Miközben az ország gázfogyasztása egyre inkább csökkent az elmúlt években, úgy tűnik, hogy mind jobban terjed a fafűtés azok körében, akik spórolni szeretnének.
Sokan ugyanakkor közülük is elfelejtkeztek, illetve a múlt visszahozhatatlan részének tartanak egy háztartási eszközt, melynek fő erénye – s ez a nevében is benne van -, hogy takarékos.
Ez a sparhelt.
Pedig még most is gyártják, építik. Olcsó, egyszerű és jó, mindössze egy négyzetméter a konyhában és egy kémény kell hozzá.
A közismert nevén sparheltnek hívott tűzhely elnevezése németül sparherd, magyarul takaréktűzhely.
Az elnevezés egyértelműen utal a legfőbb tulajdonságára: spórolni lehet vele.
A sparhelt a kemencét váltotta le a XIX. század közepétől fokozatosan, miközben csaknem ugyanolyan jól lehetett benne sütni és főzni (sokkal jobban, mint a mai tűzhelyekben), valamint fűteni vele a lakást.
Sokan azt hiszik, hogy a sparhelt már a múlté, de a számok nem ezt mutatják.
Most is lehet kapni a „Salgót”, de a mesterek akár építenek nekünk téglából, kályhacsempéből.
A sparhelt története
Csikótűzhely, sparherd, masina, spór stb. néven lényegében azonos típusú, csak kivitelben különböző, zárt főző, sütő tűzhely a sparhelt. A takaréktűzhely megjelenése a XIX. század második felében a falusi kapitalizálódás kibontakozásához, s a tradicionális életkeretek bomlásához kapcsolódott.
Kétségtelen előrelépést jelentett a szabad vagy kamin kéményes konyhákba való beépítése, hiszen alkalmazása a füsttelen, tiszta levegőjű főzőterek kialakítását tette lehetővé – olvasható a Magyar Néprajzi Lexikonban.
A Magyar Néprajz, anyagi kultúrával foglalkozó IV. fejezete szerint a sparhelt a XX. század első harmadában lényegében kiszorítja a kemence és kályha szája előtti padkán történt nyílt lángú főzést, eszközanyagával, a tűzikutyákkal vagy vasmacskákkal, vaslábakkal együtt.
A vaslapos takaréktűzhelyek gyors terjedésével együtt járt az is, hogy nagyobbrészt eltűntek a szabad tűzön és kemencében történő főzésnél használatos tűzálló cserépedények is, helyettük teret nyertek a fém főzőedények.
Vályogtól a zománcozott fémig
Mint a Magyar Néprajzi Lexikonból kiderül, eredetileg a vályogból, nyerstéglából, téglából falazott, esetleg részben kályhacsempékből, csempéből rakott vaslemezes tetejű, zárt tűzterű, jobbára sütőtérrel is ellátott, esetleg vízmelegítő tartályt is tartalmazó építmény volt a sparhelt.
Később ezek formájára a lakatos kisipari, majd gyári vaslemez anyagú, gyári zománcozott fémlemez tűzhelyek is elterjedtek.
Ez az ún. „csikótűzhelyek”.
A beépített takaréktűzhelyek speciális táji változata alakult ki a Nyugat-Dunántúlon, ahol a kenyérsütő kemencével, húsfüstölővel, üstházzal, katlannal egy egységben építették fel.
Miért jó vele a sütés és a főzés?
A sparhelteket a városokban fával, vidéken pedig kukoricaszárral vagy csutkával fűtötték, és a bennük készült sütemények minősége nem sokkal maradt el a búbos kemencében sütött tésztáktól.
A főzőrészben keletkezett forró levegő ugyanis körbejárta a sütőrészt, amely vastag samottréteggel volt borítva. Ennek következtében a tészta egyenletesen pirult, magasra felnyúlt, és az égetett agyaghoz hasonló összetételű samottban lejátszódó fizikai folyamat következtében az íze is jó volt.
Ráadásul a sparherd a mai fogalmaink szerint igen energiatakarékos tűzhelynek számított.
Valószínűleg azért is kapta a “takaréktűzhely” elnevezést, mert főzés közben ugyanazzal a hővel sütni is lehetett benne, sőt az elkészült ételt a kályha tetején félrehúzva, melegen tartotta – derül ki Kun Ákos Egészségkímélő ételek ínyenceknek című könyvéből.
Sparheltek kerülhettek a konyhába vagy a szobába, attól függően, hogy minek a helyére léptek, s a régibb berendezésekhez hogyan csatlakoztak.
Viszont a XIX. század utolsó harmadától egyre több helyen a lakószobák téli fűtésére is takaréktűzhelyeket építettek a kemencék, kandallók mellé vagy mozgatható takaréktűzhelyeket állítottak be, s a kenyérsütésen kívül a lakószoba kemencéjét nem fűtötték fel, az ételkészítés melegével temperálták a lakást.
Ez az élesen elválasztott lakótér és az ételfeldolgozó tér egybeolvadásához vezetett. Ami a lakáshasználat kulturáltságát is visszavetette, de technikai vonatkozásban is kedvezőtlen következményekkel járt, írja az ingatlan Magazin.
Nevezetesen a kemencék száraz fűtő melegével szemben, amely a lakások szigetelését, fal padló nedvességét is elpárologtatta, az ételkészítés közben keletkező gőzök párateltté, nyirkossá tették a szobákat – legalábbis a Néprajzi Lexikon szerint.
A hanyatlás
A különféle takaréktűzhely típusok az 1960-as, 1970-es évekig országszerte terjedőben voltak, de ekkor a villanytűzhelyek, palackos gázrezsók megkezdték hódításukat.
Érdekes ugyanakkor, hogy a magyar nyelvterület keleti részén a mezőségi gázfeltárások után szélesedő körben hagyományossá vált a földgáz tüzelésű takaréktűzhely is (pl. Tordán, Marosvásárhelyen és környékükön).
A különféle takaréktűzhely típusok alakulására jellemző, hogy a kezdetben beépített ún. masinák helyett a mobil változatok váltak egyre népszerűbbekké. Ma már a beépített takaréktűzhelyek lassan ritkaságszámba mennek.
Ugyanakkor, ha jól körülnézünk, akkor láthatjuk, hogy most is elérhetők nemcsak a fémből készült sparheltek, de az építettek is.
Magyar Nő Magazin
Powered by Facebook Comments