A Vidék Kalandot választották Európa legjobb kommunikációs programjának

 

 

 

 

 

 

 

A Vidék Kaland Program nyerte az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának (DG AGRI) versenyét, melyet a Közös Agárpolitikához (KAP) kapcsolódó kommunikációs programoknak hirdetett meg a KAP fennállásnak 50 éves évfordulójára. A népszerű kezdeményezést 2011-ben indította el a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA).

A megmérettetésre, melyre 2010 után lebonyolított programokkal lehetett nevezni, 118 pályamű érkezett. A pályázatokat független zsűri bírálta, amely figyelembe vette a KAP-hoz való kapcsolódást, értékelte a célkitűzéseket, a kommunikációs stratégiát, a projekt alkalmazkodását a kiválasztott célközönséghez és a program hatását.

Az AGRYA 2012-ben már másodszor bonyolította le a Vidék Kaland Programot. A szervezet városi fiataloknak biztosít lehetőséget, hogy bekapcsolódjanak egy-egy fiatal gazda által vezetett gazdaság munkájába.

A Vidék Kaland 2013-ban is folytatódik: a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásának köszönhetően már nemcsak Magyarországon, de Szlovákiában és Romániában is ismerkedhetnek a városi fiatalok a mezőgazdasággal.

 

Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Havazás Hajdú-Bihar megyében

sze dec 12 , 2012
            Járművek haladnak a hófúvásban Debrecen határában 2012. december 12-én. Az időjárás előrejelzések szerint a Tiszántúlon várható további havazás. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt HozzászólásPowered by Facebook Comments Kapcsolódó: Az erdő csodái Teknővájás – az ősi mesterség még életben van A zene világa – a hegedűkészítés […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás