Akik nem becsületes úton járnak – Összeverték az autótolvajt, elvitték a lopott kocsit

 

 

 

 

 

 

Körömreszelővel és laptoppal is lopnak kocsikat, amelyek darabjáért akár több millió forintot is kapnak a megrendelőktől – állítják büntetésüket töltő autótolvajok.

A 35 éves Bakos Gergely többek között jármű önkényes eltulajdonítása miatt tölti 4 év 3 hónapos börtönbüntetését a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézetben. Névvel, fotóval vállalta az interjút. Másik beszélgetőtársunk anonimitást kért, őt csak hátulról fotózhattuk, 79-es fogvatartottként szerepel az interjúban. Egyetlen autó ellopása miatt életbe lépett egy korábbi felfüggesztett büntetése.

Mindketten autót loptak már 19 éves korukban, egyikük azóta többet is. Hogyan kezdődött?

Bakos Gergely: A jobb élet ígérete indította el az egészet. 19 éves voltam, jártam a diszkókat, csajozás, meg minden. Azért be voltam rezelve rendesen, amikor az elsőt elloptam, egy régi Fiatot a panel tövéből. Ki volt nézve az autó, megvolt a szerszám és a megrendelő.

79-es fogvatartott: Mindig az idősebbek hatására kerül bele az ember. Plusz a szüleim nem voltak abban az anyagi helyzetben, hogy egy fiatal igényeit kielégíthessék, de erről a dologról most már mást gondolok. Igény alatt azt értem, hogy a barátaimmal el tudjak menni szórakozni, meghívhassam a barátnőmet akármire. Pénz könnyen, gyorsan, sok kell, hogy úgy mondjam.

Mennyit kapott egy-egy autóért?

B. G.: A tolvaj olyan 20-30 százalékát kapja meg a kocsi piaci árának, tehát egy tízmilliós kocsinál maximum 2-3 milliót. Hogy a többiek mennyit kerestek ezen, az engem nem érdekelt, nem folytam bele. Nekem az a lényeg, hogy az én pénzem legyen meg, amiért megdolgoztam.

79-es: Szerintem az autó értékétől függ, olyan 30 százaléktól a 60-ig is kaphat egy-egy kocsiért a tolvaj. Minél értékesebb a kocsi, annál nagyobb százalékot kap.

Aki autókat lop, az maga is lopott kocsival jár?

B. G.: Használtam lopottat is, meg olyat is, amit kereskedésből vettem, és a nevemre volt írva. Olyan is volt, hogy a lopott kocsimhoz vettem egy roncsot, a kettőből összegyúrtam egyet, hogy a papírok, számok stimmeljenek, és úgy jártam vele.

Említette, hogy az első kocsi ellopásánál nagyon izgult. Megvolt ez az izgalom a huszonötödiknél is?

B. G.: Volt, volt, de csak addig, amíg a kocsi be nem indult. Eleinte végig stresszben voltam, amíg a célban le nem adtam a kocsit. Később már megnyugodtam azután, hogy a kocsi beindult. Akkor már elkocsikáztam vele a városban, elugrottam a piacra is vele bevásárolni.

Hogyan buktak le?

79-es: Engem feldobtak. Én soha nem buktam volna le.

Tudja ki tette?

79-es: Igen. A bűntársam, aki akkor még a barátom volt. Ő pont azért nem került ilyen helyzetbe, mint én, mert feldobott. Most nem akarom mondani, de nem lennék az ő helyében.

B. G.: Van pár hátulütője, ha megbízhatatlan ember is része a rendszernek. Én például jártam úgy, hogy amikor leszállítottam a megrendelőnek a lopott kocsit, akkor kiszállt az autójából két nagydarab pali, össze-vissza vertek, és elvitték fizetés nélkül az autót. Egyedül voltam ebben az üzletben, nekem nem volt hátterem.

Maga hogy bukott le?

B. G.: Engem tetten értek. A tulaj észrevette az ablakból, hogy viszem a kocsit, csak nem mert odajönni, inkább hívta a rendőröket. Két utcával arrébb körbeálltak.

A rabtársuk azt mondta, hogy mindenki fogadkozik itt bent, aztán nagyrészt mégis visszaesnek. Mi kell ahhoz, hogy megkapaszkodjanak kint, a szabadulás után?

79-es: Akinek van szeme hozzá, az már itt látja, hogy ki az, aki itt fogja leélni az életét, és ki az, aki kifelé gondolkodik. Ez látható minden emberen. Szerintem a 80 százalék úgy számol, hogy itt éli le az életét. Az egyik azt mondja, hogy ő leült már itt 15 évet, úgyse fog megváltozni, csak ehhez ért. A lopáshoz, meg a csaláshoz. De van azért olyan is, aki azt mondja, a leült 15 évből az utolsó ötben olyan változáson ment át, hogy sikerült átértékelnie ezt az egészet. Ő kint másként akar állni az élethez.

B. G.: Attól függ a kinti élet, hogy az ember milyen életszínvonalat képzel el magának. Aki egyből vissza akar kerülni arra a színvonalra, mielőtt bebukott, az úgyse fog sikerülni, visszakerül előbb-utóbb. Az is kérdés, hogy az ember dolgozott-e előtte? Szeret-e dolgozni? Bírja-e a munkát? Aki sose dolgozott, vagy nem bírja a munkát, az nem fog munkát vállalni a kiszabadulása után. Én dolgoztam autószerelőként is, meg az építőiparban is.

Csakhogy ezzel sokkal gyorsabban, sokkal több pénzt keresett.

B. G.: Hát, igen. Egy darab autólopással egyévi fizetést is zsebbe lehetett rakni.

 

vezess.hu/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A színésznő a Mosoly-rend lovagja

csü nov 8 , 2012
            Úgy véli, hogy a vers gondolati síkon hívja fel a figyelmemet a borzalmakra, a bánatokra, az örömökre, és megtanít fogalmazni. Nem szeretné veszni hagyni ezt a kincset, amelynek korunkban jó ideje nem kedveznek a körülmények. Vallja, hogy a strófákhoz kapcsolt dallam, ritmus és zene […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás