A zselés körömlakk otthoni alkalmazása

 

 

 

 

 

 

 

A hagyományos körömlakk és a műköröm keveréke az egyre divatosabbnak és népszerűbbnek számító zselés körömlakk. Sokan használják, mivel nagyrészt ugyanazt a hatást érhetjük el vele, mint a műkörömmel. Lássuk, milyen is valójában és hogyan kell használni ezt az új megoldást!

Bármilyen alapra

A zselés körömlakk egyaránt használható természetes körömre, vagy akár műkörömre is, készüljön az porcelán vagy zselés megoldással. Általában mégis a természetes köröm felszínére szokták felvinni. Körmeinket így ápoltabbá és szebbé tehetjük úgy, hogy a természetes hatást is jobban megőrizzük.

Előkészítés

A zselés körömlakk felvitele előtt egy egyszerű előkészítési folyamatot kell elvégeznünk, ami nagyon hasonló a hagyományos műköröméhez. Fogjunk egy körömreszelőt és finoman bolyhosítsuk fel a köröm felszínét. Toljuk fel a körömágyat, majd portalanítsuk a köröm felszínét és környezetét.

Bonder

Az így előkészített köröm felszínéről távolítsuk el a zsírt a megfelelő zsírtalanító anyagokkal, majd lehetőség szerint kenjük be az úgynevezett bonderrel, ami segíti a felvitt anyag megtapadását. Ennek hatására körmünk kevésbé lesz levegős és így lényegesen tovább is fog megmaradni körmünkön.

Lakkozás

A lakk zselét nyissuk ki és vigyük fel ugyanúgy, mintha csak hagyományos körömlakkal festenénk ki a körmünket. Használjuk vékonyan, hiszen ez nem lesz reszelve, mint a műköröm zseléje. Ha túl vastagra hagyjuk, az nem csak csúnyább lesz, de kényelmetlenebb is lehet a későbbiekben.

UV lámpa

Tegyük a kezünket UV lámpa alá, és hagyjuk ott néhány percig. Ha kellően vékonyan vittük fel a zselés körömlakkot, akkor elég lesz 2-3 perc is ahhoz, hogy a lakk első rétege megkössön. Egyszerre több körmünket is betehetjük a lámpa alá, egy kezet ajánlott két szakaszban csinálni, vagyis 2-3 ujjat egyszerre lámpázni.

Második réteg

A hagyományos körömlakkozásnál is általában két réteget viszünk fel a tökéletes fedés és a tartósság miatt. Érdemes így tenni a zselés körömlakk használatakor is, bár enélkül is tartósabb körmöket kapunk, mint ha lemosható lakkot festettünk volna fel. UV lámpázni itt is csak 2-3 percig kell.

Fényzselé

A klasszikus műköröm építésénél is az utolsó réteg a fényzselé, ami nem csak szép fényt ad a körömnek, de a színét is elmélyíti. Ugyanezt tegyük meg a zselés körömlakknál is, de most használjunk lemosható zselét. Miután vékony rétegben felvittük, ezt is tegyük 1-2 percre UV fény alá, hogy kellően megkössön.

Díszítés

Ha díszítést szeretnénk tenni a körmünkre, például néhány kisebb strassz követ, akkor nyomjuk ezeket a fényzselébe egy hegyes pálcika segítségével és ezzel együtt tegyük a lámpa alá. Így a díszítés stabilabb lesz és a kövek lényegesen jobban rögzülnek. Ezzel megakadályozhatjuk, hogy a díszítés idővel hiányos legyen.

Eltávolítás

Ha el szeretnénk távolítani a körömlakkot, akkor azt nagyon könnyen, otthon megtehetjük, mint ahogy a köröm elkészítéséhez sem szükséges feltétlenül szalonba mennünk. Szerezzünk be tippoldó anyagot, amit kenjünk a körmünkre. Várjunk egy kicsit, majd azzal, amivel a körömágyat is formázni szoktuk, távolítsuk el.
bien/noknek.magyartudat.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post Megkezdődött a vadászati szezon a somogyi erdőkben
Next post Százéves a szabadkai Városháza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás