A teológiai bizottság is elismerte a II. János Pál szenttéavatásához szükséges csodát

 

 

 

 

 

 

 

 

Az orvosi bizottság után most a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának teológiai bizottsága is elismerte a csodát.

Ez a második csoda: a szenttéavatáshoz szükséges, hogy egy boldoggáavatás után bekövetkezett csoda is bizonyított legyen.

Áprilisban ismerte el az orvosi bizottság, hogy Boldog II. János Pál közbenjárásának köszönhetően egy asszony orvosi szempontból megmagyarázhatatlan módon meggyógyult. Két orvos vizsgálta meg akkor kórlapokat, hallgatta meg a tanúkat. Ezt követően tárták az eredményeket a vatikáni dikasztérium elé.

Wojtyła szenttéavatásához már csak a dikasztérium bíborosainak, püspökeinek jóváhagyása kell, ők az elkövetkező hetekben ülnek le tanácskozni. Amennyiben akadály nélkül halad a szenttéavatási ügy, rekord idő alatt, halála után nyolc évvel szentté avathatják II. János Pált.

Korai lenne még a szenttéavatás dátumáról beszélni, de ha ilyen gyorsasággal halad előre az ügy, akkor még az is lehetséges, hogy október 20-án, vasárnap sor kerülhet az ünnepségre, a boldog pápa október 22-i liturgikus ünnepéhez kapcsolódóan – tájékoztat a Vatican Insider.

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post Sivatag – Fülöpházi buckavidék
Next post Hát ilyenek vagytok ti, kultúra-rombolók!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás