A a 17-18. századi töröksíp, melyet gyakran tárogatónak, tárogató sípnak neveztek, a kettős nádnyelves hangszereknek, a perzsa-arab-török zurna egy változata volt. Ennek megkülönböztető jegyei a felső részen hengeres vagy közel hengeres furat, a széles, lyuggatott tölcsér, az ajaktámasz, a hangszer furatába felülről benyúló elforgatható favilla, a nyugati oboaféléktől eltérő nádfúvóka. A zeneszerszám a törökök révén jött divatba, erre utalhat a töröksíp hangszernév is.
Erős, átható hangját kihasználva az asztali, szórakoztató zenélés mellett ünnepi felvonulásokon, lakodalmi és temetési menetekben fújták, de legnevezetesebb szerepét a kuruc táborok hadi jeladó hangszereként játszotta. A 18. század végére elsősorban reprezentáló, ceremoniális, ünnepi használata maradt fenn, ekkortól a hangszer megszólaltatása már egyre inkább tudatosan archaizáló, hazafias jelentéseket hordozott. Kultusza, részben népi tradícióval elegyedve, szórványosan még a 19. században is életben maradt.
Címlapfotó: Nagy Csaba tárogatóművész, a Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke játszik hangszerén Vaján a református templom tornyában 2014. április 15-én. A tárogató bekerült a Magyar Értéktárba. MTI Fotó: Balázs Attila
Forrás:wikipedia
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
