sárszentmihályon ragadt egy ismerősöm apukája, akinek sürgősen inzulin kellene . Én itt vagyok mihályon, de nem tudom honnan lehetne neki szerezni. Ha esetleg van , aki ebben tudna segíteni kérem szóljon nekem, valahogy elmegyek érte. Telefon 30/830-2121
————————————————
Kedves Barátaim kérlek osszátok,hátha eljut a hír valakihez aki tud segíteni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 06703337239 a szmámom
SOS, nagyon sürgősen segítség kellene!
Kérem minden ismerősömet, hogy akinek van Ács környékén ismerőse, barátja, aki tudna szállást adni, segíteni, jelentkezzen!
6 éves unokaöcsém az édesapjával már tegnap este 19 h óta van az M1 89-es kilométernél, hatalmas hófal mindenhol, nagyon sokan rekedtek ott. Az üzemanyag kifogyva, többen elindulnak gyalog, mert ha még egy éjszakát kell ott tölteni, megfagynak. Segítsetek légyszi, hátha valaki tud segíteni!!
———————————————–
Egy kis család, két pici gyerekkel (1 és 4 éves), továbbra is egy helyben vesztegel az M1-en Budapestről-Győrre a 98-100 km kő között, most már 18 órája, és most már nagyon éhesek. Ha valaki a közelben van, és egy kicsit is tud segíteni, vagy tud infot a hírekben elhangzott 20 melegedő buszról, keresse meg őket. szürke toyota corolla: KNK-398. Tel: 06 30 657 8091.
———————————————-
Sógornőmék 4 gyerekkel (9, 7, 7, 5 évesek) az M1-esen vannak a 69-es km-nél. Szemben, Budapest felé megy a forgalom. Jó lenne, ha valaki meg tudna állni, és legalább a gyerekeket elhozná Budapestre. Nem szeretnénk, ha még egy éjszakát ott kellene tölteniük. Telefon: +3630-579-1588
———————————————
Attila Kiss 06 20 5733578
SOS Segítsetek fiaméknak 11 hónapos kisfiúkkal – akik Várpalotán rekedtek – egy kiadó szobát, v. szállást találni éjszakára. Részben a fagyos országúton töltötték az éjszakát majd kivezették őket a 7-es útról és egy enyingi benzinkútnál töltötték az éjszakát. Onnan ma elvergődtek Várpalotára, ahonnan nincs tovább!!!! De nincs sehol egy kiadó szoba és a telefonjaik lemerülőben. Így, engem értesítsetek, ha lenne valaki aki befogadná őket, míg szükséges. Megfizetnék, csak végre a kicsi fiúkat rendbe tudnák tenni!!!
——————————————–
“06306578091 Két pici babával ülnek 18 órája Győr előtt a 100-as km kőnél! Segítsetek nekik légyszi!!!06306578091
——————————————–
SOS Segítsetek fiaméknak 11 hónapos kisfiúkkal – akik Várpalotán rekedtek – egy kiadó szobát, v. szállást találni éjszakára. Részben a fagyos országúton töltötték az éjszakát majd kivezették őket a 7-es útról és egy enyingi benzinkútnál töltötték az éjszakát. Onnan ma elvergődtek Várpaoltára, ahonnan nincs tovább!!!! De nincs sehol egy kiadó szoba és a telefonjaik lemerülőben. Így, engem értesítsetek, ha lenne valakiaki befogadná őket, míg szükséges. Megfizetnék, csak végre a kicsi fiúkat rendbe tudnák tenni!!!
06 20 5733578
——————————————–
Ha valaki az M1 tatabányai vonalán veszteglő kisgyermekes családról tud, és esélyes hogy terepjáróval behozzam őket. Szívesen segítek. Meleg étellel, szálással. Itt is jelezhetitek és hívhattok is. 06/20-917-2670
Szárnyas Fejvadász
Kedves ismerőseim. Ha valaki az M1 tatabányai vonalán veszteglő kisgyermekes családról tud, és esélyes hogy terepjáróval behozzam őket. Szívesen segítek. Meleg étellel, szálással. Itt is jelezhetitek és hívhattok is. 06/20-917-2670 Legalább osszátok meg. Köszi.
Azok számára, akik már szabadulnak, s jönnek visszafelé az M1-en Budapest felé: kb. 69-es km-nél, 4 gyereket kellene elhozni Pestig. Telefon: +3630-579-1588
Kedves Ismerősök! Segítséget szeretnék kérni, négy fiatal számára, akik 24 órája vannak úton és Bábolna közelében vesztegelnek 18 órája az M1-es autópályán. Semmilyen segítséget nem kapnak, információt semmilyen szerv nem szolgáltat arról, hogy egyáltalán mire számíthatnak. így az autót elhagyva gyalog indultak el Bábolna irányába. Kérem akinek ismerőse, rokona vagy barátja él Bábolnán és be tudna fogadni 4 fiatalt hívjon az alábbi telefonszámon: 0670 977 2770
Hálás köszönet!
Lányom és 5 éves unokám tegnap délután óta a hóviharban vesztegel valahol Mocsa és Ács között az M 1-sen, fogytán a benzinje, telefonja: 20/3426118. Renault Megane, rendszám: KUF…
Nagyon kérem, hogy valaki segítsen nekik a környékről!!
Segítség! M1 80-as Km-nél 6-tagú család segítséget vár! Üres akkumlátor! Tel:+3630/579 1588. 4 kiskorú gyerekkel vannak!
Egy férfi néhány perce kért segítséget: az M1-esen a 111-es km körül Budapest felé 21 órája van étlen-szomjan. A tankja teljesen üres, bármilyen segítséget nagyon megköszönne. Bobrovics József telefonszáma: +3630-999-8159
M1-esen 111-es km körül Budapest felé 21 órája étlen-szomjan, üres tankkal várok bármilyen segítségre. Bobrovics József, 06-30-999-8159
Sötétkék Ford Focus L
A google térképre írták ki:
Kutyával veszteglünk tegnap óta
(Barócsi frissítette utoljára 14 perccel ezelőtt)
99-es km-nél (Tata és Győr között) szegény kutyával nem tudunk elindulni gyalog. Ennivalóra, vízre és benzinre is szükségünk volna. A mobil lemerülőben.
Zsóka, Ákos + Bongó kutya
Ha infót tudsz, az is nagy segítség!
30/549-1509
Ágnes Kégl
A dadi közösségi házban gyerekek rekedtek étlen-szomjan. Tatabànya irányàból lehet megközelíteni.
Hidegkuti János/magyarno.com
Powered by Facebook Comments