A megújulás jegyében

Sokat olvasgattam az egyik népszerű magazint, amelyben aktuálisan éppen egy megújulásról szóló cikk kötötte le figyelmem. Később sem hagyott nyugodni a gondolat, úgy döntöttem, véget vetek kíváncsiságomnak és nyakamba veszem a bevásárlóközpontot.

Dolgos hétköznapjaimat élve, kértem egy nap szabadságot és végre rászántam magam, hogy új frizurával és valami jó “dögös ruciban” térjek haza. Biztos örül majd otthon János. Mióta a gyerekek kirepültek otthonról, a hasán és a focin kívül nemigen foglalkozik mással. Be is tértem az első menő “hajstúdióba”, elvégre legtöbb időbe egy jó “séró” elkészítése telik. Na, itt kezdődött az első bonyodalom.

A puccos helyiségen gyorsan körbejárt tekintetem és azonnal felmértem helyzetem lehetetlenségét. Tőlem balra egy tizenéves lányka sündisznó frizurája készült, jobbra pedig valami pudingrózsaszín hajú nő magyarázott a fodrásznak magyarul, mégis érthetetlen nyelven, érthetetlen frizuráról valamit. Hirtelen végigfutott bennem a gondolat, hogy talán mégis a Piroskához kellene visszamennem, daueroltatni, de aztán nagyot nyeltem és lehuppantam a legközelebbi kényelmes fotelbe.

– Dauer lesz a néninek? – kérdezte egy mosolygós ifjú lányka.

– Ó, nem! Vágtam rá határozottan (hiszen a birkagöndör frizurát a Piroska is meg tudta volna csinálni).

– Akkor mit tetszik kérni? Csak vágás lesz?

– Ó, nem! Jelentettem ki, de már koránt sem ugyanolyan határozottsággal, mint az előbb. Mást kérek – tettem hozzá gyorsan.

A lányka üde mosolya kissé alábbhagyott és úgy tűnt, kezdi átvenni a beszélgetés vezető szerepét.

– Akkor menjünk hajat mosni!

– Fellélegeztem, hiszen a hajmosás az első lépés a megújulás felé, de még nem jár drasztikus beavatkozással. Közben egyre azon törtem a fejem, miféle frizurával fogok innen kikerülni.

A hatalmas tükörfal előtt újdonsült fodrászom elkezdett bajlódni az összegubancolódott, bongyor fürtjeim kifésülésével. Aztán ismét nekibátorodott és feltette a kérdést:

– Milyen frizurát készítsek?

Na, ekkor már gombóc volt a torkomban, megszólalni sem tudtam. Némán ráböktem a mellettem ülő pudingrózsaszín hajú nőre, közben a tükörben vártam a hatást. A fodrászlány elképedve nézett vissza rám a tükörből, tekintete hol a pudingost, hol engem pásztázott. Most már mindegy, gondoltam, jöjjön, aminek jönnie kell, a megújulás jegyében.

A fodrászlány, miután felmérte helyzetünk szorosra fonott, lehetetlen helyzetét, csak annyit jegyzett meg bátortalanul:

– Először festeni kellett volna!

Úgy döntöttem, becsukom a szemem és csak akkor nyitom ki, ha a rózsaszín masszát le kell mosni a hajamról. A hajvágás sem érdekelt, essünk túl rajta.

Mikor kinyitottam a szemem, úgy rémlett a tavaly húsvéti puncstortámat köszöntöm viszont a tükörben. Nem baj, legalább nem puncs – nyugtattam magam. Sörtéimre még valami furcsa ragacs került és végre elkészült a remekmű. A lány szemmel láthatóan elégedett volt alkotásával, valami bájosat mondott is, de nem értettem mit. A tükörből egyre csak a puncs meredt rám, rózsaszínen tündökölve. Mikor magamhoz tértem, gyorsan fizettem és kitámolyogtam a stúdióból.

Út közben, sok szúrós tekintetet kivédve, vettem egy menő szoknyát, amihez persze a virágos, mintás, nagy gallérú blúzomat feltétlenül le kellett cserélnem, de ezt is megoldottam. Régi ruha szatyorba, az új pedig rajtam villogott. A megújulás jegyében, betértem még egy cipőboltba, ahol kiválasztottam egy jó magas sarkú cipőt, elvégre a miniből kivillanó combokhoz kecses alsó lábszár tartozik!

Most már valóban megújulva, elégedetten tipegtem ki a cipőboltból, a régi kopott lábbeli a virágos blúz és a fekete szoknya társaságában a szatyorban, én pedig határozottan állva környezetem tekintetét, nagy nehezen hazacsámpáztam. Szó szerint, mert puncstorta haj ide, dögös ruci oda, a magas sarkú bizony úgy feltörte a sarkam, hogy minden lépésnél a kínok kínját éltem meg. De megújultam! Istenem, mit fog szólni János? Már biztosan otthon van, a vacsora pedig a hűtőben…

Kulcs csörren, zár fordul, végre bent vagyok. Az utóbbi idők túlóráiban sem merültem úgy ki, mint a megújulásos napon. János már a kedvenc meccse elől szólt megszokott stílusában:

– Szervusz drágám, jól telt a napod?

Na hiszen, ha tudná, hogy! Miféle megújuláson mentem keresztül! Persze a sokkhatás előbb-utóbb úgyis utoléri, a puncs és a mini tuti hatást vált ki. Különben pedig jobb az effajta hercehurcákon hamarabb túlesni, mint később. A forgatókönyv persze még hazafelé lepergett a szemem előtt, jól kidolgozott stratégia szerint összeszorítottam a fogam, és a cipőm okozta fájdalmakat leküzdve, egy laza mozdulattal, bal lábamat hátra csapva billentem a szoba közepére. Éppen János és a TV közé. Úgy emlékszem, valami ollala, vagy ilyesmit is sikerült lazán csicseregni, a többit nem tudom. János arcára meredtem. Ő meg az enyémre. Aztán a puncsra, onnan pedig a dögös szoknyára, majd a magas sarkúra. A szája nyitva volt, mintha valamit mondani akart volna. Néhány másodperccel később csak ennyit szólt:

– Te Julcsi! Nem akarsz papucsba bújni? Vérzik a sarkad!

magyarno.com

Megosztás

Hozzászólás