Sajnos a világ feje tetején áll és tisztelet a kivételnek, mindenki hazudik. Ne firtassuk, személyiségbeli problémával állunk-e szemben vagy sem, a lényeg, hogy társadalmunk ezen a területen igen mélyre süllyedt. Volt idő, amikor az adott szó komoly következményekkel járt, ma viszont alaposan körbe kell járni a kijelentések valódiságát. Szinte szakemberekké kell válnunk, hogy egy beszélgetés során ki tudjuk szűrni, igazat mond-e beszélgető partnerünk.
Induljunk ki abból az egyszerű tényből, hogy a hazug ember többnyire nem képes tökéletesen irányítani viselkedését, valamilyen árulkodó nyomot feltehetően hagy, amely arra enged következtetni, hogy állítása valótlan. Gyakorlás kérdése, hogy a beszéd tartalma mellett a metakommunikációt is képesek legyünk elemezni.
Azt sokan tudják, hogy aki hazudik, az nem szívesen vesz fel szemkontaktust. A kóros hazudozók azonban tökéletesítették a technikát és az idők során jól megtanultak „szemünkbe hazudni”, vagy, ahogy másképpen mondjuk: „szemrebbenés nélkül hazudni”. Csakhogy ebben a szerepben kényelmetlenül érzik magukat, érdemes tehát tovább vizsgálódni. Orrukat érintik, fejüket vakarják, kezüket tördelik, toporognak, szinte táncolnak lábukkal, folyamatosan mocorognak, sőt, ha pénz eltulajdonításáról van szó, ösztönösen zsebre teszik a kezüket. A lényeg, hogy teljesen szokatlan módon, ösztönösen üzennek, hogy: „vigyázat, amit mondok, annak a fele sem igaz.”
A hazug ember gyakran meglepődik azon, hogy szembesítjük a számunkra világossá vált tényekkel. A reakció egyik leggyakoribb formája, hogy visszakérdeznek: „honnan tudod?” Nos, ezen a ponton bevallotta a hazugságot. A rafináltabb reakció, amikor heves védekezési álláspontot vesznek fel és támadásba lendülnek: „mit képzelsz te rólam?” Amikor a védekezés vádaskodássá válik, biztosak lehetünk benne, hogy valami nincs rendjén.
Minél nagyobbat hazudik valaki, annál jobban megváltozik hangfekvése, hanglejtése. Ha gyanakszunk, érdemes a folyamatos beszéd tartalma mellett a szokatlan stílusra figyelni. A hazugságot szó szerint le kell nyelni. Vagyis le kellene, ha figyelnénk arra, mit üzen a hazug. Figyeljük csak meg, mit tesz aki nem mond igazat: helyettünk ő nyel, beszéde közben szinte összeszorul a torka. Mintha csak azt mondaná: „nyeld már le, amit mondok”.
„Sok beszédnek sok az alja” – tartja a jó magyar mondás. Ha egy történet végeláthatatlan folyamatba lendül, az bizony gyanús. Amikor látszólag számunkra sok értelme nincs az aprólékos magyarázkodásoknak, hallgassuk végig türelemmel. A lényeg nagy valószínűség szerint, éppen a bő lére eresztett mondanivalóban rejlik. A hosszúra nyúlt mesében nem könnyű kiszűrni a hazugságot, ám ha figyelünk, mindig egyetlen téma köré összpontosul a mese. Ezen a ponton pedig bátran elindulhatunk, hogy felgöngyölítsük az igazságot.
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
Ez tökéletesen így van! Simán ki lehet szűrni, ki hazudik, az eredmény viszont elkeserítő. A szemrebbenés nélküliek profinak hiszik magukat, de pont a begyakoroltságuk árulja el őket. A szem, a tekintet nem tud hazudni, mindig azt kell figyelni. Gratulálok a szerzőnek!