Alaptörvényünkkel szembemegy az EP- Szabad az útja a GMO-nak

Elsöprő többséggel elutasította szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése azt a javaslatot, amely a génmódosított organizmusokat (GMO) tartalmazó növények köztermesztése után abban is vétójogot adott volna az uniós tagállamoknak, hogy engedélyezik-e uniós szinten már jóváhagyott GMO-t tartalmazó termékek forgalmazását és felhasználását a saját területükön.

gmo 2

Az EP környezetvédelmi bizottságának elnöke szerint a javaslat összeegyeztethetetlen az egységes piaccal és nem is kivitelezhető, mert míg a termesztés a földhöz kötődik, a forgalmazási tilalom aligha kikényszeríthető, miután határok híján bármilyen áru bárhova akadálytalanul elszállítható. Giovanni La Via arra is kitért, hogy az uniós mezőgazdaság jelentős mértékben támaszkodik a génmódosított forrásból származó fehérjékre.
A tervezet elutasítását 577 képviselő támogatta, 75-en szavaztak ellene és 38-an tartózkodtak.
„A javaslat fejre állítaná mindazt, amit az egységes piaccal és a vámunióval már elértünk” – idézi a közlemény La Viát. Az EP közleményében azt írja: a tervezet akár a határellenőrzés visszaállításához is vezethetne a GMO-t engedélyező és tiltó tagállamok között.

gmo 7

A környezetvédelmi bizottság elnöke szerint a javaslatot előterjesztő Európai Bizottság semmilyen hatástanulmányt nem végzett, nem mérte fel a várható következményeket. A bizottság áprilisban terjesztette elő a javaslatot, miután érvénybe lépett az a szabály, hogy a köztermesztés esetén a tagállamok dönthetnek külön arról, hogy engedélyezik-e uniós szinten már jóváhagyott génmódosított növények köztermesztését. A brüsszeli testület szerint a felhasználás és forgalmazás terén is ugyanígy kellene eljárni, ezért nem vonja vissza a jogszabálytervezetet.
A javaslat elvetésével az EP önmagában nem tudja megsemmisíteni a kezdeményezést. A bizottság javaslata csak akkor bukik el végleg, ha a tagállamok kormányait tömörítő miniszterek tanácsa is elutasítja.
Magyarországon az alaptörvény rendelkezik arról, hogy az állam a testi és lelki egészséghez való jogot a többi között genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal segíti elő, írja Konsiczky Zoltán Brüsszelből.

magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Újkőkor a leendő M44-es autóút nyomvonalán

sze okt 28 , 2015
A szolnoki Damjanich János Múzeum régészei megkezdték a próbaásatást a leendő M44-es autóút nyomvonalán. A Kecskemétet és Békéscsabát összekötő új utat a tervek szerint 2016-ban kezdik el építeni.   magyarno.com HozzászólásPowered by Facebook Comments Kapcsolódó: A Monsanto emberiségre legkárosabb 12 terméke Hogyan győzd meg gyermekedet, hogy tegyen rendet a szobájában? […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás