A virágok üzennek nekünk

 

 

 

 

 

 

 

 

Régi szokás volt, hogy az emberek a lakás összes szobájába tettek gyönyörű virágcsokrokat, anélkül, hogy tudták volna, milyen csodálatos lelki táplálékhoz juttatják magukat. Vagy, hogy a betegnek virágot vittek, amit az ágyuk melletti asztalkára helyeztek, segítve ezzel is a gyógyulását.

viragterapia 7

Már a probléma felé vezető út első lépéseinél fokozottabban figyelünk fel környezetünk színére, illatára, különösen a virágokra, anélkül, hogy tudatosulna bennünk, hogy önmagunkat figyelmeztetjük: vigyázat, elindultunk egy olyan irányba, ami nem jó irány felé tart! S ezzel még csak a baj elkerülésére keressük a megoldást, amiről a megfelelő virágválasztás egyértelmű tájékoztatást is ad.

viragterapia 6

Szervezetünk már akkor is jelzést küld, amikor még csak a legapróbb hibát észleli. Mi pedig hamarabb figyelünk fel kedvenc gépjárművünk problémát sejtető jelzésére, mint a saját szervezetünkre, ami jóval a baj kialakulása előtt, a legegyszerűbb jellel is figyelmeztet, hogy veszélyben az egyensúly.

viragterapia 8

Manapság is képesek is vagyunk felülemelkedni lelkünk erejét emésztő gondjainkon, mert a virágok segítségével helyre billen a hangulatunk, de tudatosság híján a lelki egyensúlyunk még sem áll helyre. Mivel nem ismerjük a tudatalattink jelzésének szimbolikáját, így a gond változatlanul emészti erőnket, holott a virágok segítséget nyújtanak.

viragterapia 3

 

(Virágterápia)

magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Erdély - Nyílt levél Ráduly Róbert polgármester úrnak - Tűzzük ki az Erdély zászlót!

sze júl 10 , 2013
                A közelmúltban röppent fel a hír, miszerint: zászlóparkot hoznának létre Csíkszeredában. A tervezett zászlóparkban a székely lobogó mellé, felvonnák a magyar angyalos címeres trikolórt, a város, az Európai Unió, a NATO, valamint Románia zászlóját is. Mint ismeretes „a zászlópark azt kívánja szolgálni, hogy […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás